Nyitókép: SITA
A jövő hét hétfőn, január 16-án kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon a játékosoknak nem kell COVID-tesztet végezniük, és akkor is részt vehetnek a küzdelmekben, ha koronavírussal fertőzöttek, jelentette be a verseny igazgatója, Craig Tiley.
“Aszerint járunk el, mint mindenhol máshol. De egy lépéssel tovább haladtunk, és azt tanácsoltuk a játékosoknak, hogy maradjanak távol a versenytől, ha betegek”
– mondta Tiley.
Tavaly a melbourni tenisztornán a férfi és női teniszezőket napi rendszerességgel kellett tesztelni, pozitív eredmény esetén pedig elzárás várt rájuk. A hatóságok a COVID-19 elleni védőoltást is kötelezővé tették, ami az országba való beutazás feltétele volt. 2021 elején a játékosok zárt “buborékba” kerültek. Az Australian Open (AO) tavalyi kiírását beárnyékolta a szerb Novak Djokovic esete. A kilencszeres ausztrál bajnokot ugyanis a hatóságok kitoloncolták az országból, mert nem voltak rendben az oltás alóli felmentéshez szükséges dokumentumai. Djokovic ugyanis elutasította az oltást.
“Tájékoztattuk a játékosokat, a végrehajtó csapatok tagjait és a szervezőbizottság munkatársait, hogy maradjanak otthon, ha nem érzik jól magukat. Orvosi csapatunk továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a helyzetet”
– folytatta Tiley.
Az Australian Open január 16-án, hétfőn kezdődik a Melbourne Parkban, és január 29-ig tart.
SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »