Moldovai belpolitikai csűrdöngölő

Moldovai belpolitikai csűrdöngölő

Tovább bonyolódott pénteken este a moldovai belpolitikai válság, miután az alkotmánybíróság rövid úton érvénytelenítette a bírói testület elnökének, Domnica Manolénak a leváltásáról és utódjának kinevezéséről hozott aznapi parlamenti határozatokat.

Az alkotmánybíróság a Maiai Sandu elnököt támogató Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) egyik képviselőjének, Szergej Litvinyenkónak a beadványa alapján, néhány óra alatt hozta meg döntését, amelyet még pénteken közzétett hivatalos honlapján.

Hírdetés

Igor Dodon korábbi államfő, a PSRM vezetője pénteken kijelentette: amennyiben a parlament elfogadja az alkotmánybíróság jogkörével való visszaélésről szóló nyilatkozatot, úgy nemzetközi szervezetekhez fordulnak azzal a kéréssel, hogy értékeljék a bírók cselekedeteit. Dodon mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a szocialisták nem támadják meg a parlament feloszlatásáról szóló döntést, amelyet Maia Sandu elnök alkalmazni fog az alkotmánybírósági döntés után, mivel meggyőződésük szerint az idén előrehozott választásokat kell tartani, de csakis azután, hogy tömegesen beoltották a lakosságot a koronavírus ellen.

Az alkotmánybíróság öt bírája közül három a múlt héten engedélyezte az elnöknek a parlament feloszlatását és előrehozott választások kiírását.

Mindamellett a lépést csaknem az összes parlamenti párt bírálta, mindössze a Sandu által alapított PAS támogatta, amely 15 parlamenti képviselővel rendelkezik. Az elnök bírálói szerint Sandu szándékosan javasolt a miniszterelnöki tisztségre elfogadhatatlan jelölteket, hogy kikényszerítse törvényhozás feloszlatását.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »