Mint megírtuk, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentése szerint augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, havi összevetésben pedig átlagosan 0,2 százalékkal nőttek.
A várakozásoknak megfelelően továbbra is rendkívül magas Magyarországon az infláció, augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentéséből.
Az élelmiszerek ára egy év alatt 3,7 százalékkal nőtt augusztusra. Ezen belül
Júliushoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal nőttek. A szolgáltatások 0,4, ezen belül az üdülési szolgáltatások átlagosan 4,3 százalékkal drágultak.
A hvg.hu cikkében arról ír, a január-augusztusi időszak átlagát nézve a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,3, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal emelkedtek.
Mindez azt jelenti, hogy
a nyugdíjasokat még 0,3 százalékos nyugdíjkompenzáció illeti meg.
A lap felidézi, a nyugdíjak év elején 3 százalékkal emelkedtek, júniusban volt egy 0,6 százalékos kompenzáció. A nyugdíjak mértékét az állam az infláció várható mértékével emeli, majd mindig az első nyolc hónap tényadatának megfelelően kompenzál.
Az MNB azt várja, hogy ősszel a bázishatások miatt átmenetileg újra nő majd az infláció, így az év végére a 2-4 százalékos toleranciasáv fölött lesz, októberben és novemberben jöhet egy újabb inflációs csúcs, csak 2022 első negyedévében tér vissza a toleranciasávba, és 2022 közepére stabilizálódhat az inflációs cél, vagyis 3 százalék körül.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »