Százmilliónyi halottra emlékezünk ma. Reggel rendszeresen átnézem az internetes híroldalakat. A balliberális portálokon semmi. Teljes a csönd és az érdektelenség. Kiveri viszont a szemem a folyamatos nácizás. A beszűkült tudatú fóbiának, demagógiának és agymosásnak – az orbánozás mellett – ez mostanában a vezényszava. Mindenkinek, aki szereti, védi és tiszteli a hazáját, náci lett a stigmája. Csendben, lehajtott fejjel viseljük, akár egykor a sárga csillagot a zsidók. Magyarságunkért most bennünket aláznak, szégyenítenek és bélyegeznek meg!
Rendszerváltás? Ugyan, miről beszélünk! Sokáig azt gondoltam, hogy a kommunizmusnál nincs anyagiasabb, aljasabb és alpáribb ideológia. De van! Ma már szellemi töltés sem kell, megmaradt pőrén a fogyasztói világ ördögi istene, a Pénz. A hatalomhoz nem kell már szakralitás, hit, szellem, erkölcs, bölcsesség és alázat. A pénz által összeterelt és kommunizált, a média által agymosott rabszolgák lettünk és maradtunk szinte mindannyian. Változatlanul Mammon sötét istene uralkodik meggyötört testünk és lelkünk felett.
A történelemből nem tanultunk szinte semmit! Buták voltunk és maradtunk. Nem vettük észre, hogyan alakult át az internacionalizmus globalizmussá. Nem vettük észre, hogy álságosan most ugyanazok az uzsorások támadják a kapitalizmust, mint akik egykor létrehozták, színpadiasan megingatták, majd átalakították, feltupírozták és a háttérből finanszírozzák. Nem vettük észre, hogyan bújik démoni álarc mögé, hogyan alakít ismét sátáni világrendet egy régi/új, kirekesztő, megbélyegző, felsőbbrendűséget hirdető szellemi fajelmélet: a képmutató és véleményvezérelt liberalizmus. A kommunizmus bájosan mosolygó ikertestvére.
Nem vettük észre, hogyan monopolizálja és sajátítja ki a véleményt, hogyan hazudik a képünkbe a deviáns másság. Nem vettük észre, hogyan válik totálisan kirekesztővé, hogyan válik szabadossággá a szabadság. Hogyan emelkedik mindenki fölé az Ő távoli, megfoghatatlan, mindenható, felsőbbrendű és idegen szabadságuk. Hogyan épül körénk láthatatlan rácsokkal az új börtön. Nem vettük észre, hogyan változtat színt, mezt és alakot az örök börtönőr. Hogyan sterilizálódik a vélemény. Hogyan lesz a vérvörösből szivárványos pride, majd haragos zöld, az örök szegénység-, kisebbség,- jog- és természetvédő mimóza. Dróton rángatott bábuként játszanak velünk, hiszen ez természetes számukra. Büntetlenül tehetik, mivel – történelmi neveltetésünk során – egy következmények nélküli ország alázatos állampolgárai vagyunk.
Valljuk be őszintén, mindehhez a modern igához Mi is kellettünk. Szinte már genetikusan belénk ivódott és kódolódott az alattvalói lét. Imádjuk a felülről vezérelt pártállamot, a vezérelvet, amely mindent felkínál, megmond és megold helyettünk. A politika már régen nem racionális tevékenység, hanem demagóg és korlátolt hitviták területe. Imádjuk a képmutatást, a megosztó pártosodást, az egekig növesztett egót, a bulvárosított tudatlanságot. Imádunk mindenre nemet mondani! Imádunk önként bezáródni és gettósodni! Imádunk hisztérikusan fröcsögni, átkozódni és gyűlölködni. Tombol körülöttünk ez a szörnyű verbális polgárháború! Ezt tette velünk ez a soha el nem múló, átkozottul szépreményű, kozmetikázott kommunizmus. A legvidámabb EU-s barakk!
Rendszerváltás! Emlékezet! Óh, Istenem! Soha nem volt semmiféle elszámoltatás. A bűn büntetlen maradt! A legnagyobb és legeurópéerebb baloldali pártot egy köztörvényes tolvaj, egy szemkilövető vezeti. Az egykori állampárt paraván mögé rejtett zsoldosai lettek a legnagyobb demokraták. Divatos újkomcsi véleményvezérek tobzódnak a rózsadombi fészkekben. Szarkalábak lopkodnak, kárognak és köpködnek szakadatlanul. Bűzlő, altesti trágyalé csorog az Országgyűlés kopottas küszöbe alól. Ficánkolnak és bazdmegolnak a fotelforradalmárok! Újjáalakult Munkásőrséggel ünnepelünk és emlékezünk. Kádár, Horn és Göncz felmagasztosult az aluljárókban. Buci Gyuri fiacskája ismét kovászolt masszát gyúrna az álmélkodó pofánkból. Ez ma a Mérce! Modern és haladó. Szemünk előtt egyesülnek ismét a világ posztmodern proletárjai. Százmilliónyi halott, a kutyát sem érdekel. Veszett már több is Mohácsnál…
Itt a végén eszembe jutott azért valami apróság: egy állítólagosan antikommunista kormány idején nincs egyetlen egy hivatalosan bejegyzett antikommunista civil szervezet sem. (MEASZ – Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége van, ANTIKOMMÜN – Magyar Antikommunisták és Ellenállók Szövetsége nincs! Miért?) Miközben az antifasiszta kommunisták széltében-hosszában tobzódnak, teli van velük a sajtó, a közélet és a besárosodott Hócipő, nincs senki, aki venné a bátorságot és szembeszállna ezekkel az egyre vadabb és szélsőségesebb erőkkel.
Csak kérdezem: nem lenne időszerű a V4-ek egykor megszállt országaiból felkutatni az egykori ellenálló, antikommunista hősöket és a nürnbergi per mintára látványosan megrendezni velük a végső számvetést, elszámoltatást és ítéletet? Nem tartozunk ennyivel a megsebzett, megharcolt és elesett hőseinknek? Nem tartozunk ennyivel Európa és a világ amnéziás felének? Nem tartozunk ennyivel legalább a saját lelkiismeretünknek? Érzem a súlyos és nyomasztó csendet magam körül… Segítsetek!
(A képen látható plakátot egykor – a "rendszerváltás" idején -, az Inconnu művészcsoport készítette és terjesztette!)
https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Ftamas.molnar.9%2Fposts%2F3041524615912483&width=480&show_text=true&height=730&appId
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
