A címadó kérdés úgy pontos és teljes, hogy miért ítéli el és tiltja azt a fajta okkultizmust és spiritualitást a Biblia, amit nem a főszereplői művelnek? S miért következik ebből, hogy a „jó oldalon” álló szereplőket kivéve mindenki más csakis sátáni üzelmeket folytathat, aki spirituális képességekkel rendelkezik? Lehetséges volna, hogy az egyetemesség és a kiválasztottság (tudniillik egy népé) elvének szétválása, a bosszúállás és a szeretet viselkedésmintájának az összeférhetetlensége, valamint a folyamatos kettős mércével történő ítélkezés megalapozza azt a sejtést, hogy nem minden autentikus a mai közforgalomban lévő Bibliákban.
A Biblia a következő szellemiséggel viszonyult az okkultizmushoz:
„9. Mikor te bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek útálatosságai szerint.
10. Ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló;
11. Se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző;
12. Mert mind útálja az Úr, a ki ezeket míveli, és ez ilyen útálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled.”
(Mózes V. könyve 18,9–12)
Az alapvető dilemma, ami az egész Biblián keresztül végigvonul a következő: vajon miért tiltja meg minden lehetséges módon a bibliai istenség azt, hogy választott népe a titkos tudományoknak akár csak a közelébe is menjen?
Lehetséges, hogy aki nem olvasta a Bibliát, most felteszi a teljes mértékben helyénvaló kérdést, miszerint valóban mondott az istenség ilyen tilalmakat, ténylegesen kilátásba helyezett büntetéseket és megtorlásokat? Nos, a helyzet az, hogy az Ószövetség istene pontosan ezt tette, miként arról Mózes III. könyve 20,27-ben bárki meggyőződhet:
„26. És legyetek nékem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül, hogy enyéim legyetek.
27. És akár férfi, akár asszony, hogyha ígéző vagy jövendőmondó lesz közöttük, halállal lakoljanak; kővel kövezzétek azokat agyon; vérök rajtok.”
Ezek után még nyomatékosabban vetődik fel a kérdés a Jézusban hívők számára, mely szerint miért van a spiritualitás számos ágazata ellen az istenség? Miért volna szükséges és értelmes következménye a spirituális képességekkel megáldott emberek munkásságának az, hogy halállal lakoljanak, amiért az istenadta adottságaikkal más emberek sorsán segítenek?
A válaszról lehet némi sejtésünk már most is, de előbb lássuk a mai érvényben lévő Bibliában „benne hagyott” vagy felejtett, egyetlen olyan spiritiszta történetet, amelyben izraeli királya végső kétségbeesésében halottat idéz Endorban.
A történet összefoglalása röviden a következő:
Izrael első királya, Saul, az endori jósnőhöz fordult eligazításért. Akkoriban történt mindez, amikor a filiszteusok – egy kánaáni népcsoport – döntő ütközetre készült a zsidókkal. Saul azonban uralkodása alatt elfordult az istenétől. Ez Sámuel I. könyve 22. részéből derül ki:
„21. És megmondá Abjáthár Dávidnak, hogy megölette Saul az Úrnak papjait.”
Így Saul nyilvánvalóan nagyon elhagyatottnak érezhette magát. Ezek után adjuk át a szót a Bibliának (Sámuel I. könyve 28. rész) :
„5. A mint azonban Saul meglátta a Filiszteusok táborát, megfélemlék és az ő szíve nagyon megrémüle.
6. És megkérdezé Saul az Urat, de az Úr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által.
7. Akkor monda Saul az ő szolgáinak: Keressetek nékem egy halottidéző asszonyt, hogy elmenjek hozzá, és megkérdezzem őt. Szolgái pedig mondának néki: Ímé, Endorban van egy halottidéző asszony.
8. Másnak tetteté azért Saul magát, és más ruhákat vevén magára, elméne ő és vele két férfi; és elmenének éjjel az asszonyhoz, és monda: Mondj jövendőt nékem halottidézés által, és idézd fel nékem azt, a kit mondok néked.
9. És monda az asszony néki: Ímé te jól tudod, hogy mit cselekedett Saul, hogy kiirtá a földről a varázslókat és jövendőmondókat; miért akarod azért tőrbe ejteni az én lelkemet, hogy megöless engem?!
10. És megesküvék néki Saul az Úrra, mondván: Él az Úr, hogy e dolog miatt büntetésed nem lészen.
11. Monda azért az asszony: Kit idézzek fel néked? És ő monda: Sámuelt idézd fel nékem.”
Saulnak a fő kérdése az, hogy mit kezdjen a kialakult szorongató helyzettel. Mire a szellem ezt válaszolja neki:
„16. És monda Sámuel: Ugyan miért kérdezel engemet, ha az Úr eltávozott tőled és ellenségeddé lőn?!
17. És a szerint cselekedett az Úr, a mint általam megmondotta vala: elvette az Úr a királyságot a te kezedből, és adta azt a te társadnak, Dávidnak.
18. Mivel nem hallgattál az Úrnak szavára, és nem hajtottad végre az ő felgerjedt haragját az Amálekitákon: azért cselekszik most így veled az Úr.
19. És az Úr Izráelt is veled együtt a Filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszesz. Izráelnek táborát is a Filiszteusok kezébe adja az Úr.”
A Bibliából kiderül, hogy végül is minden így is történt. Sokan felróják Saulnak, hogy elfordult az istenségtől és egy ördöngőstől kért tanácsot egy spiritiszta szeánsz keretében. Ami olybá tűnik, hogy igaz is. Innentől kezdve Saul az erkölcsi bukás és az eltévelyedés iskolapéldájává lép elő, amivel az égvilágon nincs semmi probléma.
A kérdés csupán az, hogy hogyan interpretáljuk az eseményeket, magyarul, hogyan állítjuk be őket. A klasszikus logika szerint Sault azért befolyásolta a Sátán, hogy végül Izrael népének egy részét lemészárolhassa. Hogyan? Elvette a zsidó király istenbe vetett hitét, majd végső kegyelemdöfésként a vesztét okozó harcra sarkalta őt. Ebből pedig azt a következtetést szokták levonni, hogy a Sátán adta a halottidéző médiumnak is a képességet, aki talán nem is Sámuelt idézte meg. De eme logika szerint teljesen abszurd és a Bibliának ellenmondó dolog egy halottat megidézni, mert akkor szinte isteni hatalmat kellett volna gyakorolni a spiritisztának!
Mindebből kitűnik a Biblia alapbeállítódása, ami egyértelműen és dogmatikusan spiritualitásellenes és okkultizmusellenes, mondván, azok az Ördög művei. Kérdezem én, nem lehetséges netán, hogy az az ószövetségi istenség, aki megtiltja a spirituális képességekkel és az ezoterikus tudással rendelkező, illetve megáldott személyekkel (akik esetleg leleplezhetnék őt) való bárminemű érintkezést, nem éppen a Teremtő, hanem egy rivalizáló, bosszúálló és a saját hatalmát minden áron érvényesíteni akaró istenféle?
Lásd:
10. Ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló;
11. Se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző;
(Mózes V. könyve 18,10-11)
A józanság és a szeretet istenétől álláspontom szerint távol áll az ilyen és minden ehhez hasonló megnyilvánulás. Amúgy pedig ha kitekintünk a nagyvilágba, akkor láthatunk más szentírásokat és szent szövegeket, sőt még utóbb előkerült evangéliumokat is, amelyek arról tanúskodnak, hogy nem minden esemény lett hitelesen eljuttatva a hívőkhöz, de ez a fejtegetés messzire vezet.
Mindenesetre az egyetemesség és a kiválasztottság (tudniillik egy népé) elve, a bosszúállás és a szeretet viselkedésmintája, valamint a folyamatos kettős mércével történő ítélkezés megalapozza azt a sejtést, hogy nem minden esemény autentikus a mai közforgalomban lévő Bibliákban. A legszembeötlőbb mindenekelőtt az, hogy ha a bibliai (fő)szereplőknek kell csodákat tenniük a spirituális képességeikkel, akkor azok mindig isteni adományokként vannak értékelve, ám ha valamely más nép tagjai vagy eltérő beállítottságú személyek teszik ugyanezt, akkor azok csakis a Sátán csatlósai lehetnek. Különösen a bibliai istenség szájába adott idézetek vérszomjassága kapcsán visszatetsző ez a helyzet. De döntse el mindenki maga, hogy miben kíván hinni.
(A bibliai passzusokat Károli Gáspár fordításából idéztük.)
Boldog napot!
The post Miért ítéli el kategorikusan az okkultizmust a Biblia? appeared first on Boldognapot.hu.
Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »
