Nagyboldogasszony napja

Nagyboldogasszony napja

Ma van Nagyboldogasszony, azaz Szûz Mária mennybevételének napja, a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, egyben Magyarország patrónájának ünnepe.

Nagyboldogasszony, Szûz Mária mennybevétele (Assumptio beatae Mariae Virginis) legrégibb elnevezése: dormitio (elalvás) vagy pausatio (elpihenés) Mariae, azaz Mária elszenderülésének, halálának a napja. Szûz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja földi életének befejezõdése után testével-lelkével együtt felvételt nyert a mennybe, föltámadt Fia dicsõségébe, 1950. november 1-jén hirdette ki XII. Pius pápa Munificentissimus Deus (A legbõkezûbb Isten) kezdetû apostoli konstitúciójával.

Az õsegyházig nyúlik vissza a hagyomány, hogy Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem röviddel halála után föltámasztotta, és magához emelte a mennyei dicsõségbe. Az ünnep meglétérõl a 7. századtól tanúskodnak írásos emlékek, Mária mennybevitelét 847-ben IV. Leó pápa tette hivatalos ünneppé. Magyar elnevezése az 1446. évi Müncheni Kódexben tûnik fel elõször: "Marianac fel menbe vetele." Napjainkban az ünnep Jézus édesanyja mellett tágabb értelemben minden édesanyának, minden nõnek szól, akik a nõiség méltóságát viselik.

Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi mûvészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint Jézus három nappal elõbb tudatta anyjával halála óráját. Mária testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhõkön érkeztek a világ különbözõ tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelybõl kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok énekhang kíséretében a mennyekbe emelik.

Hírdetés

Mária Magyarország patrónája

Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját. Az államalapító király minden évben augusztus 15-ére hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, hogy törvénykezést tartson. Élete vége felé, már betegen, ezen a napon ajánlotta fel az országot Szûz Máriának, és 1038-ban ezen a napon halt meg. A felajánlás nyomán a magyar közjogban is érvényesült a Regnum Marianum-eszme, amely szerint Magyarország Mária országa, így a magyar államiság a kezdetektõl összefonódik a Mária-kultusszal. Nagyboldogasszony ünnepe egyben Magyarország patrónájának napja is, a Mária-kegyhelyekre való zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje. Nagyboldogasszony napjának és a nem sokkal késõbbi Szent István ünnepének idõszakát a hit és a nemzeti összetartozás tudata tölti ki.

Nagyboldogasszony napjához számos legenda és népszokás fûzõdik. Mindenekelõtt ilyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy e napon a napfelkeltében meg lehet látni a "Napba öltözött asszonyt" (mulier amicta sole), akirõl az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít. A másik ismert hagyomány a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. A megszentelt illatos füveket és virágokat késõbb a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan õ is dicsõségre jusson, olykor az épülõ ház alapjába, másutt a csecsemõ bölcsõjébe vagy a fiatal pár ágyába helyezték. Úgy tartják, hogy e nap idõjárásából a termésre is következtetni lehet: ha a Nagyboldogasszony napja fénylik, jó lesz a bortermés. 

A népi kalendáriumban a "két asszony köze", azaz az augusztus 15. (Nagyboldogasszony) és szeptember 8. (Kisasszony napja) közötti idõszak varázserejûnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellõztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. A termékenységvarázsláshoz kapcsolódott, hogy ilyenkor "ültették a tyúkokat", hogy az összes tojásukat kiköltsék, gyûjtötték a mészben sokáig elálló "két asszony közi" tojást.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »