Nagypéntek – Jézus Krisztus kereszthalálának a napja

A Biblia szerint nagypéntekre virradóra ért véget Jeruzsálemben az a vallási per, amelyet az elöljárókból, írástudókból és vénekből álló nagytanács indított Jézus ellen. Ennek előzménye, hogy Jézus tanításai és népszerűsége a zsidó egyházfők számára konkurenciát jelentett. Főként Kajafás vélte úgy, ha továbbra is engedik prédikálni, a tanai háttérbe szorítják a zsidó tanokat, és csökkenthetik a zsidó főpapok befolyását.

Ezért úgy döntöttek, hogy elfogják és a rómaiakkal halálra ítéltetik Jézust, arra hivatkozva, hogy a zsidók királyának nevezi magát, így veszélyes a rómaiak uralomára is. Jézus az elfogása előtti estét a tanítványaival töltötte, s az utolsó vacsora alkalmával megjósolta az eljövendő nap történéseit. Elmondta, hogy Péter háromszor fogja tagadni őt, a kenyérre és a borra pedig azt mondta, az az ő teste és vére. A vacsora után mindannyian az Olajfák hegyén lévő Getsemáne-kertbe mentek, ahol Jézus kérte híveit, hogy virrasszanak vele együtt, ám a tanítványokat elnyomta az álom. Júdás ekkor árulta el Jézus kilétét a Kajafás által odaküldött katonáknak, azzal, hogy megcsókolta őt.

A katonák elfogták, a zsidó papok elé vitték hurcolták, akik megverették, és mivel Isten fiának vallotta magát, istenkáromlás vádjával halálra ítélték, majd reggel Pilátus, a római helytartó előtt azzal vádolták meg, hogy a zsidók királyának vallja magát. Pilátus, bár látta, hogy ártatlan, mégis megerősítette az éjszaka hozott halálos ítéletet, Kajafás ugyanis az értésére adta, ha nem ítéli el Jézust, fellázítja a rómaiak ellen a zsidókat. Ám Pilátus még így is lehetőséget adott arra, hogy a júdeai nép megmentse Jézust a kínhaláltól, felelevenítve a húsvéti amnesztia jogszokását.

A tömegre bízta a döntést, hogy a két zsidó fogoly közül Jézus, vagy Barabás kapjon kegyelmet, azonban a zsidó főpapok befolyása alatt álló nép Barabás felmentését kérte. Így Pilátus kénytelen volt kimondani a halálos ítéletet Jézusra, akit megkorbácsoltak, fejére töviskoronát tettek, majd nehéz fakeresztjével a jeruzsálemi Golgota hegyre kísérték, ahol keresztre feszítették.

A keresztre feszítés kivégzési módszere a perzsáktól származott, de a rómaiak a karthágóiaktól vették át. Csak elvetemült gonosztevőkkel szemben alkalmazták, római polgárt nem feszítettek keresztre, viszont a provinciákban gyakran alkalmazták. Jézus keresztjét két bűnöző (lator) közé helyezték, ezzel is növelve a megaláztatását.

A mise helyett igeliturgia van, áldoztatással. A pap a vértanúság színében, piros öltözékben végzi a szertartást. Mind a papok, mind segítőik teljes csendben vonulnak be a templomba, s a lecsupaszított oltár előtt letérdelve arcra borulnak. Ezután felolvassák János evangéliumából Jézus szenvedéstörténetét, a haláláról szóló részt, a passiót. A körmenetbe hozott kereszt előtt a hívők kifejezik Krisztus iránti imádatukat és hálájukat. Ezt követi az áldozás a nagycsütörtökön megszentelt ostyával, vagyis Isten testével. A liturgiát könyörgéssel fejezik be, az áldásosztás és elbocsátás ezúttal elmarad.

Az egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt.

Hírdetés

A népi hagyomány a megtisztulás és megújulás napjának is tekinti nagypénteket. Az egész Kárpát-medencében szokásban volt a hajnali mosakodás, ami a bűntől való megtisztulást jelképezte, de a hiedelem szerint segített megszabadulni a betegségektől is.

Felsőszemeréden hajnali 2–3 óra körül mentek a fiatalok a patakra mosakodni. A mosakodás mindig a víz folyásával szemben és visszakézből történt. Utána a patak vizéből haza is vittek és a húsvéti ünnepek alatt is azzal mosakodtak. Némely vidéken az állatokat is megitatták a patak vizéből, máshol a lovakat úsztatták meg a folyóban. Szeged-Alsóvárosban a beteg kisgyerekeket is levitték a Tiszára, hogy a bajt lemossák róluk. Elterjedt hiedelem volt, hogy aki a folyó vizében megmosakszik, egészséges lesz, nem lesz beteg, nem fáj a szeme, fürge lesz a munkában.

A lányok azt remélték a mosakodástól, hogy szépek legyenek, ne legyenek szeplősek. Ahol a víz partján fűzfák voltak, odamentek mosakodni, hogy szép, hosszú hajuk legyen. A Székelyföldön éjfélkor merítettek vizet az Oltból és megszentelték vele az istállót, az állatokat, a házat és ittak belőle, majd megmosakodtak benne. A néphit vallásos magyarázatot is fűzött a szokásokhoz. A folyóvíz mágikus erejét sokfelé magyarázták azzal, hogy azért hasznos nagypénteken, mert Jézust, mikor a katonák kísérték, beletaszították a Cedron patakjába, mely ezáltal megszentelődött.

A nagypénteki szokások második csoportjába tartozik a féregűzés. Göcsejben az ilyenkor mondott féregűző szöveg (Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!) arra is utal, hogy valamikor Jézus halálának emlékezetére minden háznál kialudt a tűz. Érsekcsanádon még néhány évtizeddel ezelőtt is előfordult, hogy egy-egy gazdasszony addig nem rakott tüzet, amíg más kéménye nem füstölt, nehogy a bolhák ellepjék a házat. Egyéb tilalmak is ismertek voltak, például nem volt szabad a szárnyas állatot levágni, nehogy pusztuljanak az állatok. Szántani sem volt szabad, mert e napon Jézus a földben volt.

Nyers és aszalt gyümölcsöt, levest, tésztákat, főzeléket, mákos gubát, lepénykenyeret fogyasztottak, amit már korábban elkészítettek, vagy csak hideget ettek, kenyeret, hagymát, aszalt gyümölcsöt. De böjti ételnek számított a lekvár, dió, méz, befőtt, savanyúság vagy a túró is. Az asszonyok nagypénteken nem sütöttek kenyeret. Sok helyütt a tükröt, melyet a másvilágba vezető út jelképének tartottak, letakarták. Megállították az órát, úgy tettek, mintha halott lenne a háznál. Ez a nap alkalmat adott arra is, hogy a temetőbe menve meglátogassák a halottaikat, megtisztítsák a sírokat.

A családok kora reggel gyalogosan mentek a templomba. Még a falutól több kilométerre élők is gyalogosan vágtak neki a hosszú útnak. Szokásban volt a határjárás, határkerülés is. Ilyenkor a férfiak a templom előtt gyülekezve csoportosan indultak a határba, hogy zajkeltéssel, kerepléssel űzzék el az ártó erőket a földekről. Jézus halálának napját szerencsétlen napnak tartották a munkavégzésre, így kerültek minden állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkát. Nem is mostak, mert attól tartottak, hogy a ruha viselőjébe villám csapna. Aki varrt, az úgymond megszurkálta Jézus sebeit, így ezt is kerülték. Ezen a napon nem is fontak, nem is szőttek az asszonyok. Viszont megtisztították a portájukat, a házat megtapasztották, esetleg meszeltek is.

(Felhasznált irodalom: Magyar néprajzi lexikon)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »