„A pozsonyi parlamentben egy elegáns lépéssorozat eredményeképpen már szerdán megtárgyalták, s még azon melegében, szintén szerdán el is fogadták Gyimesi György (OĽaNO) képviselő javaslatát, amely táblatörvény néven vált nem egész két hónap alatt széles körben ismertté.” Ezt írtuk tavaly október 20-án, és most ismét egy újszerű megoldás kellett ahhoz, hogy a kétnyelvű közúti táblák vélhetően meg is jelenjenek az utak mentén.
Ki dönt arról, hogy a lehetőséggel éljünk?
Gyimesi kikaparta a gesztenyét, Horony Ákos pedig fogyasztható állapotba hozza – mondhatnánk sommásan, miután megismerkedtünk a dunaszerdahelyi önkormányzat június végi határozatával, amelynek lényege, a szerdahelyi képviselő-testület kinyilvánítja azon igényét, hogy területén a kihelyezésre kerülő közúti táblák kétnyelvű változatban készüljenek.
A kisebbségi nyelvhasználati törvény január elejétől hatályos módosítása jogot és lehetőséget is biztosít arra, hogy egyes kisebbségi nemzeti közösségek nyelvén írott szöveg is megjelenjen a táblákon.
De az – még – nincs sehol sem leírva, hogy a törvény kit jelöl meg az egyes kisebbségi közösségek képviselőjeként, aki a törvény adta lehetőséggel élni szeretne. Azaz, a mi esetünkben ki jelenti a szlovákiai magyarság képviseletét? – tette fel a kérdést a kisebbségi jogi szakértő, Horony Ákos, aki a dunaszerdahelyi városi képviselő-testület tagja is.
Ez egy egyszerű és könnyen megválaszolható kérdésnek látszik, de ha belegondolunk, az automatikusan szóba jöhető válaszok – a Szövetség párt, vagy a Csemadok, esetleg valamelyik közéleti társulás – egyike sem felel meg a kérdésnek, hiszen politikai vagy kulturális alapon szerveződnek, s nagy jóindulattal sem lehetnének a kisebbségi közösség általános képviselői. Erre a leghivatottabb a szlovákiai magyarság országos önkormányzata lenne, amely viszont nem létezik. Pontosabban, ahogy azt július 13-ai számunkban megírtuk, a jogállásunkra vonatkozó, a kisebbségi önkormányzatokról is szóló törvény tervezetének részeként, becikkelyezett változatban a kormányhivatal valamelyik fiókjában hever, megtárgyalásra várva egy „későbbi időpontban”.
Mondhatnánk, Horony Ákos mondta ki, amit szinte mindenki érzett, amikor a képviseleti demokrácia elvei alapján megfogalmazta, hogy a kisebbségi jog címzettjei a kisebbséghez tartozó polgárok, az önkormányzat pedig a polgárokat – lakosokat képviseli, s így képviseli a kisebbséghez tartozó lakosokat is! Azaz, esetünkben a Dunaszerdahely közigazgatási területén élő magyar nemzetiségű lakosságot is a helyi önkormányzat képviseli.
Ezek után a városi önkormányzat elfogadott egy, nyugodt szívvel történelmi dokumentumnak is nevezhető határozatot, amelyben Dunaszerdahely kifejezi abbéli akaratát, hogy élni kíván a „táblatörvény” adta joggal és lehetőséggel, s kéri az illetékes közigazgatás intézményeit, hogy a közúti táblák aktuális cseréjekor a szöveges információt tartalmazó új táblákat már kétnyelvű változatban helyezzék ki.
Bonyolult apróság?
Bonyolult apróságnak is tűnhet a fentebb ismertetett eljárás, de azonnal hozzá is kell tennünk, hogy olykor a jog az apró részletekben lakozik, vagy éppen veszik el. Emlékezzünk csak a kétnyelvű vasúti helységnevek kálváriájára, amikor egy hiányzó kifejezés miatt kellett éveknek eltelnie, míg az állomásokra kikerült a települések magyar megnevezése is.
A Horony-féle megoldás mindenképpen sorvezetőként, útmutatóként szolgálhat a többi, magyarok lakta település önkormányzata számára, már csak azért is, mert
jelenleg Dél-Szlovákia kétnyelvű közlekedési táblákkal való „lefedése” úgy valósulhat meg, ha az egyes települések külön-külön határozatba foglalják, hogy közigazgatási területükön kétnyelvű táblákat szeretnének.
Egy nagy dél-szlovákiai puzzle-t kell tehát kirakni, amelybe Gúta városa már be is jelentkezett, egy ugyanolyan határozat elfogadásával, mint tették azt a dunaszerdahelyiek. A Horony-féle javaslat egyébként úgy került megszövegezésre, hogy azt univerzálisan minden városi, községi önkormányzat használni tudja, csak a települések nevét kell behelyettesíteni.
Igazán nagy ajándék lenne ez a magyar közösség számára, ha az októberi helyhatósági választásokig az összes, mintegy ötszáz magyarok lakta település képviselő-testülete elfogadna egy ilyet!
A végére hagytam a szokásos elvi kérdést, vajon a magyarság szempontjából van-e lényegi értelme a kétnyelvű közlekedései táblák kihelyezésének? Meggyőzősédem, hogy igen! Ezt arra alapozom, hogy az autósok, s a közlekedésben részt vevők önkéntelenül is elolvassák a közúti táblák feliratait. Ez lenne az ezidáig első olyan megjelenési forma, amely iskolázottságra vagy szociális helyzetre való tekintet nélkül, szinte mindenki szeme előtt ott van, hosszú éveken keresztül időtálló kivitelezésében hirdetve az úti célt, s ezzel a magyar nyelvet!
Kérje ön is lakóhelye önkormányzati képviselőjétől a kétnyelvű táblákról szóló határozat elfogadását!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
