Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese emlékeztetett rá, hogy a korlátozó rendelkezések továbbra is érvényben maradnak. Az egészségügyi dolgozókat ezrével oltják és már a szociális intézményekben is megkezdődött a vakcinák beadatása. Elhangzott, hogy a napi járványadatok javulásában megtorpanás következett be, de fontos megjegyezni, hogy az elsőként beoltottak második oltása még csak most következik, így a számadatokban a javulás csak később mutatkozhat meg.
Kérdés-szekció
Az operatív törzs tagjai elmondták, hogy érthetetlen az a fajta kritikus magatartás, amit a mentők, oltók kapnak az utóbbi időben. Mivel a tudomány igazolta a vakcinák hatékonyságát, fel kell sorakoznunk mellé.
Arra kérdésre, hogy Müller Cecília beoltatja-e magát a tisztifőorvos egyértelmű választ adott:
Nem kérdés, természetesen igen. Első körben azok kapnak oltást, akik a betegágyak mellett állnak.
Kiemelték, hogy akik élnek az oltás lehetőségével, néhány napig kerüljék az intenzív testmozgást, ugyanakkor a mérsékelt alkoholfogyasztás megengedett.
Kérdésre válaszolva kiemelték, hogy Pfizerből 3,3 millió személynek szóló vakcina jön, Modernából 872 ezer embernek szükséges vakcinára számíthatunk, de emellett egyéb gyártókkal is tárgyalásokat folytat az ország.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »