Békés papok vagy veszélyes próféták? A természet tisztelői vagy a lázadás szítói? Nem sokat lehet biztosan tudni a kelta druidákról, ez azonban nem akadályozta meg a történelem során az embereket abban, hogy merő spekuláció alapján tegyenek megállapításokat valódi természetükről.
A druidákról szóló legkorábbi írásos említések a Kr. e. 1. századból származnak, azonban valószínű, hogy ennél jóval korábban kialakították különleges szerepüket a mai Nagy-Britannia, Írország és Franciaország ókori közösségeiben.
Maga a „druida” szó egy kelta szó latin átírásából származik, az eredeti kifejezés egy különleges társadalmi osztályt jelölt, akik jóslással és szertartásokkal foglalkoztak.
Mivel az ókori kelták nem rendelkeztek írással, a druidákkal kapcsolatos minden egykorú leírás külső, főként római forrásokból való.
A druidáknak „a szent dolgokban van szerepük, ők hajtják végre a nyilvános és magánáldozatokat, és ők értelmezik a vallás minden vonatkozását” – írta Julius Caesar a Kr. e. 50-es években, miután a római seregek élén lerohanta Galliát (a mai Franciaországot).
A későbbi császár feljegyezte, hogy a druidákat nagy mértékben foglalkoztatja a csillagászat, az oktatás és a hősiesség kultusza, valamint hogy szokásuk emberáldozatokat végrehajtani isteneik tetszésének elnyerésére: az élő embereket szalmabábukban helyezték el, amelyeket aztán meggyújtottak.
Kép forrása: historytoday.com
Más római források főként a druidák vérszomjáról értekeztek. Idősebb Plinius a halálos méreg fagyöngy és az emberáldozatok szerepének fontosságát emelte ki: „Meggyilkolni egy embert egyet jelentett a legájtatosabb cselekedet végrehajtásával” – írta, „húsának elfogyasztása pedig a legerősebb egészségbeli áldást jelentette.”
Tacitus egy olyan csatáról írt a mai Wales területén, melynek során a druidák „foglyok vérével öntözték oltáraikat, és isteneikkel emberi belsőségek útján tanácskoztak.”
E pogány rítusok vezénylőiben jelentős veszélyt láttak a rómaiak, akik tartottak a druidák befolyásától a meghódított kelta közösségekben.
A druidák apokaliptikus látomásait és szertartásait a rómaiakkal szembeni ellenállás jeleinek tekintették, ezért a hódítók Augustus császár uralmának kezdetétől (Kr. e. 27.) aktívan igyekeztek visszaszorítani működésüket.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
