Nem állhat meg a kulturális élet Füleken

Nem állhat meg  a kulturális élet Füleken

Nem a 2020-as év volt a legsikeresebb a füleki kulturális intézmények és szervezetek életében. Mint sok más helyen, tavaly márciustól a nógrádi városban is szinte megállt az élet. A nyár folyamán tapasztalható volt némi szabadság, a koronavírus második hulláma azonban mint a forgószél, ismét mindent elsöpört.

Bár az előrejelzések szerint az idei év, legalábbis annak első fele, sem tartogat túl sok jót, a füleki kultúraszervezők bizakodnak és terveznek.

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések miatt a Füleki Vármúzeum látogatottsága jócskán lecsökkent. A 2019-es évi 32 ezres látogatószám helyett tavaly mindössze 12 ezer érdeklődőt vonzott a füleki vár. Ennek oka a kései, július 1-jei nyitás, valamint a rendezvények eltörlése volt. Illés Gábor, a vármúzeum munkatársa elmondta, bíznak abban, hogy az idén sikerül megvalósítani a nagyrendezvényeiket.

Időpontokat egyelőre nem említve, Illés Gábor a kiállításokból kettőt emelt ki. 1951-ben alakult a mai Füleki Honismereti Múzeum elődje, a Járási Honismereti Múzeum, így az idei, 70. évforduló kapcsán szeretnének egy kiállítást összeállítani. A Bebek-toronyban pedig a Gömör és Nógrád pásztoréletét és pásztorkultúráját bemutató tárlatot szeretnék megnyitni. Tervben vannak továbbá kisebb, helyi vonatkozású kiállítások. Ilyen a Művészeti Alapiskola kiállítása, Jana Bialová képzőművész jubileumi tárlata, illetve a tavaly elmaradt, a 100 éves füleki Pro Kultúra Férfikarnak emléket állító évfordulós tárlat is ez évben valósulhat meg.

– A kulturális intézmények bezárása és a rendezvények betiltása a tavalyi év legmozgalmasabb periódusát tette tönkre – mondja Illés Kósik Andrea, a Városi Művelődési Központ igazgatója.

Nyáron kissé enyhültek a korlátozások, így a járványügyi intézkedések betartásával két nagyrendezvényt megszerveztek. Megvalósult a Muzsikál az erdő című rendezvénysorozat, a Palóc Napok helyett pedig, hasonló koncepcióval, nagykoncertek nélkül a Kulturális Napok. Utóbbi egyben idényzáró is volt, hiszen ezt követően már csak egy komolyzenei koncertet szerveztek, amelyet az online térben és a televízióban közvetítettek. Az igazgatónő szerint az idei tervezés sem egyszerű, hiszen továbbra is kérdéses a rendezvények megvalósítása. Ennek ellenére számolnak a márciusi Palóc Húsvéttal és a májusi országos gyermek-néptáncfesztivállal is.

– nyilatkozta az igazgató.

Hírdetés

A nagyrendezvényeken kívül a ciklikus rendezvényeket, mint a színházi fesztivál, a Literatúra irodalmi rendezvény vagy a Zenés évszakok komolyzenei koncertsorozat, szintén tervezik. Illetve erre az évre csúszott át a Melódia Női Kar hangversenye, valamint a Pro Kultúra Férfikar 100. jubileumi ünnepsége is. A művelődési központ tehát minden korosztálynak és minden nemzetiségnek igyekszik az idén is megfelelni.

A Csemadok vezetőségi tagjai a tagsági gyűlésen jóváhagyott rendezvényeket szervezik, de természetesen a véletlen mindent felülírhat.

– Nagy meglepetésünkre működött tavaly az online térben való közvetítés – avatott be Szvorák Zsuzsanna, az alapszervezet elnöke.

Már most valószínű, hogy a március idusáról való megemlékezés is hasonló keretek között zajlik majd.

– Úgy vélem, hogy a báli szezonban a magyar bál több évtizedes hagyománya megszakad, de március végére már készülünk a Verséneklő Együttesek Országos Fesztiváljával, igaz, hogy a dátumot harmadszor módosítva – tette hozzá.

Dolgoznak a Csemadok égisze alá tartozó diákszínjátszók is, hiszen csak a folyamatos munka hozza meg a gyümölcsét. A járványügyi helyzettől függve a Ringató várja, hogy a magyar házban foglalkozásokat és előadásokat hallgathassanak a szülők. A nemzeti összetartozás napját szintén betervezték, amely tavaly is nagy érdeklődés mellett valósult meg.

– 2020-ban el kellett engednünk a decemberi Örvendezzünk ünnepváró fesztivált. Bízunk benne, hogy az idén már nem lesz akadálya, hogy örömet szerezzünk a kisgyermekes családoknak – zárta az elnök.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2021/4. számában)


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »