Folytatódik Lengyelország nyilvános megkövezése az Európai Parlament részéről. Ám a politikai retorika mögötti valódi játszmákban az EP nagyszájú balliberális többsége nem rendelkezik kellő súllyal. Jelenleg Brüsszel a lengyel igazságügyi reformra hivatkozva tartja vissza az újjáépítési alap Lengyelországot illető részét, ám Varsó nemrég egyértelműen meghúzta a vörös vonalat, ami mögé nem hátrál, és amin túl az EU-nak komoly politikai “világháborúval” kell számolnia.
A jogállamisági vita az Európai Parlament egyik kedvelt témája, amit megrendszabályozó eszközként akar alkalmazni nem balliberális kormányok által vezetett országok esetében, vagy olyan tagállamoknál, akik vitatják Brüsszel hatalmi elsőbbségét. A helyzet odáig fajult, hogy már nyílt offenzívát indítottak a tagállamok szuverenitása ellen, amit átitat a nyugati arrogancia és a kettős mérce.
A mostani csata casus bellije a lengyel alkotmánybíróság október eleji határozata volt, amely kimondta, hogy az uniós jog nem élvez elsőbbséget a lengyel alkotmánnyal szemben. Ez a látszólag jogtechnikai vita lényegében arról szól, hogy az Európai Parlament a lobbisták által vélhetően befolyásolható Európai Bíróságon keresztül terjesztené ki befolyását szuverén európai országokra. És itt most olyan aktív gyakorlatra kell gondolni, mint például az LMBTI-jogok érvényre juttatása, vagy a migrációs vita jogi frontvonalának megnyitása.
Kettős mérce és boszorkányüldözés
Annak ellenére, hogy több olyan ország is van, ahol hasonló döntés már szintén született (Franciaország, Németország, Hollandia), a mainstream sajtó és az Európai Parlament balliberális többsége nekiesett Lengyelországnak, majd határozatban “illegitimnek” kiáltotta ki a lengyel alkotmánybíróságot. Hogy teljesen világos legyen: az Európai Parlament “nem törvényesnek” vagy “jogtalannak” kiáltotta ki egy tagállam alkotmánybíróságát, mert az nem az ő akarata szerint hozott határozatot. Deák Dániel jogász a Hit Rádió Ultrahang című műsorában ezzel kapcsolatban úgy értékelte a helyzet abszurditását, hogy innentől már egyenes út vezet a demokratikusan megválasztott kormányok legitimitásának kétségbe vonásához.
Nemrég pedig Mateusz Morawiecki kormányfő részvételével állították pellengérre Lengyelországot egy újabb boszorkányüldözésre hasonlító EP-ülés keretében, ahol a lengyel jogállamiságot firtatták. Hogy érzékeltessük a helyzetet, nem csak a nagy nyugati tagállamok pimasz képviselői (mint a karrierje miatt frusztrált Manfred Weber vagy Guy Verhofstadt) osztották az észt erkölcsi magaslatokról Közép-Kelet-Európa legnagyobb országának, de még a szélsőségesen balliberális szlovák Michal Šimečka is úgy érezte, az EP választáson kapott nyolcvanezer szavazatával rendre joga van rendre utasítani a 8 millió szavazattal megválasztott lengyel kormányzópárt miniszterelnökét.
Šimečka persze Szlovákiában is teszi a dolgát, és a lengyel jogállamiságot kritizálja minden lehetséges fórumon. Azt azért érdemes kiemelni, hogy a képviselő apja az a Martin M. Šimečka, aki a tavaszi kormányválság idején kijelentette, hogy a Pellegrini-féle Hlas visszatérése a kormányra nem jelentené a maffia visszatérését. (Az sem mellékes, hogy Šimečka a Kuciak-gyilkosság előtt anno még méltatta is Robert Ficot, amiért az “Európa magjához” kötötte volna Szlovákia sorsát, és gyengítette volna a V4-eket).
Eddig és ne tovább
Morawiecki egyébként kiegyensúlyozottan, magabiztosan és világosan érvelt Lengyelország érdekében. Aki meg akarta érteni a lengyel igazságügyi reform lényegét, és nem csak a megrendelt frázisokat akarta pufogtatni, az megérthette. Ám később Morawiecki nagyon kemény interjút adott a Financial Times-nak. A lengyel miniszterelnök ott már azzal vádolta meg az EU-t, hogy “pisztolyt tart” Lengyelország fejéhez, de ha az Európai Bizottság továbbra is visszatartja az újjáépítési alap Lengyelországot illető részét, azzal az EB “a harmadik világháborút indítja el” (természetesen politikai értelemben), Lengyelország pedig minden eszközt bevet majd érdekei érvényesítéséhez.
Ezzel Morawiecki félreérthetetlenül meghúzta a határt, ameddig az Európai Bizottság elmehet. Magyarul: Varsó lenyeli az olcsó balliberális cirkuszt, és eleget tesz az EB kérésének annyiban, hogy feloszlatja a sokat vitatott Legfelsőbb Bíróság Fegyelmi Kollégiumát, de az újjáépítési alap milliárdjainak meg kell érkeznie Lengyelországhoz, máskülönben Lengyelország vétózni fog, minimum az EU klímacsomagját, de akár mást is.
Az Európai Bizottság nyilván hajlandó lenne eleget tenni a kérésnek, és ezt az Európai Parlament is tudja, ezért támadta meg a Bizottságot az Európai Bíróságon a jogállamisági klauzula be nem tartása okán. A lényegen ez nem változtat: a lengyel kormány és a Bizottság viszonya egy hajszálon függ, márpedig a realitás még mindig az, hogy az EU politikáját és működtetését, no meg fenntartását is tagállami szinten valósítják meg, így Brüsszel igen sokat veszíthet, ha túl messzire merészkedik a Parlament kegyeit keresve.
Érdekütközés
Itt tartunk most. Arra azért érdemes kitérni, hogy a sokat emlegetett, és súlyosan jogsértőnek beállított lengyel igazságügyi reform kritikája nem jogos. Vagy, lehet indokoltnak nevezni, de akkor a Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek nem szabadna ódákat zengeni Szlovákiáról, mint a jogállamiság mintapéldájáról. Tekintve, hogy a liberális Mária Kolíková (aki a maffiakormány idején volt a Most-Hídnak köszönhetően igazságügyi államtitkár) igazságügyi reformja nagyon hasonló, ha nem ugyanolyan intézkedéseket tartalmaz, szakmai körökben pedig még nagyobb felháborodást váltott ki, mint a lengyel.
Brüsszel többek között azt rója fel a lengyeleknek, hogy politikailag befolyásolják a bírák megválasztását (beleértve az alkotmánybírókat is), hogy visszaélnek a fegyelmi eljárásokkal, és hogy kötelező nyugdíjkorhatárt szabnak meg a bíróknál. Az intézkedések hátterében egyébként egy nagyon ismerő probléma áll: rendszerváltás előtti időből hátramaradt bírók, vagy azok gyereki ülnek a bíróságokon. Ez egyébként újabban a balliberális ideológusoknak megfelelne, Lengyelország konzervatív kormányának azonban nem.
Bezzeg Szlovákia
Most nézzük meg, mit tartalmaz a szlovákiai igazságügyi reform, amit olyannyira felmagasztalt nem csak a szlovák nyelvű, de a külföldi mainstream sajtó is. Nos, szitne ugyanezeket a tételeket. Kolíková még tavaly bevezette a kötelező nyugdíjkorhatárt, a fegyelmi eljárások lebonyolításához pedig létrehozna egy új testületet Legfelsőbb Eljárási Bíróság néven, amelynek tagjait a Bírói Tanács jelöli. A Bírói Tanács tagjainak zömét azonban politikai jelöltek adják (emlékezzünk vissza, hogy Kolíková korábbi kolléganője, a smeres igazságügyi államtitkár, Monika Jankovská is megpályázta a BT elnöki posztját…).
Ennek ellenére, Brüsszel Szlovákiát követendő példának, Lengyelországot jogállamisági feketelyuknak nevezi. A kettős mérce más téren is megmutatkozott. A mainstream fennhangon hirdette, hogy a Bírák Európai Szövetsége négy kifogást is emelt a lengyel reformmal szemben, vezetőjük pedig tüntetett is Varsóban. Azt azonban már alig páran vették észre, hogy a Szövetség még ennél is kritikusabban foglalt állást a szlovák reform kapcsán. Például amiatt, hogy a bírókat az Alkotmánybíróság jóváhagyása nélkül is le lehet tartóztatni, amivel közvetlenül befolyásolható a munkájuk.
Nyilván, Szlovákiában a helyzetet az bonyolítja, hogy az előző (baloldali) garnitúrát és a maffiát kiszolgáló elemeket eltávolítsák a testületekből. Csak akkor felmerül a kérdés, hogy Kolíkováék és az SaS miért dolgoznak kitartóan azon, hogy a legközelebbi szlovák kormány a Hlasra épülve alakuljon meg. Nem mellesleg, a 2020-as választások előtt még maga Richard Sulík (SaS) pártelnök is a lengyelek álláspontját vette védelmébe, kiemelve, hogy Brüsszel azért akarja büntetni őket, amiért egyébként Szlovákiát is megbüntethetné.
A dolog érdekessége, hogy az SaS (főleg Kolíková és Korčok külügyminiszter) ma már asszisztálnak a lengyelek és magyarok elleni liberális-bürokrata boszorkányüldözéshez.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
