Már meg sem lepődik az ember, ha azt hallja, olvassa, hogy friss felmérések szerint a romániai fiatalok – a 16 és 34 év közöttiek, illetve az egyetemisták – közel fele azt tervezi, hogy külföldön akar érvényesülni. Sőt, nem is kell föltétlenül effajta statisztikákat követni ahhoz, hogy érzékeljük: az ifjú nemzedék tagjainak nagy hányada bizony fogja a cókmókját, és jórészt Nyugat-Európában próbál szerencsét.
Bőven elég, ha ki-ki körülnéz ismeretségi, baráti, rokoni körében: könnyedén talál eseteket arra, hogy az ifjak Németországban kamiont vezetnek, Svédországban fenyőfát csomagolnak, Dániában takarítanak, Angliában orvosként dolgoznak és így tovább. Magával az exodus jelenségével ilyenformán is nap mint nap szembesülhet az ember, ugyanakkor az okok sem maradnak rejtve. Az azonban, hogy mi jelenthet kiutat ebből a helyzetből, egyelőre homályba vész…
Nem kell szociológusnak lenni, tudományos vagy politikusi magyarázatokat, spekulációkat figyelembe venni ahhoz, hogy a hétköznapi ember felismerje, mi minden járulhat hozzá, hogy egyre nagyobb méreteket ölt az elvándorláshullám. Ugyebár az első, legkézenfekvőbb ok az, hogy külföldön hatványozottan többet keres a munkavállaló, mint itthon. A számok, pénzösszegek magukért beszélnek, ezt az indítékot azonban nem lehet egyedülinek és kizárólagosnak tekinteni. (Épp tegnapi hír, hogy az országos nettó átlagbér ismét növekedett tavaly decemberben: elérte a 3300 lejt, ami nem egészen 700 euró. Nos, a hírek szerint Dániában a nettó átlagbér 3000 euró.) Nemcsak a megélhetési viszonyok okolhatóak a kivándorlásért, jóval mélyebben, szerteágazóbban gyökerezik mindaz, ami miatt nem választják az itthon maradást a fiatalok.
Vitathatatlan, hogy erőteljesen a kivándorlás felé tereli az embert, ha a munkájáért nem kap méltányos fizetést. De legalább ekkora gondot jelent, hogy a hazai polgár lépten-nyomon azzal szembesül, hogy a közállapotok szociális és morális tekintetben is nyomorúságosak. Elég, ha csak olyasmikre gondolunk, hogy állandó bizonytalanság, esetlegesség jellemzi az egészségügyet, igazságszolgáltatást, tanügyet, a szociális hálót, hogy gödrökkel teli közutakon zötyög az autó, csúszópénzt vár el a rendőr, az orvos, a hivatalnok. Ebben az országban sajnos gyakorta nem számít, hogy mennyit tanul, dolgozik becsületesen az ember, mert ha nem szerez befolyásos ismeretséget, nem rokona, barátja magas polcon csücsülő politikusnak, hivatalnoknak, döntnöknek, ha nem ad kenőpénzt, akkor bizony-bizony számos ajtó csukva marad az orra előtt és aligha boldogul az élet megannyi területén.
Ne csodálkozzunk, ha a fiatal elmenekül ebből az országból, ahol azt tapasztalhatja: jellemzően olyanok boldogulnak és kerülnek vezető pozícióba, döntenek emberek sorsáról, akiknek sem érdem, sem hozzáértés tekintetében nem ott lenne a helyük, akik nem a saját erejükből és munkájuk méltányos eredményeként jutottak felfelé a ranglétrán. Tudjuk, hogy az egészségügyet, a hivatalnak packázásait, a tanügyet, az üzleti életet, az érvényesülést még mindig átszövik a korrupció polipkarjai. Ilyenformán a méltányos fizetés talán nem is elég az itthon maradáshoz, ennél több kellene.
Úgy tűnik, az elvándorlás mértékének enyhüléséhez olyan változásokra lenne szükség, amik egyelőre még pislákoló reménysugárként sem jelennek meg a romániai horizonton. Így egyelőre arra számíthatunk: a kivándorláshullám továbbra sem lassul, sőt. Az a fiatal pedig, aki Dániában fenyőfát csomagol, azt mondja: igen, nehéz boldogulni idegenben, de hát, Istenem, minden kezdet nehéz, majd megszokja, és mindenképp jobb, mint otthon. Talán haza sem tér. Mert Nyugaton a munkájáért méltányosan megfizetik, szociálisan és morálisan is megbízhatóbb országban él, és amit elér, a saját erejéből valósítja meg.
Gyakorta elhangzik ironikusan, hogy Románia a végtelen lehetőségek országa. Ugyanígy igaz, hogy Románia korántsem az egyenlő esélyek és lehetőségek országa. Hanem inkább az az ország, amely a jelek szerint tehetetlenül és jórészt tétlenül nézi, miként fogyatkozik fiatal lakossága.
Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »
