Navalnij hirtelen halála…

Navalnij hirtelen halála…

Börtönben volt, a szabadulás esélye nélkül. Nem tudott volna ártani Vlagyimir Putyinnak és rendszerének. Mégis meg kellett halnia Alekszej Navalnijnak, a Kreml hangos kritikusának. Bár lehet, a március 17-ei elnökválasztás előtt egy halott Navalnij rosszabb Putyinnak, mint egy élő.

A Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetről utoljára (talán?) egyetemi éveimben, Mikola tanár úr érdeklődésemtől távol álló, ámbár rendkívül érdekes finnugor óráin hallottam utoljára. Aztán pedig akkor, amikor kiderült, a rendszer által korábban már több ízben elemészteni próbált Alekszej Navalnijt ide szállították egy büntetőtelepre. Ez utóbbi egyébként nem orosz találmány, az angolok és a franciák is kultiválták, de nekik utóbb elfogytak az erre fordítható külterületeik… De ne menjünk el most büntetésvégrehajtás-történeti irányba, mert az, hogy milyen fokozatú büntetés-végrehajtási intézményben vesztette életét az orosz ellenzéki politikus, igazából teljesen mindegy. Ezek ugyanis mind a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat kezelésébe tartoznak, akár a Fekete Delfinben, akár egy ifjúsági börtönben történik incidens, azért végső soron az állam felelős.

Csak a miheztartás végett, Oroszország említett országrésze dunaszerdahelyi szerkesztőségünktől mintegy 5000 kilométerre található, e kézirat nyomdába adásakor két nap telt el a haláleset óta, a helyszínről csak orosz prizmán át látszó információk érkeztek. Az állami médiaügynökség szerint a halált egy leszakadt vérrög okozta. 

A politikus édesanyjának azt mondták, hogy fia „hirtelen halál szindrómában” vesztette életét. Vannak dolgok, amelyek Oroszországban nem változnak. Akik bírálják a rendszert, azok „hirtelen halnak”, Lenintől, Sztálinon át, úgy látszik, napjainkig…

Navalnij halálát követőn térdig járunk az oroszországi és külföldi nyilatkozatokban, mindezek közül e sorok írója számára Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivőé tűnik a legcinikusabbnak, mely szerint „Vlagyimir Putyin elnököt tájékoztatták a történtekről.” Nem tudok szabadulni a kérdéstől, hogy ez vajon szükséges volt-e? Bár erre választ valószínűleg nem kapunk.

Navalnij valószínűleg akkor kapott egy utolsó esélyt a sorstól, amikor az életére törtek. 2020 augusztusában, egy szibériai útja során a szovjet időkben kifejlesztett, azóta széles körben ismertté vált novicsok idegméreg került „valahogy” a teájába.

Hírdetés

Ekkor, részben nyugati diplomáciai nyomásra, sikerült elérni, hogy Berlinben gyógykezelhessék. Ám felépülését követően – immár tudjuk –, végzetes lépésre szánta el magát, amikor 2021. január 17-én visszatért Moszkvába. Visszatérését követően, kommunista gyakorlatnak megfelelően nem politikai, hanem gazdasági bűncselekmény miatt ítélték el, koncepciósnak látszó perben kilenc évre, amelyhez tavaly augusztusban, újabb eljárásban, már a cári időket idéző 19 évet szabtak ki rá. Egy korábbi interjúban Navalnij azt mondta: „Hiszem, hogy Oroszország boldog és szabad lesz. És nem hiszek a halálban.” 

Vlagyimir Putyin kritikát nem tűrő rendszere bírálóinak egy része kiesett az ablakon, vagy kriminalizálták, és rács mögé juttatták, a szerencsésebbek külföldre menekülésüknek köszönhetik, hogy még szidhatják a rendszert.

Navalnij valószínűleg nem akart mártír lenni. De megnyilatkozásaiból kitetszik, szenvedélyesen szerette Oroszországot.

Hitelét veszt(h)ette volna, ha külföldről ostorozta volna Putyint. Ő Oroszországban akart megmérkőzni vele. Putyint azonban a saját ringjében, a saját szabályai szerint nem lehet legyőzni. 

Az a minimum, hogy ha tetszőleges országban valaki meghal egy állam őrizetében – hívják Milan Lučanskýnak vagy Alekszej Navalnijnak –, feltételezzük, hogy az állam (is) felelős (lehet) a haláláért. Navalnij halála esetében ezt a gyanút nehéz lesz eloszlatni. Tragikus halála tükröt tart a putyini rendszer elé.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/8. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »