79 éve, 1941. szeptember 29-30-án német SS-katonák a Kijev melletti Babij Jar szakadékban több mint 33 ezer zsidót lőttek agyon. Egyes kutatók azonban azt állítják, hogy a vártnál hosszabb ideig tartó öldöklés közben abbahagyták a számolást, így az áldozatok számát jóval többre, akár ötvenezerre teszik.
A németek a Szovjetunió ellen 1941. június 22-én indított „villámháború” kezdete után csaknem két hónappal, szeptember 19-én foglalták el Kijevet, amely az Ukrajnai Birodalmi Komisszariátus (Reichkomissariat Ukraine) része lett. A katonák nyomában jártak az Einsatzgruppék: a haláltáborok rendszerének kiépülése előtt ezek a főként SS-tagokból és rendőrökből álló kommandók gyűjtötték be és lőtték agyon a zsidókat.
A megszállók kegyetlenül toroltak meg minden szabotázst, s amikor a Vörös Hadsereg távirányítással levegőbe röpítette Kijev belvárosának nagy részét, benne a Wehrmacht főhadiszállásával, ezt ürügyként használták fel a zsidók megsemmisítésére. (A városban mintegy 60 ezer zsidó maradt, többségük beteg, öreg, nő és gyermek, akik már nem tudtak elmenekülni a harcok elől.)
Szeptember 28-án orosz, ukrán és német nyelvű falragaszok szólították fel a zsidókat, hogy másnap reggel kitelepítés céljából irataikkal, pénzzel, ruhával jelenjenek meg a helyi temetőnél, a parancsnak nem engedelmeskedőket agyonlövéssel fenyegették meg. Az embereket a Kijevtől tíz kilométerre északnyugatra található Babij Jar szurdokba hajtották, útjukat a szurdokhoz közeledve kordon állta el.
Először ukrán rendőrök taszigálták őket, majd a német tábori rendőrség sorfala között kellett elhaladniuk, akik botokkal ütve-verve hajszolták őket. Csomagjaikat le kellett adniuk, meztelenre kellett vetkőzniük, ezután kisebb csoportokban a szakadékba lökdösték és legéppuskázták őket. A hatalmas tömegben a hátul állók nem is sejtették, mi történik elől, s mire meghallották a fegyverek zaját, már nem volt esélyük a menekülésre.
A fennmaradt kimutatások szerint Babij Jarnál két nap alatt 33 771 embert öltek meg. Egyes kutatók azonban azt állítják, hogy a vártnál hosszabb ideig tartó öldöklés közben (a tettet elkövető Sonderkommando 4a [nem összetévesztendő az auschwitzi Sonderkommandókkal] jelentése szerint csak hatezer kivégzendő zsidóra számított) abbahagyták a számolást, így az áldozatok számát jóval többre, akár ötvenezerre teszik.
A kivégzést csodával határos módon 29-en túlélték. Egyikük, Dina Pronyicseva, egy bábszínház tagja még a lövések előtt beugrott a szakadékba, akkor is halottnak tettette magát, amikor rátapostak, hogy a mellette vergődőket agyonlőjék, és éjszaka ki tudta ásni magát a holttestekre szórt föld alól. Megrázó vallomása szerint néhányan percek alatt megőszültek, amíg levetkőztek, és elindultak a kivégzőhelyre.
A két évig tartó német megszállás idején Babij Jarban újabb kivégzéseket hajtottak végre, az áldozatok között zsidók, cigányok, partizánok, hadifoglyok, elmegyógyintézeti ápoltak is voltak, összességében 100-150 ezer ember élete ért itt véget. 1943-ban, a szovjet csapatok közeledésekor a németek a szomszédban felállított Szirec koncentrációs tábor foglyaival exhumáltatták, majd máglyákon elégettették a holttesteket, a beomlasztott szurdok felszínét földgyalukkal simították el. A nyomokat nem tudták eltüntetni, és a szovjet hatóságok Kijev felszabadítása után nyugati újságírókat vittek a vérengzések helyszínére, akik a túlélőket is kikérdezhették.
A népirtás fő felelőseit 1948-ban, a nürnbergi pert követő úgynevezett Einsatzgruppe-perben elítélték, Paul Blobel SS-ezredest, a kivégzéseket végrehajtó halálkommandó parancsnokát 1951-ben akasztották fel. Az életben maradt kijevi zsidók csak csöndben, magukban gyászolhattak. Sztálin alatt, akinek antiszemitizmusa a háború után valóságos „anticionista” paranoiába torkollott, nem beszélhettek halottaikról, s ez így maradt a diktátor 1953-ban bekövetkezett halála után is.
Nagy nemzetközi visszhangot váltott ki Jevgenyij Jevtusenko 1961-ben megjelent Babij Jar című verse, amelyet Dmitrij Sosztakovics zenésített meg 13. szimfóniájában. A zeneművet néhány előadás után indexre tették, mert „rossz színben tüntette fel a szovjet lakosságot”, amikor a szovjet antiszemitizmus témáját feszegette, és „a zsidók szenvedését a szovjet embereké fölé helyezte”.
1966-ban látott napvilágot – a cenzúra erős húzásaival – a Kijev megszállását gyermekként átélő Anatolij Kuznyecov dokumentumregénye a mészárlásról. Az írót három évvel később kiutasították, a kijevi zsidóság kálváriáját feldolgozó Babij Jar teljes szövege csak Nyugaton jelenhetett meg.
Babij Jar emlékművét végül 1976-ban állították fel, „a szovjet polgároknak – a fasizmus áldozatainak” felirattal. Ukrajna függetlenné válása után új, menórát formázó emlékművet emeltek, s ma már évente gyászünnepségeket tartanak a népirtás helyszínén, ezeken többek között George W. Bush és Bill Clinton amerikai elnök, valamint II. János Pál pápa is részt vett.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
