Nagy bejelentéseket tehet Orbán Viktor, kövesse velünk a kormányfő beszédét percről percre

Nagy bejelentéseket tehet Orbán Viktor, kövesse velünk a kormányfő beszédét percről percre

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitó rendezvényén a miniszterelnök meghirdette 6 pontját, mint mondta, 5 millió dolgozó ember Magyarországát szeretné látni. A kormányfő felszólalása előtt a jegybank elnöke és a pénzügyminiszter is beszélt, mindketten nagy reformokat ígértek.

A jegybank függetlenségét az alkotmány garantálja, de ez nem azt jelenti, hogy nem dolgozik össze az állam és a jegybank, akár az állam és az egyház – fogalmazott Orbán Viktor az MKIK évadnyitóján, amelyen előzőleg Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter is megszólalt.

Szerinte a „mindenséghez” kell mérni a magyar gazdaság teljesítményét, a mindenség ebben a felállásban Ausztriát jelenti. A miniszterelnök úgy látja, kell vízió, de két lábbal a földön is kell járni, ennek a két gondolkodásnak kell jelen lenni, és ezzel kapcsolatban érzi a személyes feladatot.

„A politika fő szabálya úgy hangzik, hogy egyedül sohasem lehetsz elég okos” – mondta el a kormányfő, de azért neki kell kimondania a végső szót. Biztatta a kamarát, hogy ne fogják vissza magukat, bombázzák a kormányt újabb és újabb javaslatokkal, hisz a kormányzás számos hibával zajlik, amelyeket ki kell javítani.

„Amit elértünk, az már valami, üzletemberek társaságában nem merek ennél többet mondani”

– fogalmazott a kormányfő, de szerinte minden számnál lehet eggyel nagyobbat mondani.

A 2008-as pénzügyi válság szerinte nem konjunkturális válság volt, vagyis nem lehetett vele számolni, és nem is „várni” kellett, hogy elmúljon. Az ő értékelésében átrendezést hozott a világgazdaságban, ami Európa és Magyarország számára is komoly figyelmeztetés volt.

„A kihívásra azt a választ adtuk, hogy magyar modellt kell létrehozni” – mondta, ennek társadalompolitikai (szabadság és közösség egyensúlya, keresztény kulturális alapok és létmód) és gazdaságpolitikai lába van.

A gazdaságpolitikai lábról részletesebben beszélve leszögezte,

a pénzügyi rendszernek rendben kell lenni, „nehogy kihúzzák a talajt a lábunk alól”, semmifajta „kilengés” nem engedhető meg.

Úgy látja, 2014-ig a választási években mindig elszaladt a költségvetés, 2014 volt az első olyan esztendő, amikor nem emelkedett a hiány, 2018-ban pedig már csökkent is.

A segélyalapú gazdaság helyett munkaalapú gazdaság alapvetését is újra hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint a közmunka jól testesíti meg azt, hogy az állam csak ezért cserébe segít a leghátrányosabb helyzetűeken.

Hírdetés

A családtámogatási rendszerről szólva elmondta, a gyerekszám és a család tisztelete nem csak pénzkérdés. „Ma nem vagyunk családbarát Magyarország, igaz, a nemzeti össztermékhez viszonyított támogatás Magyarországon a legmagasabb Európában, de ezenkívül még jó néhány változásnak is történnie kell, hogy a demográfiai hanyatlást megállítsuk.”

A termékenységi ráta ma – mint elmondta – 1,5, és bár 1,2-ről indult a kormány 2010-ben, 2,1 a cél.

A foglalkoztatottságot tekintve a cseh 2,6 százalékot kell elérni, amit el is lehet nemsokára, ha a nyugdíj mellett dolgozókat és a diákmunkában részt vevőket is beleszámítjuk

– hangoztatta Orbán Viktor, és 5 millió dolgozó ember Magyarországát szeretné látni.

A kormányfő ipari paradigmaváltást is sürgetett, különben „önök tönkremennek”, fogalmazott közönsége előtt.

Szerinte egy fontos sajátossággal is szembe kell nézni: Magyarország munkaerőpiaca nem fog növekedni a jövőben, legfeljebb a hiányszakmákban és legfeljebb időlegesen. Arra még lehet számítani, hogy a határ menti térségekben regionális együttműködések lesznek, „megmozdulhat valami, létrejöhetnek vegyes gazdasági formációk, a magyar állam és az EU is sok pénzt fog erre fordítani a jövőben”.

Orbán Viktor kijelentette, meg kell becsülnünk, „amiben jók vagyunk”. Például szerinte a magyar jó gazda, a mezőgazdaságban ennek nyilvánvaló előnyeit is láthatjuk. „Mindig is jók voltunk sportban, kultúrában, turizmusban és vendéglátásban is” – tette hozzá, sürgette, hogy vegyük ki belőle az üzleti lehetőségeket.

A fejlődésnek szerinte inkluzívnak kell lennie, tehát mindenkit be kell, hogy vonjon, „mindenki tehessen egy lépést előre”.

Orbán Viktor biztos abban, hogy lépésről lépésre felszámolják a szegénységet Magyarországon.

Hat célja

  • Magyarország az EU top5 országába kerüljön, ahol jó élni és dolgozni
  • a versenyképességi top5-be kell kerülni gazdaságilag
  • népesedési hanyatlás megállítása
  • a Kárpát-medence újraépítése gazdasági, infrastrukturális értelemben, energiafüggetlenség 2030-ig (Paksra szükség van, a napenergiára ugyanígy)
  • gazdasági térség létrehozása Észak-Olaszországtól Lengyelországig
  • „kifektetés”: a Magyarországon beruházó multik hasznának minél nagyobb arányú bent tartása az országban, illetve külföldön is be kell fektetni, ugyanannyi pénzt kell megkeresni a magyar vállalkozásoknak külföldön, mint amennyit kivisznek innen, „a meccset legalább döntetlenre kell hozni”

Orbán Viktor a V4-ről

„Az első dolog, amit tudni kell, hogy a lakossága 64 millió fő, az EU 12 százaléka. A növekedés 4 százalék, az EU-ban 2,1. A teljes EU-kereskedelem és export 10 százalékát is adja a V4” – sorolta a kormányfő, ami „jó ok az önbizalomra”.

A migráció gazdasági összefüggéseiről

„A helyzet rendkívül komoly, de ez nem tudatosodott kellőképpen” – mondta a miniszterelnök, és hozzátette, 2045-ben élni fog, de a 10 évesek még 2090-ben is élni fognak. „Mi lehet a fontosabb számunkra, mint hogy biztonságban legyenek a gyermekeink és az unokáink?” – tette fel a kérdést. Szerinte a migráció teljesen át fogja alakítani az országot, „aki most nem védi meg magát, az később sem fogja tudni” – tette hozzá.

Szerinte mindaz, aki európai egyesült államokat szeretne, az a bevándorlás pártján van, ő viszont a független, erős nemzetek Európája pártján van.

Négy nagy feladatot adott

  1. Demográfiai fordulat – Novák Katalin vezetésével
  2. GDP megerősítése – Varga Mihály
  3. Szakképzés átalakítása – Palkovics László
  4. Kifektetési stratégia – MNB

Orbán Viktor azt mondta, „figyeli a magyarokat”, mert ez a dolga. Úgy érzi, a magyarok tehetségesek és szorgalmasok is, de másként viselkednek, amikor jól megy, meg amikor nem megy jól, és most „kezd jól menni”, ezért két lábbal a földön maradás magatartását javasolja. Másodsorban a tehetségeseknek nem szabad hátradőlni, „a feszesség kezd eltűnni”, szerinte „ez a legrosszabb tulajdonságunk”. A harmadik dolog, hogy a komfortzónán kívül a halogatás a jellemző, ezt ő már 1999 környékén is látta miniszterelnökként. „Végezetül, amikor elkezd jól menni, az összetartás gyengül, elkezd mocorogni. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy ezeket a tulajdonságokat kalkuláljuk a következő időszakban” – zárta gondolatait Orbán Viktor. „Ha nem tekerjük, eldől a bicikli” – mondta.

A miniszterelnök előtt a kamara elnöke, a jegybank elnöke valamint a pénzügyminiszter szólalt fel. Matolcsy György és Varga Mihály nagy reformokat ígért az MKIK gazdasági évnyitóján. Erről itt írtunk részletesen.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »