Művészi üvegtársak Dunaszerdahelyen – KÉPEKKEL

Művészi üvegtársak Dunaszerdahelyen – KÉPEKKEL

2023. április 21-én nyitották meg a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában az Üvegtársak című fotó- és üvegművészeti kiállítást. A tárlat Dimény Luca és Molnár Zsuzsa Lili munkáiból válogat, az alkotókat Kopócs Tibor festőművész és Csémy Olivér építész méltatta.

Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria igazgatója, az est házigazdája köszöntőjében elmondta, hogy a kiállítás megnyitója hosszú egyeztetés árán jött létre, ennek ellenére a megnyitó idején is zajlanak kulturális programok a város más pontjain. A jelenlévőktől pedig azt kérte, hogy ha tehetik, vigyék el a jó hírét ennek a kiállításnak, és a kiállított munkákat nézegetve a művészek valóban megérdemlik a minél nagyobb nyilvánosságot, hiszen páratlan alkotásokról van szó.

Nagyjából erre utalt Kopócs Tibor is, aki méltatásában kifejtette, hogy nem mindennapi üvegművészeti alkotásokról beszélhetünk, mert a művészek kiállított tárgyai a maguk nemében kiválóak, unikumok, vagyis nélkülözhetetlenek, ugyanis a lélekről, a lélek sokrétű kitárulkozásáról, de ugyanakkor széles skálájú befogadtatási szándékáról is szólnak.

Napjainkban gyakran felmerül a kérdés egy-egy műalkotás kapcsán, hogy vajon az mire jó? Vajon mitől nélkülözhetetlenek életünkben? Mindnyájan a technika, a digitalizáció olyan korában élünk, ami már nélkülözhetetlen a napi életünk cselekedeteiben. Igaz, sok előnyét élvezzük, de még több hátrányát is kezdjük tapasztalni, mégpedig az érzelmi életünk elsivárosodásánál. E sebezhetőségünkre pedig a művészet kínál terápiát. A művészet nemcsak rehabilitálni igyekszik romantikus lelki érzelmeinket, hanem a terápiával segít visszavállalni érzelmi életünk egészséges lelki gazdagságát is. Ezért merem állítani tehát, hogy mindkét művésznő alkotásai nélkülözhetetlenek”,

szögezte le Kopócs.

Csémy Olivér megjegyezte, hogy az üveg az építészetben is örökkön örökké jelen volt, de mint művészeti alkotás, a későbbi időkben került beépítésre. Hangsúlyozta, hogy az üveg mintegy ablakot nyit az ember intellektusára, érzelmi világára, minden esetben különlegesen tud hatni.

Hírdetés

Az építész megálmodik egy teret, s ezeken az ablakokon, üvegfelületeken keresztül egy teljesen más, új horizontot nyit, ami fluidszerűen folytatódik egy racionális és irracionális világba. Nagyon melengetően hatnak az emberi érzékekre a kiállított alkotások. Mikor belenéz az ember ezekbe a szobrokba, valahol ugyanez a végtelen melegség fogadja, mérhetetlenül jó érzése támad és tovább fogja gondolni ezeket az alkotásokat”,

mondta el érzéseit Csémy a kiállított darabok kapcsán, és örömét fejezte ki, hogy ezen a közös kiállításon mintegy egymást egészítették ki az alkotók a munkáikkal, mivel az egyik esetében főleg a végtelen térbe, a másiknál pedig a belső világ rejtelmeibe kaphatunk bepillantást, s mindkettő nagyon érzékenyen hat az emberekre.

Molnár Zsuzsa Lili édesapja pilótaként dolgozott, édesanyja testnevelő tanárként.

A pilóta szó hallatán a legtöbb embernek tátva maradt a szája és azt gondolták, a világ legszerencsésebb gyerekei közé tartozom. Nekem is ezt kellett gondolnom magamról. Kevesen tudják azonban, hogy a családi élet, az érzelmi fejlődés szempontjából mit is jelent ez a foglalkozás. Kamaszkoromban egy grafológiai elemzésből az derült ki, hogy az apámat úgy érzékelem, mint aki nincs, elment vagy meghalt. Anyukám szerepe annál dominánsabb volt”,

meséli el az alkotó a képek mellé csatolt rövid, szubjektív életrajzában, amelyből megtudhatjuk, hogy a művészetet egyfajta önterápiaként is gyakorolja.

Dimény Luca munkáinak fő vezérfonala az üveg fényalakítása. Alkotói tevékenységét végigkíséri az üveg-fény-árnyék jelenségek képi megjelenítése, amelyek mára elválaszthatatlanok fotós látásmódjától. Kiállításai anyagában saját szűrőjén keresztül mutatja be az üvegművészetet az üveg megmunkálásától kezdve a művészi-absztrakt képi látványig.

Az Üvegtársak tárlata május 12-ig látogatható a Kortárs Magyar Galériában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »