Azt hiszem, nem akarom tudni, mi csipdeste meg a Keleti aluljárójában alvó gyereket és ki tudja mire várakozó szüleit. Nem akarom tudni, hogy az ártéri szúnyogok, vagy esetleg rüh, tetű, más élősködő marja a bőrüket sebesre.
De azt szeretném tudni, vajon azok az emberek, akik önként segítenek a menekülteknek, etetik és itatják, kenegetik és simogatják őket, vajon miért nem félnek? Miért nekem kell rájuk szólni, hogy vajon nem kellene-e gumikesztyűt húzni? Amikor a gyermekeink oltásáról van szó, nagy hanggal állnak ki az oltást támogatók mellett, ítélik el az ellenző szülőket. Külföldre indulva minden ellenoltást kérnek, védekeznek, vitaminokat szednek, védik magukat. Most pedig azt hiszik, a kanyaró elleni szuri megvédi őket az egzotikus, ki tudja milyen betegségektől is? Vagy vak hittel vélik, Isten megsegíti őket jóságukért, és így védetté válnak minden bajjal szemben? Ennyire ember nem lehet naiv…
Nem akarom tudni, mi marta sebesre az afgán kisgyerek bőrét. De azt tudni akarom, hogy miért nincs összehangolt egészségügyi ellenőrzés már a határ átlépésekor. Hogy miért ültetnek fel piszkos, mosdatlan, büdös, ki tudja, milyen fertőzést hurcoló embereket a vonatra. Tudni akarom, miért a papírokat töltögetik ahelyett, hogy először fertőtlenítő fürdőt kapnának a hetek – hónapok óta mosdatlanul bolyongók. Hogy miért húzzák rájuk a tiszta ruhát, ha piszkos a testük. Hogy miért engedik, mosdás helyett ruhacsere legyen a személyes higiéniája netovábbja. Tudni akarom, miért engedik, hogy csoportosan szedjék a kitudjakik az ártérben az eldobált, új, de mocskos ruhát, majd eladják a piacon. Miért engedik, hogy szegény emberek fillérekért megvegyék ezeket a korántsem rongyos, ám kicsit sem higiénikus ruhákat maguknak, gyermekeiknek, szeretteiknek.
Tudni szeretném, miért csak Szegeden mennek ki az orvostanhallgatók megvizsgálni a menekülőket és tudni szeretném, miért pont ők. Hol vannak az orvosok, hol a szervezett megelőzés? Mondja meg valaki, mikor lesz már átfogó, szervezett fertőtlenítés, fürdetés, egészséggondozás? Vagy előbb haljon meg egy naiv önkéntes, majd utána lépünk? Hagyjuk, hogy csótányok, rüh, bolha és atka lepje el a várost, az országot, megspékelve némi TBC-vel, és minden olyan kórral, ami ellen, ha messzi tájra indulunk, oltatunk?
Immunerősítés magyar módra – olcsó tán, de tényleg hatásos? Nem hiszem és tudni sem akarom…
Mondja meg valaki, hogy ha lesz is, ahogy remélem, megelőzés, fertőtlenítés és elkülönítés, kezelés és ápolás, annak költségeit majd ki állja. Ki fizeti meg a kórházaknak az összeverekedő, egymásnak feszülő és a beteg, elesett, ellátásra szoruló, netalán fertőző menekült egészségügyi ellátásának költségeit? És tudni szeretném, mikor engedhetem vonatra, buszra, de lassan már pesti tömegközlekedésre is nyugodt szívvel a nyaralni, pihenni, iskolába járni vágyó gyermekeimet úgy, hogy ne kelljen rettegnem, elkapnak valami kórságot. Mit tegyek, ha nem szeretném, hogy ne némi rühvel, tetűvel, kórsággal gazdagabban érjenek haza?
Azt hiszem, nem akarom tudni, mi csípte véresre a hétéves gyereket. És azt sem szeretném tudni, miért köhög fuldokolva a másik, vakarja véresre a fejét a harmadik mellettem, a házam mellett, a busz zárt légterében. De azt tudni szeretném, miért nem volt mindegy, hogy barna vagy fekete az ajándékba kapott, vadonatúj szandál, és miért fontosabb az új ruha, mint az egészség.
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
