Miskolci tanítómesék: továbbra sem jó ötlet cigányokkal ismerkedni és italozni

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 15 és két 16 éves helyi "fiatallal" szemben.

A gyanúsítottak 2022. június 6-án az éjszakai órákban egy miskolci szórakozóhelyen ismerkedtek meg a későbbi sértettel, akivel együtt italoztak. Egy kis idő elteltével a sértett hazafelé indult, akit a három fiatalkorú követett. A miskolci Szent Anna tér közelében cigarettát követeltek tőle, majd bántalmazták, és több ezer forintot elvettek tőle.

Hírdetés

A sértett ezek után tette meg feljelentését, amelyet követően a rendőrök 24 órán belül megállapították az elkövetők kilétét, elfogták, majd kihallgatásukat követően őrizetbe is vették őket – közölték honlapjukon.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »