Napkötöző – Tavasszal jön a Platon Karataev új albuma

Napkötöző – Tavasszal jön a Platon Karataev új albuma

2024. április 19-én a budapesti Művészetek Palotájában (Müpa) debütál a Lev Tolsztoj-karakterről elnevezett Platon Karataev új albuma, a Napkötöző.

2016-os megalakulása óta a Platon Karataev a lehető legtermészetesebben haladt előre, és lépett elő Magyarország egyik legnépszerűbb gitárzenekarává úgy, hogy ebben sokkal inkább erős megérzések sora, mint túlzott magabiztosság vezérelte a tagokat. A 2017-es bemutatkozó lemez (For Her) óta kétéves időközönként nagyon egyedi dalok érkeznek a csapattól. A 2020-as Atoms után 2022-ben jött a Partért kiáltó, 2024-ben pedig a Müpában debütál a negyedik album, a Napkötöző.

Hírdetés

A budapesti zenekar két dalszerző-frontemberrel, Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén énekes-gitárosokkal, valamint folk-rockos ihletéssel indult, és első nagylemezével máris nemzetközi sikereket ért el. Dalaikat azóta is több milliószor streamelték a világ minden tájáról. A Platon Karataev aztán második, Atoms című lemezével ellépett az addigi akusztikus iránytól egy erőteljesebb, grandiózusabb hangzás felé. Az album a legbensőbb énünk kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szól, a dalokban hol önmagunk felé zuhanunk, hol éppen attól távolodunk. Ezen a vonalon halad tovább az együttes 2022-ben megjelent Partért kiáltó című harmadik albuma, amelyen már nemcsak mutatóba van magyar nyelvű dal, hanem az összes anyanyelvünkön szól. Ezek témájában a természet figyeli az embert, a víz, a hegy és az erdő szeme néz ránk, és tovább bolyongunk a létezés magja körül.

A Fonogram-díjas LP után a következő anyag Napkötöző címmel érkezik 2024 tavaszán, és ezt a Müpában mutatja be az együttes. A szerzemények középponti szimbóluma ezúttal a Nap lesz, de folytatódik az előző lemezen megkezdett út is – tovább tágított gitárzenei hagyományokkal és misztikus felhangú szövegvilággal.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »