A Szuverén Máltai Lovagrend Terra Santa Szentföldi Szolgálatért Érdemjelet alapított, amelyet idén először adtak át december 2-án Budapesten, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjában. Tizenöt különböző területen tevékenykedő szakember vehette át az elismerést, köztük munkatársunk: Pallós Tamás újságíró, az Új Ember kulturális rovatvezetője, a Mértékadó szerkesztője.
Az érdemjelet Erőss Loránd, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének ispotályosa adta át a kitüntetetteknek.
„Az adventi várakozás időszakában talán még érzékenyebbek vagyunk a kiszolgáltatottságra, igyekszünk jól tenni, hogy valamiképp hozzájárulhassunk mások sebeinek az enyhítéséhez, a nélkülözők életkörülményeinek jobbá tételéhez. Mikor máskor is lenne alkalmasabb az idő arra, hogy megemlékezzünk azokról az emberekről, akik nemcsak az adventben, de az év más szakaszaiban is fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy enyhítsenek azoknak a testvéreinknek a sorsán, akik a Szentföldön üldözöttként élik meg a hitüket” – mondta ünnepi beszédében Erőss Loránd, a Szuverén Máltai Lovagrend ispotályosa.
„Díjazottjaink között vannak államtitkárok, vezérigazgatók, papok, de van újságíró, logisztikus, sőt, régész is. Ebből is látszik, hogy
A Szuverén Máltai Lovagrend Terra Santa Szentföldi Szolgálatért Érdemjel kitüntetésében részesült a Szentföldért végzett szolgálatáért:
Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár; a kitüntetést távollétében, édesapja, Azbej Kristóf vette át;
Bisztriczki Csaba, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szállítási, logisztikai és raktározási vezetője;
Czibere Csaba kormányfőtanácsos, korábbi nagykövet Ammanban, Damaszkuszban, és képviseletvezető Ramallahban;
Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát (távolléte okán más időpontban veszi át);
Hölvényi György európai parlamenti képviselő, kereszténydemokrata politikus (távolléte okán más időpontban veszi át);
Jungbert Béla nyugalmazott nagykövet (Ramallah, Amman), a Szent Sír Lovagrend magyarországi helytartója;
Kovács Péter, a Hungary Helps Program vezérigazgatója (távolléte okán más időpontban veszi át);
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese;
Lázár Alpár, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezetője;
Major Balázs régész, az ELTE Régészettudományi Intézetének oktatója;
Pallós Tamás újságíró, szerkesztő, az Új Ember katolikus hetilap kulturális rovatvezetője, a Mértékadó szerkesztője;
Parák Eszter újságíró, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőhelyettese;
Soltész Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat raktárvezetője;
Tóth Csongor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat üzemeltetési vezetője;
Wetzel Tamás állampolgársági ügyekért felelős miniszteri biztos.
„A kitüntetettek munkája messze túlmutatott az egyéni szerepvállaláson. Mindannyian valami olyasmit tettek, amellyel a magyar és közel-keleti kapcsolatok letéteményesévé váltak – hangsúlyozta Solymári Dániel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Hungary Helps Programjának rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatainak korábbi vezetője.
„A díjazottak nem csak a saját szakterületük elefántcsont tornyából szemlélték a közel-keleti kapcsolatokat, hanem közel tudtak és közel akartak kerülni a másik emberhez. Ferenc pápa szavait idézve:
Ez a kitüntetés látható jele az elismerésnek, és akik megérdemelten ma átvehetik, a találkozás látható jeleivé váltak, akik a magyar közel-keleti kapcsolatokat magasra emelték” – hangzott el.
Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Fotó: Kovács Bence
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


