NB I – Kispesten sem ért véget az Újpest nyeretlensége

A nyeretlenül sereghajtó Újpest FC gól nélküli döntetlent játszott a Budapest Honvéd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának csütörtöki zárómérkőzésén.

A Honvéd március eleje óta nem tudott bajnoki meccset nyerni hazai pályán. A kispestiek legutóbb 2017 augusztusában győzték le odahaza a lila-fehéreket, azóta két vendégsiker és immár négy döntetlen a mérleg.

OTP Bank Liga, 6. forduló:
Budapest Honvéd-Újpest FC 0-0

Bozsik Aréna, 4085 néző, v.: Berke
sárga lap: Gomis (18.), Cirkovic (50.), Doka (58.), illetve Onovo (50.), Diaby (81.), Csongvai (84.)

Honvéd: Szappanos – Doka, Prenga, Cirkovic, Tamás K. – Bocskay, Mitrovic (Jónsson, 55.), Gomis – Ennin (Samperio, 66.), Lukic, Kocsis (Zsótér, 55.)

Újpest: Banai – Pauljevic, Csongvai, Diaby, Kuusk, Antonov – Kastrati I, Onovo, Ljujic (Boumal, 73.) – Tallo (Bjelos, 96.), Gouré (Katona M., 73.)

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat kiemelt figyelmet fordított a védekezésre, ugyanakkor igyekezett gólhelyzeteket kidolgozni, de a tizenhatoson belül hiányzott a pontosság, így a ziccerek elmaradtak. Ígéretes lehetőségekig a kispestiek és az újpestiek is eljutottak, ám az első félidőben nem született gól.

A két együttes a szünet után ott folytatta, ahol előtte abbahagyta, továbbra is remekül működtek a védelmek, a gólra viszont a helyzetek ellenére hiába vártak a mindkét oldalon rendkívül lelkes szurkolók. A 92. percben Nenad Lukic sarokkal megszerezhette volna a győztes találatot a hazaiaknak, de célt tévesztett, így csapata három helyett csak egy pontot szerzett.

A vendégek tíz kísérletből háromszor találták el ellenfelük kapuját, a házigazdák hatból egyszer sem.

Hírdetés

Továbbra is nyeretlenül sereghajtó az Újpest a labdarúgó OTP Bank Ligában: a lila-fehérek a 6. forduló csütörtök esti zárómérkőzésén gól nélküli döntetlent értek el a Budapest Honvéd otthonában.

Eredmények, 6. forduló:

Budapest Honvéd-Újpest FC 0-0

szerdán játszották:
Paksi FC-Kisvárda Master Good 1-3
MOL Fehérvár FC-Kecskeméti TE 2-1
Vasas FC-Ferencvárosi TC 0-1

kedden játszották:
Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-0
Zalaegerszeg-Debreceni VSC 4-2

   

 

A 7. forduló programja:

péntek:
Mezőkövesd Zsóry FC-Zalaegerszeg 20.00

szombat:
Kecskeméti TE-Paksi FC 14.00
Vasas FC-Puskás Akadémia FC 16.15
Debreceni VSC-MOL Fehérvár FC 18.15  

vasárnap:
Kisvárda Master Good-Budapest Honvéd 14.45
Újpest FC-Ferencvárosi TC 17.30

   


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »