A hazai ellenzéki média és az országgyűlési képviselők olyan módszereket alkalmaznak, amelyek súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
A Washington Examiner amerikai konzervatív online magazin 2018 novemberében rendezte meg első éves politikai csúcsrendezvényét a Georgia állambeli Sea Islanden. A találkozón többek között felidézték Hillary Clinton demokrata párti korábbi külügyminiszter (és 2016-os elnökjelölt) főiskolai tevékenységét az 1960-es évek végén. Hillary Clinton ifjú joghallgatóként a közösségi szervező, aktivista ideológus Saul Alinsky filozófiája iránt tanúsított különös érdeklődést, s a radikális aktivisták irányvonalát maga is támogatta az 1960-es években. Clinton főiskolai szakdolgozatát is Alinsky filozófiájáról írta.
Saul Alinsky (1909–1972), akit a modern közösségi szervezés atyjaként tartanak számon, sohasem tudott megelégedni azokkal a gyakorlatokkal, amit a baloldali tudósok és politikusok „félelmeként” és a politikai normák elfogadásaként érzékelt. Alinsky a vállalkozásokat, a szakszervezeteket, az egyházakat, a különféle szerveződéseket és csoportosulásokat olyan radikális aktivistahálózattá próbálta szervezni, amely közvetlen politikai cselekmények útján gyors változásokat képesek kikényszeríteni, megkerülve ezzel a hagyományos politikai folyamatot.
Alinsky merész, de egyértelmű tanácsokkal szolgált a politikai baloldalnak akkor, amikor Hillary Clinton meginterjúvolta őt szakdolgozatához, még a Szabályok radikálisok számára című 1971-es Alinsky-kötet publikálását megelőzően. Javasolt módszerének lényege, hogy személyesen kell támadni az ellenfeleket, megfélemlítve és folyamatosan bosszantva, akadályoztatva őket, miközben a saját szabályaik szerinti eljárásra kényszerítve kifárasztják őket.
Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt beszél támogatóihoz a floridai Lake Worth-ben tartott kampányrendezvényén 2016. október 26-án (Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera)
A Washington Examiner rendezvényén az Alinsky-módszer kapcsán Edward Brooke-ról is szó esett, aki az Egyesült Államok első, közvetlenül a nép által megválasztott fekete bőrű szenátora volt. Brooke 1966-ban, éppen a faji ellentétek kiéleződése idején került be az amerikai szenátusba, és két teljes cikluson keresztül volt tagja a felsőháznak (előtte két afroamerikai szenátor is volt, de őket még a szövetségi államok törvényhozása választotta meg). Brooke Alinskyétől eltérő politikai tanácsot fogalmazott meg a Wellesley College-ban tartott 1969-es nyitóbeszédében, melynek szavai Hillary Clinton visszaemlékezése szerint inkább „Nixon elnök politikájának oltalmaként” csengtek.
Pedig Brooke egyszerűen sokkal bölcsebben, s egy reálpolitikushoz méltóbb módon próbált elvi támasztékot adni a hatékony politizálás gyakorlatának. Brooke úgy vélte, hogy az együttműködés, a kooperáció és a kiforró polgári folyamatok révén, fokozatosan képesek javulni a társadalmi állapotok. A szenátor azt is elmagyarázta, hogy a kényszeres tiltakozás rossz, s azért rossz, mert szükségtelen. A rendszer akkor működik – magyarázta –, ha az emberek békésen és határozottan használják.
A Brooke-tanács Hillary Clinton Alinskyvel foglalkozó szakdolgozatának antitéziseként is felfogható, s ez a diskurzus máig ható tanulság lehet hazánk és a magyarországi ellenzéki útkeresés szempontjából is. Brooke, a republikánus fekete szenátor hitt a békés haladásban, hitt az olyan társadalmi reformokban, amelyek bár erőszak nélkül történnek, attól még meghozhatják a szükséges – akár radikális léptékű – változásokat. Salinsky nézetei szerint lehetséges a morális megfontolások mellőzése, s az erőszakos fellépés legitim eszköz lehet. Ezzel teljesen ellentétes Brooke felfogása, akinek „antitézise” mégsem jelenti programja feladását. Ha ezt a rendezvényen felvetett szempontot tovább gondoljuk, azt látjuk, hogy ez az ellentét figyelhető meg a magyar baloldal és a Fidesz elmúlt 15 éves viszonyában is.
Megjegyzendő, hogy a jelenlegi kormánypárt szigorúan tartotta magát a parlamentáris demokrácia szabályaihoz – mint azt az elmúlt egy hónap káoszszerű és egyre reményvesztettebb (ebből adódóan agresszív) ellenzéki politizálása, egészen pontosan: az alkotmányos intézmények erre adott válasza is jól mutatja.
Visszatérve a politikai rendezvény témájára: Alinsky, az 1972-ben elhunyt író nem tudós volt, ezért alapvetéseit is ennek fényében érdemes vizsgálni.
A magát forradalmi gondolkodónak tartó Alinsky nem véletlenül kapta a The Red (a Vörös) becenevet, ahogyan saját hívei és ideológiai ellenfelei gyakorta nevezték őt. Alinskyt azért tiszteli radikálisként a baloldal, mert ő alkotta meg a politikailag progresszívnek is mondott társadalmi mozgalom amerikai mintáját, a közösségi szervezés modelljét, amely aztán tovább működött Chicagóban, s amelynek egyik segítője az 1980-as években a fiatal Barack Obama lett. Obama továbbtanulásához is Alinsky egyik régi tanítványa, John L. McKnight írt annak idején ajánlólevelet a Harvard Egyetemre.
Obama nyolcéves kormányzásának nagy része már az Orbán-kormányok idejére esett, és az elmúlt közel két év (a Trump-időszak) valamelyest jelzi, hogy hazánk számára ez a kabinet lényegesen előnyösebb, mint a korábbi adminisztráció volt. Obama elnök kormánya idején több esetben is nyílt és közvetlen kísérlet történt a magyarországi belügyekbe való beavatkozásra. Maga Obama elnök is hevesen támadta (például 2014-ben) a „civil társadalmat korlátozó” Magyarországot, noha igazából csak arról volt szó, hogy a sokszor már politikailag aktivizált szervezetek pénzügyi hátterét próbálta átláthatóbbá tenni a magyar kormány, az esetleges visszaélésekkel szemben pedig mindig és következetesen a törvény szigorával lépett fel.
Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke (Fotó: MTI/EPA/Daniel Dal Zennaro)
Nyilvánvaló, hogy a mostani amerikai kormányzat Magyarországgal kapcsolatos politikájának és az általános hangvételnek a megváltozása nyomán a nemzetközileg is szervezett ellenzék újabb, a korábbiakhoz képest is radikálisabb eszközökhöz kíván folyamodni, és most már leplezetlenül, az erőszak különböző formáit is alkalmazva tennének kísérletet a magyar alkotmányos rendszer megváltoztatására. Azonban minden jel szerint, a kormányzó jobboldal is érteni látszik Alinsky üzenetét, hiszen a tizenhárom híres szabály egyike így szól: „A nevetségessé tétel az ember leghatásosabb fegyvere. Nincs védekezés. Irracionális. Dühítő.” Alinsky szerint ez döntő nyomásgyakorlási pont lehet, amivel engedményekre kényszerítik az ellenfelet. Egy másik szabálya szerint: az a taktika, ami túl hosszan alkalmaznak, teherré válik – ezért „sose válj unalmassá, még a radikális aktivisták is elunják magukat” – mondja Alinsky.
A jogállami intézmények ellenfeleik szemszögéből meglepően higgadt és mérsékelt reakciója, a spontán megmozdulásoknak a rendvédelem részéről 2006-hoz képest sokkal profibb és szakmaibb kezelése, de akár a kormányzati politikusoknak a parlamenti rendzavaráskor tanúsított zavar nélküli magatartása, s a néha szarkazmussal fűszerezett politikusi odaszólások mind azt jelzik, hogy a kormányzat „vette a lapot” az Alinsky-receptre. A magyar kormány ugyanis a jogállam keretei között, a számukra is ésszerű politikai mértékig engedi az ellenzék provokátorait – mégpedig azért, hogy hagyják őket nevetségessé válni.
Habár Saul Alinsky ellenzéki tanítványai elsőre elszántnak tűnnek, nem fogadták meg teljesen a „mester” tanítását. Alinsky szerint ugyanis: az ellenfél azoknak visz be pontot, akiknek nincsen megoldása a problémára. A régi bölcsességet idézi: „Ha nem vagy része a megoldásnak, akkor a probléma része vagy”. A magyar ellenzéknek és aktivistáinak viszont szemlátomást nincs ésszerű programja, nincs egy átgondolt stratégiája, amellyel esetleg odaülhetnének a tárgyalóasztalhoz. Miközben az erőszak módszereit amúgy elfogadó Alinsky szerint is, mindenképp rendelkezniük kellene egy kompromisszumos megoldással. Ehelyett marad nekik a gáttalan és öncélú agresszió.
Orbán Viktor miniszterelnök szavai szerint: ne lepődjünk meg azon, hogy az ellenfél nemzetközi – a bevándorlás ellenfeleinek is össze kell fogniuk, s ennek egyik friss pozitív példájaként értékeli a lengyel–olasz együttműködési kísérletet. A magyar kormányfő hiszi, hogy „európai léptékű, vagyis nemzetközi sikerre van szükség”, s ebben igazat adhatunk neki: csak így lehetséges eredményesen fölvenni a küzdelmet, s legyőzni az önjelölt Alinsky-tanítványokat.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. január 10-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A közvélemény többsége számára már most nyilvánvaló: a demokratikus hatalomgyakorlás és a kormányzóképesség olyan tudásokat és olyan értékek tiszteletét is jelenti, amelyek nem válthatók aprópénzre igazolhatatlan aktuálpolitikai célok elérése érdekében. Az ellenzék pártjai az elmúlt egy hónapban bebizonyították, hogy teljességgel alkalmatlanok Magyarország kormányzására, s a magyar emberek képviseletére az Európai Unió intézményeiben.
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
alkotmányjogász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
