Kilencedik alkalommal várja a Nyitott Templomok Napja a közönséget a szőgyéni Nagyboldogasszony-templomba

Kilencedik alkalommal várja a Nyitott Templomok Napja a közönséget a szőgyéni Nagyboldogasszony-templomba

Szőgyén Öröksége Társulás ismét megszervezi a Nyitott Templomok Napja egésznapos, minden korosztályt megszólító rendezvényt, melyet a Tatai Egressy Kórus nyit meg a koradélelőtti órákban.

Farkas Zsolt esperesplébános, a rendezvény fővédnöke hálaadó szentmisét mutat be, a testvérvárosi Tatáról érkező kórus szolgálatával. Képviselteti magát a Tatai Versbarátok Köre és kiállítások sorozata várja az érdeklődőket.

A „Példaképeink időtlen értékekkel” című kiállítás a budapesti Ars Sacra Alapítványtól érkezik és Dragonits Márta mutatja be. A „Fára festett Szentírás” ikonkiállítás Kunné Paulusz Györgyi, szentendrei ikonfestő munkáit tárja a néző elé. Kiállítás lesz látható az elsőáldozók és az alapiskola kis növendékeinek rajzpályázatából is.

A község 870. első írásos emlékének jegyében Svajcer Edina a Tájház és Régészeti Múzeum vezetője, majd Laczkó Gábor helytörténész, fényképgyűjtő tart vetítettképes előadást.

Az esemény meghívója

Az „Engedjétek hozzám” című blokkban fellépnek a helyi óvodások, a hittanosok, a Komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont „Óperencia” bábcsoportja és kiértékelésre kerülnek a rajzpályázatok.

Hírdetés

Közreműködnek még a Csongrády Lajos Alapiskola mesemondói, népdalénekesei, irodalom kedvelői.

A zenei előadások keretében meghallgathatják: Smidt Tamara középiskolai tanuló énekét, Gáspár Bettina és Góra Zoltán hegedű – és zongorajátékát, a Szőlővirág Népdalkört, majd az esti órákban szakrális zenei élményt nyújt Janszo Orsolya operaénekes, zongorán kíséri Kaprinay László.

A filmvetítésen Romzsa Tódor görögkatolikus püspök tragikus életét mutatják be, aki a kommunista keresztényüldözés áldozata lett Kárpátalján.

Az esemény programja

Végezetül gyertyafényes szentségimádással és szentségi áldással zárja kapuit a rendezvény, ahová mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

A rendezvényt követően éjszaki zarándoklat veszi kezdetét, amikor a zarándokáldás után a Nagyboldogasszony-templomtól a kürti szőlőhegyen emelt Szent Orbán szoborhoz indulnak a zarándokok, ahol a Szent Iván-éji tűzgyújtásra kerül sor a Via Mariae és a Compass Strekov polgári társulások szervezésében.

Berényi Kornélia/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »