Miután az Európai Unió védelmi dimenziójának erősítéseképpen novemberben szándéknyilatkozatot fogadott el az állandó strukturált együttműködésről (Pesco), majd decemberben a tagországok külügyminiszterei hivatalosan is jóváhagyták a kezdeményezést, megszületett napjaink egyik legfigyelemreméltóbb katonapolitikai félreértése. Az EU katonai önállóságát, az Egyesült Államoktól való függetlenségének fokozását célzó törekvése ugyanis több helyütt egybemosódott az oroszellenes céllal Európába telepített amerikai csapatok mozgásszabadságát fokozni hivatott úgynevezett „katonai Schengen” gondolatával, amit ráadásul egy tengerentúli tábornok említett először 2016 nyarán.
Mitagadás, ha valaki szándékosan akart volna így eljárni, sem találhatott volna jobb szóösszetételt, mint Ben Hodges altábornagy: a schengeni szerződés az uniós állampolgárok határellenőrzés nélküli kontinensen belüli utazását lehetővé tevő európai vívmány, a kontinens tragikus történelmi tapasztalataira alapuló békevágyának egyik intézményesült kifejeződése. E fogalom összekötése az amerikai csapatok – jelenleg egy páncélos dandár, rövidesen egy egész hadosztály – fokozódó, európai jelenlétével, amely az „orosz agresszió elrettentésére” hivatott egy „új hidegháború” keretében, olyasféle pimasz siker lehetne, ami kommunikációs és marketingszakembereket is méltán büszkévé tehetne. Ez még akkor is igaz, ha maga Hodges altábornagy az Európában állomásozó amerikai szárazföldi erők parancsnokaként decemberben adott utolsó szakmai interjújában jelezte: „eltávolodott a kifejezéstől, mert az az ellenőrizetlen migránsözönnel asszociálódott”, helyette „a határokon átívelő katonai mozgékonyságot” ajánlja. Ha ez a szóösszetétel „éppenséggel nem is annyira ragadós, a jó hír az, hogy a NATO és az EU is elismeri fontosságát, és dolgozik rajta” – fogalmazott a Defensenewsnak.
A szóhasználat és a kommunikációs- és politikai marketinghatása egy dolog, a valóság pedig egy másik: az Európába tavaly óta rotációs alapon, kilenc hónaponként átküldött amerikai nehéz dandárok parancsnoki állománya számára valóban az európai belső határok átlépése „a” legnagyobb gond. Könnyen belátható, hogy a kontinens keleti felének egy orosz támadással szembeni megvédésre hivatott katonai erő akkor a leghatékonyabb, ha a lehető leggyorsabban bevetésének helyére tud felvonulni. Ez jelenthet nyugat–keleti irányú mozgást a régi NATO-tagállamok, a nyugati repülőterek és kikötők felől az új, keleti tagok felé. De jelenthet észak–déli átcsoportosítást is Kelet-Közép-Európán belül – attól függően, hogy a balti országokra és Lengyelországra, netán Romániára és Bulgáriára irányul nagyobb fenyegetés az aktuális amerikai–NATO helyzetértékelés, vagy az orosz–belarusz Zapad hadgyakorlat esetében tavaly tapasztalt hangulatkeltés szerint.
A földrajzi és infrastrukturális realitásokat észben tartva nyilvánvaló, hogy ebben az egész „katonai Schengenben” Magyarország megkerülhetetlen tényező, különösen a fekete-tengeri hadszíntér esetleges megerősítése vonatkozásában. Ezt tanúsította többek között a tavalyi Saber Guardian hadgyakorlat, ami az amerikaiak szabad mozgását is hivatva volt bizonyítani a magyar–román–bolgár tengely mentén. De Magyarországon már kétszer átvonultak a Németországi Vilseckben állandóan állomásozó amerikai 2. felderítő ezred Stryker páncélozott harcjárművei is, melyek közúton, Csehország és Szlovákia érintésével érkeztek hozzánk, majd folytatták útjukat a NATO déli szárnyára.
Miközben az amerikaiak minden közbülső határon papírmunkával kénytelen megküzdeni, az oroszok dolga jóval könnyebb. A Kola-félszigettől a Fekete-tengerig belföldön szabadon mozoghatnak, de a kercsi hídépítés révén hamarosan a 2014-ben annektált Krímbe is gyorsan átcsoportosíthatják erőiket – 2018 végétől közúton, 2019-től pedig vasúton is.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.04.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
