Hova jutott öt év alatt az uniós kisebbségvédelem egyik mérföldkövének tekinthető javaslatcsomag, hiszen kereken öt évvel ezelőtt, 2018. április 3-án ért véget a Minority SafePack nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezés aláírásgyűjtése. Kudarcot vallott volna az uniós kisebbségvédelem fejlesztése érdekében összegyűjtött több mint egymillió támogató nyilatkozat, hiszen közben két éve kiderült, hogy az Európai Bizottság elzárkózik a nemzeti kisebbségek védelmétől?
Ilyen körülmények között mégis milyen szerepe lehet a kisebbségvédelemmel kapcsolatos politikai hangulat megváltozásában az európai polgári kezdeményezés intézményének, illetve az ún. Minority SafePack-nek?
Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégiai Kutatóintézete és az NKE Kisebbségpolitikai Kutatóműhelye közösen szervezték meg Tárnok Balázs „Mire elég egymillió aláírás?” című könyvének a bemutatóját.
Gyurcsík Iván, az NKE Kisebbségpolitikai Kutatóműhely vezetője, rektori tanácsadó a témával kapcsolatos kérdések ismertetésén túl azt is elmondta, hogy mindannyiunk példaképe, Duray Miklóst is intenzíven foglalkoztatták ezek a kérdések, akinek az emlékére a Magyar Parlamentben április 20-án grandiózus megemlékezést tartanak.
A témakörhöz kapcsolódóan Manzinger Krisztián az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézetének képviseletében kijelentette, hogy Tárnok Balázs munkája az első átfogó munka ebben a témakörben. Ugyan az Európai Bizottság 2021 elején a kezdeményezést lesöpörte az asztaláról, annak mégis számtalan tanulsága van. Mi lehet az oka annak, hogy az Európai Bizottság elzárkózott a kezdeményezés valamennyi javaslatától, illetve más, kisebbségeket érintő kérdésekben, többek között a Benes-dekrétumok alkalmazásával kapcsolatban is kitérő, alibista válaszokkal indokolta álláspontját?
Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) tavaly ősszel újraválasztott elnöke, aki az immár több, mint tízéves múltú RMDSZ-es javaslat egyik kulcsalakja volt, és akit azóta az RMDSZ színeiben európai parlamenti képviselővé is megválasztottak, elmondta, hogy az európai polgári kezdeményezés intézménye az Európai Parlament javaslatára került be a Lisszaboni Szerződésbe mint a közvetlen demokrácia egyik eszköze. Legalább hét tagállamban minimum egymillió aláírást kellett összegyűjteni, hogy az Európai Bizottság tárgyalja javaslataikat. A Minority SafePack esetében a több mint egymillió támogató aláírás fele – amúgy egyébként – Magyarországról származott, ám a Bizottság elutasító magatartásának következtében a kezdeményezés végül nem váltotta be a polgárok szempontjából a hozzá fűzött reményeket. Az, hogy a Bizottság azt állította, hogy a nemzeti kisebbségek védelme megoldott, arra utal, hogy az Európai Bizottság nem akarja elfogadni, hogy rajta kívül álló kezdeményezések érvényesüljenek. Az elutasító döntést ugyan megtámadták, de az Európai Törvényszék 2022. november 9-én helyben hagyta az Európai Bizottság elutasító határozatát. A döntés ellen fellebbeztek ugyan, ami azt jelenti, hogy másfél év még van ugyan hátra, de az kétségtelen, hogy feltehető a kérdés: van-e valódi értéke végül is ma ennek az egymillió aláírásnak? Nem sikerült ugyanis egyelőre európai üggyé tenni a kisebbségi kérdést, sem megváltoztatni az ezzel kapcsolatos hangulatot. Innentől kezdve azt kell megválaszolni, hogy mi legyen a következő lépésünk?
Vizi Balázs, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar egyetemi docense arra mutatott rá, hogy amikor az Európai Gazdasági Közösséget létrehozták, kezdetben az értékekkel nemigen törődtek. Azok csak fokozatosan kerültek be a különböző dokumentumokba. A kisebbségi jogokat például a Lisszaboni Szerződésbe a 2000-es évek második felében csak az utolsó körben sikerült becsempészni és azóta is élénk vita zajlik arról, hogy számon kérhetőek-e? Szerinte az Európai Bizottságban erős politikai félsz van azzal kapcsolatban, hogy a tagállamok konszenzusra tudnának-e jutni. Ezzel magyarázható – szerinte – hogy a szervezet menekült a téma elől.
A könyv szerzője, Tárnok Balázs, az NKE Európa Stratégia Kutatóintézet
megbízott intézetvezetője úgy összegzett, hogy az Európai Bizottság elutasította az őshonos kisebbségek, köztük a magyarok védelmére megfogalmazott javaslatokat, pedig az Európai Parlament támogatta azokat. Alkalmas eszköz volt-e – ilyen körülmények között az egymillió aláírás arra, hogy felhívja a kérdésre a figyelmet? A Minority SafePack mindenképpen mérföldkő az uniós kisebbségvédelemben, mert korábban az Európai Bizottság soha nem vette napirendre a kérdést, a kezdeményezéssel az uniós polgárok azonban rákényszerítették arra, hogy foglalkozzon az üggyel. Hozzá kell tenni, hogy nem minden kezdeményezés számít ugyanis sikertelennek, ami jogi szempontból esetleg kudarc, hiszen sokszor az is nagy eredmény, hogy a közvélemény figyelmét felhívják egy problémára. Ezzel együtt a javaslatcsomag ilyen elutasításával az Unió vezetése és a polgárok közötti szakadékot valójában kiszélesíteni sikerült – fogalmazott Tárnok Balázs.
Vincze Loránd az Európai Bizottság kérlelhetetlenségének egyik okaként Románia, Szlovákia, Görögország és Spanyolország lobbizásában vélte felfedezni. Vizi Balázs a sikertelenség okát főként abban látja, hogy nem alakult ki lobbicsoport a kisebbségi jogok tekintetében, pedig a Brexit előtti állapotok szerint Európában 50 milliónyi a kisebbségi polgárok száma. Érdekes a francia álláspont, amely következetesen nem tesz különbséget a bevándorló és az őshonos kisebbségek között.
Vincze Loránd arra mutatott rá, hogy míg húsz éve Európában a szocialistákra lehetett számítani kisebbségi ügyekben, ma inkább a néppártiak és a zöldek azok, akik hajlandók támogatni kezdeményezéseiket. Fontosak az otthonról származó tapasztalatok, mert azok is befolyásolják egy-egy képviselő álláspontját. Az 1990-es években kirobbant délszláv háború például tudatosította az európai államok többségében, hogy a kisebbségek státuszának valamilyen fajta szabályozására szükség van, de Szlovákiában az orosz-ukrán háború kitörése után a közvéleményt a magyarok lehetséges elszakadásával riogatták. Vizi Balázs is pesszimista, hiszen – mint állította – ilyenkor, amikor feszültség van, többnyire a nemzetállami félelmek erősödnek fel, lásd a minszki tárgyalásokat, amelyeket többnyire biztonságpolitikai kérdésként kezeltek. A Lettország és Litvánia esetében bekövetkezett kisebbségellenes visszalépéseket például az európai közvélemény szó nélkül hagyta.
Jeszenszky Géza hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy míg az 1980-as években nagyobb volt a megértés a kisebbségek iránt, ez a későbbiekben változott. Vizi Balázs kijelentette, hogy ma kisebbségvédelmi ügyekben igazi gondolkodásra nem Európában, hanem sokkal inkább Afrikában és Dél-Amerikában lehet számítani. Mire Vincze Loránd megjegyezte, hogy ő sokkal inkább úgy érzi, hogy világviszonylatban, vagyis globális szinten e tekintetben inkább egy bizonyos kifáradás tapasztalható. Kár, hogy az Európa Tanács – a korábbi évtizedekhez képest –meggyengült. A nemzetállami logika kifejezetten zavaró tud lenni. Ő nekik például az RMDSZ részéről az a bajuk a román állammal, hogy az a magyarokat nem államalkotó, azaz egyenjogú, hanem alárendelt népként kezeli.
(Gecse Géza/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
