Neki mindenképpen győznie kell Mészáros Richárd2023. 04. 08., szo – 19:34
Telített évtizedeket tudhat maga mögött Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész. Mérnöki diplomával a kezében szerződött a 25. Színházhoz, majd a kaposvári társulat egyik vezető színésze lett, utána a Merlin, majd a Nemzeti élén állt, és színházat alapított Szombathelyen. Nyolcvanévesen is folyamatosan játszik.
Ez a nyolcvan év a Rózsavölgyi Szalon friss darabjának a plakátján régi barátja és kollégája nyolcvan esztendejével duplázódik. Mert Bálint András+Jordán Tamás=160. Közös estjük ezt a címet kapta.
Még a születésnapi bulija is színpadon zajlott. Milyen volt?
Nagyszerű. A párom és az öcsém szervezték meg, abban pedig, hogy a Katona József Színházban legyen, a lányomnak, Adélnak is szerepe volt. Én az egészről semmit sem tudtam. Eltitkolták előttem. Remek műsor volt. Ismerősök, barátok, kollégák ültek a nézőtéren.
Ön vendégeskedett valaha a Katona József Színházban?
Kétszer is. Először Julius Caesarként Zsámbéki Gábor rendezésében, aztán a Kamrában A csendestárs című Dürrenmatt-drámában, amelyet Lukáts Andor vitt színre. Rég volt. Még a kilencvenes években.
Néha kilencvennek, máskor ötvennek érzi magát, mondta a minap. Mikor ennyinek és mikor annyinak?
A kilencvenet tréfából mondtam. Biztos fáradt voltam. Inkább az ötvenet hangsúlyoznám. Ha vége az előadásnak, és jól ment a darab, az sokat elvesz az évek számából. Olyankor úgy érzem magam, mintha jakuzziban ültem volna.
A színpad mint pezsgőfürdő?
Mint pezsdítő élmény. Sikeres előadásokban játszom, nagyszerű kollégákkal. Molnár Piroskával, Alföldi Róberttel, Lukács Sándorral, Bálint Andrással. Egyébként járok wellnessbe is. Ez Zsuzsi, a párom érdeme.
Nemrég ment el az édesanyja, százkét évesen. Ott tudott lenni mellette az utolsó óráiban?
Nem. Hétköznap délután történt. A húgom és a férje voltak mellette. Csütörtökön hunyta le örökre a szemét, előző szombaton voltam nála. Megebédelt, lefeküdt, és elaludt. Álmában érte a halál, ami nagyon nagy kegyelem. Egy órán belül valamennyien ott voltunk. Öten vagyunk testvérek, a legkisebbek is elmúltak hetvenévesek. Ez is nagy dolog. Hogy egy asszony, akinek öt gyermeke van, egyiket sem veszítette el. Mindannyian szoros kapcsolatban voltunk vele, csak én sokat voltam távol. Tíz évig Kaposváron, tizenhárom évig Szombathelyen. Apám kilencvenhét évesen hagyott itt bennünket. Ha elfogadjuk a mondást, hogy az ember akkor lesz igazán felnőtt, amikor elveszíti a szüleit, akkor én csak nem egészen egy éve vagyok felnőtt. De az én szabálytalan életmódom sok mindenre felkészített ahhoz, hogy felnőtt legyek.
Geodéta miért lett?
Színész akartam lenni, de apám ragaszkodott hozzá, hogy jelentkezzek máshová is, ne csak a színművészetire. Adódott a mérnökség, mert a számokkal nagyon jó viszonyban voltam. Szerettem a matematikát. A színművészetire végül nem jutottam be, a Műszaki Egyetemre viszont felvettek. De azt, hogy engem geodétává nevelnek, akkor tudtam meg, amikor elkezdtem az egyetemet, és megvolt a csoportbeosztás. Akkor még nem is tudtam, mi az, hogy geodézia, és az lett a fő tantárgyam. Aztán megszerettem.
„Elég deviánsan éltem” – sűrítette nemrég egy mondatba az elmúlt nyolcvan évet. Mire gondolt? Kalandokra, érzelmi kiruccanásokra?
Aspektus kérdése, mit tartunk kalandnak. Nekem három hölgytől vannak gyerekeim, de a negyedikkel élek. És különböző helyeken játszottam. Hol itt, hol ott. Ilyen értelemben mondhatom, hogy deviáns volt az életem.
Az a darab, amelyben Bálint Andrással játszik a Rózsavölgyi Szalonban, szól kettőjük életéről is, két párhuzamos útról. Arról, hogy egymás mellett nőttek fel, hogy egyszerre, csak más módon lettek színészek, és mind a mai napig elválaszthatatlan barátok. Sok a hasonlóság kettőjük közt, én most mégis azt kérdezem: miben különböznek a leginkább egymástól?
Alapjában véve én sokkal izgatottabb, sokkal türelmetlenebb vagyok, mint András. Mindent szenvedélyesebben csinálok, mint ő. András nyugodt, kiegyensúlyozott ember. Nemcsak látszatra, hanem valóban. S ez az élet minden területén megnyilvánul. Ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, én például sosem tudtam veszíteni. Sakkban, gombfociban, futballban, mindenben első akartam lenni. Irtó nehezen viseltem a vereséget. Ő meg csak úgy félvállról vette, szépen. Istenverte tulajdonságom, hogy győznöm kell. Van ennek előnye is természetesen. Megacélozza az embert. Olyan „csak azért is” hangulatot teremt benne.
Nyilván színészként, a színpadon is minden este nyerni akar. Sikert kovácsolni. Ez a fajta versenyszellem viszi előre még ma is a pályán?
A „csak azért is” a pályám első, rövid szakaszára lehetett jellemző. De miután minden oldalról megismertem ezt a foglalkozást, onnantól fogva már a hivatástudat, a felelősségtudat lobogott bennem. Hogy mindig a lehető legjobbat nyújtsam. Küldetéstudatnak is nevezhetjük ezt.
Öt darabban látható a Rózsavölgyi Szalonban és egyben a Pinceszínházban. Ebből a hatból melyik a szíve csücske?
A hetedik. József Attila pszichoanalitikus naplója, amely a Szabad ötletek jegyzékének a szövegein keresztül mutatja meg a költő érzelmeit, gondolatait, vívódásait. Ez az előadás a Király utca 50-ben, az új Gödör Klub műsorán szerepel Amit szívedbe rejtesz címmel. Ezt már nem löki le semmi a dobogó felső fokáról.
Hét fiók, csordultig töltve.
Vannak, akik ebben a korban már tényleg nem tudnak szöveget tanulni. Sokféle színész van. Én hálát adok az Istennek, hogy amit egyszer belevertem a fejembe, azt meg is tudom jegyezni.
Két játékfilmben játszott nemrég. Deák Kristóf rendezésében, Az unokában és Kerékgyártó Yvonne generációs vígjátékában, az Együtt kezdtükben. Mindkettőben nagypapa szerepet kapott, az elsőben csalás áldozata volt. A Hazatalálsz című sorozatban pedig egy karbantartó műhely segítőkész főnökét alakította.
Mindhárom munkát élveztem. Nagyon fontos, milyen a rendező és milyenek a kollégák. Szeretem jól érezni magam mellettük. A sorozat stábja általam kedvelt emberekből állt, és lehetőséget kaptam arra, hogy a szövegemen helyenként változtassak. Az egyik jelenetben például azt mondom Mesinek, a kislánynak, hogy ha kibírsz egy órát, akkor játszunk valamit, amit szeretsz. Csak teljen el az az egy óra! Letelt. Szeretsz focizni, kérdezem a kislánytól. Nem! – vágja rá. Mesi, nem akarsz Messi lenni? – vicceltem vele. Ez jól hangzott, nekem tetszett. Vagy mondok egy Shakespeare-szonettet a feleségemnek, akit Esztergályos Cili játszik. Mire ő: „Lacikám, te olyan szép verseket írsz nekem!” Ezt nem én írtam, hanem Sakeszpeare, mondom. Cili kijavít: „Sekszpírnek mondják!” Akkor miért nem úgy írják? – csodálkozom. Szóval ilyesmiket tettem bele.
Szóval Messi, és nem Ronaldo?
Ronaldo! Persze hogy ő! Nagyon nehéz összevetni a kettőt, de Ronaldót akkor is jobban szeretem.
A snapszli és a lóverseny sokáig jelen volt az életében. Ma mivel szórakoztatja magát?
A tippmix is régóta kísér. Mindennap megnézem a focimeccseket, és fogadok. Ma is azon töprengtem hosszasan, hogy a Győr–Szeged mérkőzésnek mi lesz az eredménye? Izgalomban tart, hogy eltalálom-e. Ha igen, úgy érzem, a Jóistennel cimborálok. Ez mindig kettőnkön áll. A Jóistenen és rajtam. Most neki kellene bizonyítania.
Először harmincöt évvel ezelőtt találkozott a mostani párjával. Harminc évvel később ismét összehozta őket a sors. Azóta együtt vannak, és a legnagyobb megértésben élik mindennapjaikat. Sokat utaznak. Jártak már Capri szigetén, Barin, Marseille-ben, Rómában. Most Barcelonát és New Yorkot vették célba.
A szerző a Vasárnap munkatársa
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
