Oroszország idén 62 millió rubelre növeli meg Bajkonur város bűnmegelőzési programjának finanszírozását, ebből az összegből 58 millió rubelt az oktatási és kulturális létesítmények terrorellenes védelmére fordítanak majd – közölte a kazahsztáni város vezetésére hivatkozva hétfőn az Interfax hírügynökség.
A jelentésből csak annyi derült ki, hogy az orosz finanszírozású bajkonuri terrorelhárítási keretet „jelentősen” megemelték, a büdzsé korábbi összegét a hírügynökség nem nevezte meg.
A városvezetés pénteken közölte, hogy a kazahsztáni terrortámadások miatt a Bajkonurt is magában foglaló Kizilorda megyében január 19-ig megemelt (kék) szintű terrorkészültségi szintet vezettek be. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak azt mondta, „jelenleg nincs szó” arról, hogy Bajkonur területén állandó jelleggel állomásoztassanak békefenntartó erőket.
Az együttest Oroszország 2050-ig béreli Kazahsztántól. Bajkonurban orosz közigazgatás működik. A városban kirendeltségük van a kazah minisztériumoknak és kormányhivataloknak, valamint különleges képviselő reprezentálja a köztársasági elnököt is.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »