Miniszterelnökség: komolytalan Karácsony Gergely vétójavaslata

Miniszterelnökség: komolytalan Karácsony Gergely vétójavaslata

A főpolgármester csütörtökön kilátásba helyezte: felkéri a Fővárosi Közgyűlést, hogy vonja vissza a hozzájárulást a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez.

Akkor tenne így, ha a kormány – „a Fudan-törvénynek megfelelően” – ellehetetleníti a Diákváros megépítését, a területet pedig a kínai Fudan egyetemnek adja át, jelentette be csütörtök reggel a közösségi oldalán. A kormány szerinte nem tartotta magát a megállapodáshoz, amelyet 2019 végén kötött a fővárossal.

Hírdetés

A Miniszterelnökség az atv.hu-nak reagálva közölte: Karácsony Gergely nyilatkozata komolytalan, főpolgármester úr egyértelműen a fővárosban uralkodó dugókról és a közlekedési káoszról akarja elterelni a figyelmet.

Kicsivel a főpolgármester bejelentése után egyébként Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármesterhelyettes a Facebookon közölte: pártjának fővárosi frakciója is kezdeményezi, hogy a főváros álljon el a 2023-as atlétikai vb megrendezésétől, sőt, az erről szóló kezdeményezést már szerdán benyújtották. „Budapest nem lesz balek, nem fogunk egy olyan megállapodást betartani, amit a kormány nekifutásból rúgott fel a kínai kommunista egyetem kedvéért” – közölte.

Később Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt írta szintén a közösségi oldalán, hogy szerinte Karácsony Gergely az előző nap benyújtott DK-s javaslatára lépett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »