Nagy-Britanniában már oltanak a harmadik adag vakcinával

Nagy-Britanniában már oltanak a harmadik adag vakcinával

Nyitókép: Jacob King/PA

Angliában csütörtökön az élvonalban dolgozó egészségügyi és szociális alkalmazottakat elkezdték oltani a harmadik koronavírus elleni vakcinával. A Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) továbbá az 50 év felettieknek, az idősotthonok lakóinak, valamint a 16 és 49 év közötti sérült személyeknek is felkínálja a harmadik oltást.

Nagy-Britanniában azok a személyek oltakozhatnak a megerősítő vakcinával, akik legkorábban hat hónappal ezelőtt kapták meg a második oltásukat.

Hírdetés

Az NHS tájékoztatása szerint az oltási kampány teljes egészében jövő héten fog elstartolni, és az elkövetkezendő hetekben mintegy 4,5 millió személynek lesz jogosultsága a harmadik vakcina beadatására.

A brit kormány oltásügyi bizottsága (JCVI) kedden úgy határozott, hogy a kormány minden 50 év feletti személynek tegye elérhetővé a harmadik adag vakcinát. A JCVI szerint a kiegészítő oltást elsősorban a Pfizer és a Moderna vakcináival kell elvégezni.

Sajid Javid brit egészségügyi miniszter az érintett korcsoportból mindenkit felszólított arra, hogy még a téli időszak kezdete előtt oltassák be magukat, hiszen nagy valószínűséggel a fertőzöttek és a kórházban ápolt személyek száma is növekedni fog.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »