A vikingek kapcsán az emberekben él egy idealizált kép: a nagy szarvakkal ellátott sisakot viselő harcos. A sztereotípiát cáfolja a régészeti leletek hiánya, de az Osebergben talált kárpit töredéke is új megvilágításba helyezheti a kérdést.
Vestfold megyei Osebergben – Norvégia dél-nyugati részén – már 1903-ban rátaláltak a régészek az egyik leggazdagabb viking temetkezési helyre. A temetkezési hajó rendkívül jó állapotban maradt fenn. A sír valószínűleg egy magas rangú hölgyé volt, aki mellé egy másik, alacsonyabb rangú nőt temettek. A hajóban értékes tárgyakat is találtak.
A leletek között több mint 80 darab gazdagon díszített, gyapjúból, vászonból és selyemből készült faliszőnyeg töredék szerepel. Bár mára a kárpit barnás-bézs árnyalatúvá vált, eredetileg különböző természetes festékekkel színezett fonalból készült. A textil egyes részein még előtűnik az eredeti vörös szín maradványa.
A töredékek közül az 1. és 2. részlet a legismertebb. Ezek emberi és állati alakokból álló hosszú menetet ábrázolnak. Középpontban nagy lovak által húzott fedett szekerek vannak, amelyek körül felfegyverzett férfiak és nők sétálnak. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a jelenet a temetési menetet ábrázolja néhányan azonban a szimbolikus és mitológiai jellegű kapcsolatok illusztrációját tartják valószínűbbnek – vagyis, hogy Brünhild, Odin főisten leánya alvilágba vezető útját mutatja be.
A mítoszok és a temetkezési szertartás összefonódása tükrözi a faliszőnyegek jelentőségét. Néhány középkori szöveg, például a Gudrun-énekek, arra utalnak, hogy a faliszőnyegeket használtak fel a hőstörténetek közvetítési eszközeként. Az egyik versszak arról szól, hogyan szövi Gudrun a hős Szigurd történetét.
A középkorban ez nem számított egyedülállónak: a két évszázaddal későbbi Bayeux-i kárpit is azzal a céllal készült el, hogy a normann hódítás legendáját megörökítse. Ezek ismertében nem meglepő következtetés, hogy egyes viking faliszőnyegek nem csupán díszítőelemekként szolgáltak, hanem a kollektív emlékezet megőrzésére, és a vallási történetek terjesztésére is használták.
Az Oseberg-kárpit egyik legérdekesebb részletét képezi az az alak, aki egy olyan sisakot visel, amelyen két kiemelkedő, ívelt szarv van. Ez az ábrázolás heves vitát váltott ki a történészek és a régészek között, tekintve, hogy ez az egyik szarvas-sisakos ábrázolás, amelyből igazán kevés maradt fenn. A sztereotípia cáfolása abban rejlik, hogy a régészek nem találtak viking-kori szarvas sisakos leleteket.
Az alak egy felvonulás vagy rituális jelenet részeként jelenik meg a kárpiton. Bár egyes kutatók úgy vélik, hogy a látszólagos szarvakat valójában más elemnek szánták, akár szárnyakat, vagy fejdíszt ábrázolhattak eredetileg.
Nagy valószínűséggel nem képezte a vikingek harci felszerelésének részét, azonban a szarvak szimbolikus jelentéssel bírtak az észak-európai kultúrákban. Számos germán és kelta hagyományban a szarvakat a termékenységgel, az állati erővel és az isteni hatalommal hozták összefüggésbe. Feltételezhető, hogy az osebergi kárpiton látható alak egy mitikus lényt, istent vagy sámánt ábrázol egy szertartás keretében.
Egyes kutatók úgy tartják, hogy a kárpit rituálékat vagy mitológiai jeleneteket mutat be. A szimbólumok és utalások közül azonban nem lehet mindegyiket dekódolni. A szarvakkal ellátott sisak vagy fejdísz ábrázolása a faliszőnyegen tehát inkább ősi vallási szimbólum lehet, mintsem a mindennapi használat bizonyítéka.
Ha részletesen megvizsgáljuk a kárpitot, akkor jobban átlátjuk a vikingek mitológiáját, és a túlvilágról alkotott elképzeléseiket. A szarvas sisak esetében az Oseberg-kárpit talán nem is annyira a történelmi valóságot, mint inkább a hatalom, a szakralitás vagy a rituális átalakulás szimbolikus megtestesülését mutatja be.
A kutatók továbbra is vizsgálják a viking-kori maradványokat, remélve, hogy egy napon még összetettebb magyarázatot kapunk az ábrázolások kapcsán. A kárpitot ma az osloi Viking Hajómúzeumban őrzik.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
