Új résztvevő a királyhelmeci Mikulás-kupán

Új résztvevő a királyhelmeci Mikulás-kupán Elek Zoltán2025. 12. 05., p – 12:41

Négy csapat részvételével harmadik alkalommal kerül megrendezésre szombaton (kezdés 11 órakor) Királyhelmecen a Mikulás-kupaként ismertté vált öregfiúk-teremlabdarúgótorna.

A megszokott csapatok közül (Debrecen, Bély, Királyhelmec, Békéscsaba) utóbbi helyett ezúttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírgyulaj együttese érkezik a Bodrogköz központjába. Tavaly a királyhelmeciek a másodikok, míg a bélyiek a negyedikek lettek, most mindketten előrébb szeretnének végezni.

„Az előző kiírásban a mindent eldöntő mérkőzésen 5:3-ra kikaptunk a debreceniektől. Mindenképpen szeretnénk revansot venni. 

Jó formában vannak a fiúk és biztató előjelnek számít az is, hogy az utóbbi két, szabadtéren rendezett tornán, tavasszal Bélyben, nyáron pedig Debrecenben is mi emelhettük magasba a győzelemért járó serleget. 

Nem lebecsülve az ellenfeleket, de úgy gondolom, most is ők lesznek a legkomolyabb kihívóink” – nyilatkozta lapunknak Bányácski Kornél, a királyhelmeciek csapatvezetője.

Szerényebbek az elvárások a bélyieknél. „Szeretnénk egy fokkal feljebb lépni, bár tudjuk, hogy ez nehéz lesz, mivel 13 fős keretünkben ketten-hárman kisebb sérüléssel bajlódnak. 

Remélem, hogy meglepetést szerzünk, és nem sereghajtóként zárjuk ezt az ünnepi eseményt, csapatunknak minden bizonnyal ez egy pluszerőt jelentene a továbbiakban. 

Részvételünkkel mindenekelőtt szeretnénk hozzájárulni egy olyan, a sport által nyújtott kikapcsolódáshoz, jó szórakozáshoz, amelyet a közönség mindannyiunktól elvár” – mondta az Új Szónak a bélyiek csapatvezetője, Oláh Dénes. A mérkőzések játékideje 2×10 perc, 5+1 játékossal a pályán. 

Kapcsolódó cikkünk

Tőketerebesi, illetve debreceni siker született azon az egynapos teremlabdarúgó-tornán, amely decemberben került megrendezésre a királyhelmeci Buzánszky Jenő Sportarénában. Délelőtt az U11-esek Nagykapos polgármesterének serlegéért, délután pedig az öregfiúk csapatai a Mikulás-kupáért szálltak harcba.

Fiatalok mérkőzései

A zempléni régió ifjú reménységeinek nyolc csapatát két csoportba osztották, amelyben az Ung-vidéket Nagykapos A és B, a Bodrogközt pedig Tárkány és Királyhelmec együttesei képviselték. A nagykaposiak A csapata a Sobrance-Sobranecko, a Michalovce U10 és Királyhelmec fiataljait kapta ellenfélül, a B csapatuk pedig a Trebišov U10, Vinné és Tárkány hármast.

A csoportmérkőzéseket követően (1×15 perc) a nagykaposiak mindkét esetben a második helyet szerezték meg a szobránciak, illetve a tőketerebesiek mögött. A királyhelmeciek harmadikok lettek, a tárkányiak sereghajtóként zártak. A helyosztókon a tárkányiak a 7. helyet szerezték meg Nagymihály legyőzésével, az 5. helyért folyó csatában Királyhelmec kerekedett felül Vinnével szemben. A dobogó alsó fokáért nagykaposi belharc folyt, amelyből a B csapat került ki győztesen. A döntőben pedig a tőketerebesiek diadalmaskodtak a szobránciak fölött.

Jó hangulatban

A torna kapcsán Káplár László, a nagykaposiak edzője nyilatkozott az Új Szónak: „Nagyon jól sikerült seregszemlén vagyunk túl, amelyre erős csapattal érkeztek a meghívottak. Bizonyára ezért is alakulhattak ki jó mérkőzések, szoros eredményekkel. Csapataimra büszke vagyok, hiszen a B csapat a dobogón végzett. Kis szerencsével egyikük akár a döntőbe is juthatott volna. Örülök, hogy ez évi sikersorozatunk tovább folytatódott, és ismét a legjobb három csapat közé kerültünk egy rangos tornán. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Nagykapos polgármesterének, Petrikán Péternek és a Tőketerebesi Járási Labdarúgó-szövetségnek, akik nagymértékben hozzájárultak ennek a sporteseménynek a megvalósításához. És persze azokról a fiatal szurkolóinkról sem szabad megfeledkezni, akik elkísértek minket és hangosan, lelkesen buzdították csapatainkat, nekik is egy nagy köszönet jár!”

Nagykapos ifjú tehetségei legközelebb február 22-én a magyarországi Cigándon bizonyíthatnak.

Hírdetés

Csoportmérkőzések: Veľké Kapušany A–Kráľovský Chlmec 1:1, Veľké Kapušany B–Trakany 1:1, Sobrance-Sobranecko–Michalovce U10 1:0, Vinné–Trebišov U10 0:4, Veľké Kapušany A–Sobrance-Sobranecko 1:1, Veľké Kapušany B–Vinné 1:1, Michalovce U10–Kráľovský Chlmec 0:2, Trebišov U10–Trakany 7:1, Kráľovský Chlmec–Sobrance -Sobranecko 0:2, Trakany–Vinné 0:0, Michalovce U10–Veľké Kapušany A 0:1, Trebišov U10–Veľké Kapušany B 0:0.

A végeredmény:

A csoport: 1. Sobrance-Sobranecko 7 pont, 2. Veľké Kapušany A 5, 3. Kráľovský Chlmec 4, Michalovce U10 0.

B csoport: 1. Trebišov U10 7 pont, 2. Veľké Kapušany B 5, 3. Vinné 2, 3. 4. Tárkány 1.

A 7. helyért: Michalovce U10–Trakany 0:1

Az 5. helyért: Kráľovský Chlmec–Vinné 0:0, büntetőkkel 1:0

A 3. helyért: Veľké Kapušany A–Veľké Kapušany B 0:0, büntetőkkel 1:2

Döntő: Sobrance-Sobranecko–Trebišov U10 1:2;

Díjazottak – a legjobb játékos: Timoti Andorko (Trebišov), a legjobb kapus: Borisza Dávid (Veľké Kapušany B), a legeredményesebb góllövő: Richárd Ušala 7 gól (Trebišov)

Tornatények Idősebbek mérkőzései

Délután a már másodszor megrendezett Mikulás-kupán az öregfiúk csapatai vonultak a játéktérre. A hazaiak mellett Békéscsaba, Debrecen és Bély együttesei mérték össze tudásukat. A királyhelmeciek biztosan vették a papíron gyengébb ellenfelek elleni összecsapásokat és hozták a kötelezőt Békéscsaba és Bély legyőzésével, ám ezúttal sem bírtak a hajdúságiakkal. A debreceniek 5:3-as győzelmükkel visszavágtak az októberben, Békéscsabán elszenvedett vereségért, s ezzel sorozatban másodszor lettek a torna győztesei, s ismételten a Vándorserleg büszke tulajdonosai.

Megint a Loki nyert

„Megleptek minket a debreceniek. Sokkal jobb volt az összjátékuk, s nem is a régi, megszokott felállásban léptek pályára. Két új, tapasztalt, jó fizikummal rendelkező játékossal bővült a keretük, ami látható, érezhető volt a mérkőzések folyamán. Megérdemelten emelhették magasba a trófeát – mondta lapunknak Bányácski Kornél, a királyhelmeciek csapatvezetője. – Ami a végső sorrend kialakulását illeti, a tavalyi évhez képest változás történt, ugyanis a békéscsabaiak egy hellyel előrébb lépve a harmadikok lettek. Közülük két játékost emelnék ki: Demecs Istvánt és Rith Norbertet (60+), akik valóban kiválóan fociztak. A mieink közül Berta Sándor és Popália István játékát említeném meg, de természetesen mint mindig, most is mindenki odatette magát a 2×12 perc alatt. A 40+ és a 60+ felettiekből összeálló csapat teljes mértékben rászolgált a sikerre. Bízom benne, hogy jövőre is folytatódik sikerekben gazdag szereplésünk. Tavasszal Bélyben újra ez a négy csapat találkozik s kerül egymással szembe.”

Királyhelmec–Bély 5:3, Békéscsaba–Debrecen 1:1, Debrecen–Királyhelmec 5:3, Békéscsaba–Bély 4:1, Királyhelmec–Békéscsaba 3:1, Debrecen–Bély 6:2.

A végeredmény: 1. Debrecen, 2. Királyhelmec, 3. Békéscsaba, 4. Bély.

II. Mikulás-kupa Kapcsolódó cikkünk

A sikeres kezdet után ismét megrendezésre kerül Királyhelmecen a II. Újévi Asztalitenisz-torna.

Szombaton a Buzánszky Jenő Sportarénában egyéniben és párosban összesen több mint 50 pingpongozó állhat majd az asztalok mögé Kassa megye különböző sportegyesületeiből. A nyolc asztalnál zajló párharcok sora 9 órakor rajtol el. A rendezvény újfent a királyhelmeci asztalitenisz-szakosztály jóvoltából valósul meg.

A múlt évi siker után biztosak voltunk benne, hogy az új évben újra találkozunk. A pozitív visszhangok erre úgymond köteleztek is. Ez kiváló alkalom arra, hogy játékosaink felsőbb osztályban szereplőkkel is összemérjék tudásukat, tapasztalatot szerezzenek, főleg a fiatalabb korosztály 

– mondta lapunknak Sipos Roland szakosztályelnök, aki egyben a torna főszervezője is. – 

Mivel az idei kiírásban három csapatunk is szerepel alacsonyabb osztályú bajnokságokban – kettő a tőketerebesi járási 5. liga, egy pedig (először) a 4. liga zempléni–kassai csoport résztvevője –, ezért még több játékosunknak lesz lehetősége felmérni magasabban jegyzett ellenfelekkel szemben: merre tartanak, miben kell javulniuk. Mindannyian kíváncsian várjuk, mire leszünk képesek, hol tartunk a téli alapozásban, de bizonyára ezzel minden résztvevő így van, aki versenybe száll a helyezésekért.

A tavalyi tornán az extraligában játszó, varannói Martin Marko győzött egyéniben, majd párosban is a dobogó legfelső fokára állhatott az egykoron nagykaposi színekben játszó, jelenleg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei bajnokságban szereplő NB II-es szerencsieket erősítő Begala Mariánnal az oldalán.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »