Míg Kolíková szerint komoly a helyzet a Za ľudíban, addig Remišová úgy érzi magát, mint az óvodában

Míg Kolíková szerint komoly a helyzet a Za ľudíban, addig Remišová úgy érzi magát, mint az óvodában

Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

A Za ľudíban rendkívül komoly a helyzet – jelentette ki a szerdai kormányülés után Mária Kolíková igazságügyi miniszter.

Kolíková szerint az lenne a legjobb, ha a párt alelnökei minél előbb találkoznának és megvitatnák a párton belül uralkodó helyzetet.

Remišová: Úgy érzem magam, mint az óvodában

A Za ľudí elégedetlen tagjai azt ajánlották, hogy még a mai nap folyamán találkozzanak a párt székházában.

„Mivel megoldást kell találni a párt számára, ezért ezt az alternatívát javasoltuk“

– mondta Kolíková.

Hírdetés

„Egy kicsi úgy érzem magam, mint az óvodában. Meghívtam a kollégákat egy nyílt, őszinte, baráti beszélgetésre, de a párt elégedetlen tagjai elutasították“

– reagált Veronika Remišová, a Za ľudí pártelnöke.

Hozzátette: csak azokkal a kollégákkal hajlandó beszélgetni, akiknek a párt további fejlesztése a célja, nem pedig annak szétverése.

Remišová arra kérte a kollégait, hogy ne a kicsinyes dolgokkal foglalkozzanak, hanem az emberek problémáinak megoldásával.

 „Néha már a párttagok sem értik, hogy némelyik kolléga mit szeretne“

– jegyezte meg Remišová azzal, hogy egyrészt tárgyalni akarnak, másrészt több olyan megbeszélés is volt, amin nem jelentek meg.

A Za ľudíban a kormányválság után kezdett elmélyülni a szakadás. A párt elégedetlen tagjai egy frakciót alakítottak ki Mária Kolíková körül és a pártkongresszus összehívását sürgetik, ahol új vezetőséget választanának.

Webnoviny.sk/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »