Mindkétszer legyőzték a Duna-parti együttest (Jégkorong)

Mindkétszer legyőzték a Duna-parti együttest (Jégkorong)

A Háromszéki Ágyúsok a múlt hétvégén két fontos mérkőzést játszottak a Galaci CSM ellen a Deme László Műjégpályán. Kertész Zoltán csapata pénteken 7–1-re diadalmaskodott a Duna-parti együttes felett a Román Kupa csoportkörében, majd szombaton a narancs-kék mezesek hosszabbításban 3–2-re legyőzték Július Pénzes legénységét a bajnokság alapszakaszában.

Pénteken a háromszéki csapat már a 8. percben vezetést szerzett, miután Antal László a hálóba továbbított (1–0). A házigazdák az első harmad végén növelték előnyüket: a 17. percben Gecse Olivér passzát Antal László értékesítette (2–0), aki a szünet előtt az előkészítő szerepében is jeleskedett, ugyanis az átadásából Róth Zoltán volt eredményes (3–0). A második játékrész többnyire a kiállításokról szólt, bár mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, az eredmény nem változott. Kertész Zoltán együttese közel fél percet kettős emberhátrányban játszott, viszont a kiváló védekezés remek kapusteljesítménnyel párosult, így az ellenfél nem tudta csökkenteni a különbséget. A narancs-kék mezesek az utolsó harmadban magasabb fokozatba kapcsoltak, a rivális figyelmetlenségét kihasználva Szőcs Zalán csúsztatta a korongot a ketrecbe (4–0). A 44. percben Gecse Olivér is feliratkozott a gólszerzők közé (5–0), majd némileg váratlanul betaláltak a vendégek: létszámfölényben Luka Zorko szépített (5–1). A hazai gárda a hátralévő időben is érvényesítette akaratát, Szőcs Zalán átadásából Részegh Zsolt jegyezte a hatodik találatukat, aztán az 56. percben Róth Zoltán beállította a végeredményt (7–1).

 

Hírdetés

 

Szombaton összeszedettebben lépett jégre a Galaci CSM, amely az első harmadban uralta a játékot és több lehetőséget is kialakított. A döcögős kezdés után lassan magára talált a háromszéki csapat, majd a 15. percben a vezetést is megszerezte, Róth Zoltán előkészítését követően Gecse Olivér továbbított a hálóba (1–0). A második játékrészben kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, aztán a házigazdák a 27. percben emberelőnyben növelték pontjaik számát: Antal László passzából Róth Zoltán volt eredményes (2–0). Ezt követően a rivális létszámfölényben szépített, a kapu előtti kavarodást kihasználva Cătălin Berdilă csökkentette a Duna-parti együttes hátrányát (2–1). Az utolsó felvonás elején egyenlítettek a vendégek, a 45. percben Egidijus Binkulis iratkozott a gólszerzők közé (2–2). A hátralévő időben a Háromszéki Ágyúsok háromszor is fórban támadhattak, a harmadik előtt Kertész Zoltán időt kért, azonban egyik kísérletük sem talált utat a hálóba, így következhetett a hosszabbítás. A hazai alakulat határozottan kezdte a ráadást, amelyet 76 másodperc elteltével lezárt, ugyanis Márton Koppány a kapus mellett a hálóba lőtte a korongot (3–2), így a narancs-kék mezesek két pontot szereztek.

Eredmények: * Román Kupa csoportkör: Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM 7–1 (gólszerzők: Antal László 8., 17., Róth Zoltán 20., 56., Szőcs Zalán 43., Gecse Olivér 44., Részegh Zsolt 49., illetve Luka Zorko 45.) * román bajnokság, alapszakasz: Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM 3–2 (gólszerzők: Gecse Olivér 15., Róth Zoltán 27., Márton Koppány 62., illetve Cătălin Berdilă 34., Egidijus Binkulis 45.) – hosszabbítás után.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »