ÉN CSAK LEÍRTAM… – A tömegpszichózis hatására a racionális ember is újra és újra képes hipnózis alá esni.
Jézus Krisztust keresztre feszítették. Meghalt. Mindennek vége. A várva várt megváltó, akiben oly sokan hittek, oly sokak számára jelentette a reményt, a gondok, bajok, a nyomorúság végét, a külső és belső békét, mindent, ez a megváltó elbukott.
Ahelyett, hogy győzedelmeskedett volna az ellenségek fölött, ehelyett azok megkínozták, leköpték, megalázták, megölték. De hívei még az utolsó pillanatig bíztak benne, hogy csodát tesz. Hogy megvédi magát, és egy mozdulattal megsemmisíti az életére törőket. Vagy legalább majd a keresztről egyszer csak leugrik sértetlenül…
A csoda azonban nem történt meg. És a keresztény hívek összetörve, magukba roskadva, teljes kétségbeesésben néznek az égre, hogy most mi lesz. Próbálnak valamifajta vigaszra lelni – de hiába. És két tanítvány szomorúan, leszegett fejjel bandukol Jeruzsálemből Emmauszba, egy közeli faluba, ahogy azt Lukács evangéliumában olvashatjuk. Nem Jézus legszűkebb köréből, a tizenkét apostol közül. Rajtuk kívül is sok-sok tanítványa volt még, s közülük látunk kettőt ezen az úton.
Egyikük neve Kleopás, a másikét nem tudjuk, s a mai napig a Biblia egyik legizgalmasabb rejtélye, hogy ki volt ő. Origenész szerint Simon Péter, mások szerint maga Lukács, de modern kori bibliakutatók szerint Kleopás felesége lehetett, s ahogy az eredendő bűnt is egy házaspár, Ádám és Éva követte el, úgy a megváltás, az „új teremtés” napján is egy házaspár látta meg elsőként a feltámadt Jézust.
Merthogy a történet úgy folytatódik, s a Bibliában jártas olvasók nyilván jól ismerik: Jézus megjelenik az Emmausz felé vezető úton a két tanítványnak, akik azonban eleinte nem ismerik fel őt. Később aztán felfedi magát nekik, vacsoránál, a kenyér megtörése közben. A két tanítvány örömében elrohan Jeruzsálembe, ahol aztán találkoznak a tizenegy apostollal (Júdás már nincs köztük), és Jézus ismét megjelenik mindannyiuknak. Végül felemelkedik a Mennybe, a tanítványokat ettől nagy öröm tölti el, s megkezdik a maguk „poszt-jézusi” munkáját, amiről részletesen Az apostolok cselekedeteiben olvashatunk.
Párhuzamot próbálok-e állítani a bibliai események és napjaink történései között? Persze hogy igen – de csak részben. Orbán Viktort Jézushoz akarom-e hasonlítani? Persze, hogy nem. Orbán Viktor nem valamiféle „Jézus-klón” vagy reinkarnáció; hanem a jelenség az, ami ismétlődni látszik.
Már eleve az, ahogy a tömeg ma is Barabbást választja. Karinthy zseniálisan megírta 1917-ben (talán az évszám sem véletlen) Barabbás című novellájában, ahogy a feltámadt Jézus elhatározza: visszamegy Pilátushoz, és a pászkák ünnepének végén új törvényt kér magára és a népre, akik Barabbást választották. Útközben találkozik azokkal, akiket a szabadon engedett Barabbás időközben megvert, kifosztott, megnyomorított, tönkretett. Mindegyikük fogadkozik, hogy még egyszer nem követ el ekkora hibát, és most majd a názáreti Jézus nevét fogja kiabálni, amikor Pilátus újra megkérdezi, hogy kinek adjon kegyelmet. Hogy mi történik, ahhoz forduljunk Karinthyhoz:
„És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.
És a sokaság ezt kiáltotta: »Barabbást!«
És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: »A názáretit!«
A Mester pedig halovány lett és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak és szájából büdös lé szivárgott és torkából úgy bömbölt rekedten: »Barabbást!«; mintha azt hörögné: »Halál! Halál! Halál!«”
Nem, Orbán Viktor még mindig nem Jézus. De mégiscsak kivezette a magyar népet a Gyurcsány–Bajnai-korszak kilátástalanságából, a megszorításokból, a gazdasági pangásból, határon túli nemzettársainkkal szembeni gyűlöletből. Hárommillió szegénységi küszöb alatt élőből lett 1,5 millió (kötözködni akarók kedvéért, a hivatalos terminus technicus: akiknek a háztartási egyenértékű jövedelme nem éri el a mediánjövedelem 60 százalékát), az államadósság 80 százalékról 75-re csökkent. (Eurostat-adatok!)
Volt csok, fiatalok szja-mentessége, családi adókedvezmények stb. Jó, persze, tudjuk: simán lehetne már kolbászból is a kerítés, ha nem lopták volna el a disznóhúst, de nem is a Fidesz-kormány érdemeiről és az azóta kormányra került ellenzék toposzairól szól ez az írás. (És persze természetesen vannak jogos bírálatok is az elmúlt tizenhat évvel szemben, az elmúlt néggyel különösen.) Hanem az a lényeg, hogy a néplélek így működik, és Karinthy kiválóan ábrázolta. A tömegpszichózis hatására az egyébként racionális, akár korábbi hibáját is belátni képes ember újra és újra képes hipnózis alá esni.
De nemcsak a „Barabbás-jelenséget” látjuk ismétlődni, hanem az „Emmauszi utat” is sok százezren járják, járjuk ezekben a napokban. Bolyki László Pedig mi azt hittük című könyvében nagyon jól, érthetően és szemléletesen írja le a tanítványok kétségbeesését, miután elbukott a „Mesterük”, és vele mindaz, amit képviselt, amiben ők mindannyian hittek. Kezdeti, korábbi kétkedéseiktől megszabadulva meg voltak győződve róla, hogy hamarosan eljön Izrael aranykora, a római igától való megszabadulás, a nagy feltámadás ideje, aminek ők ráadásul nemcsak haszonélvezői lesznek, hanem maguk is tettek, tesznek érte. Meglévő személyes ambícióikat egy náluknál jóval nagyobb, magasztosabb dolog, cél, szellemiség szolgálatába állították, ezért harcoltak, abba vetett bizalommal és meggyőződéssel, hogy a „harci sikerekből” aztán maguk is részesülnek. Nemcsak anyagi szinten, hanem hatalmas önbecsülést, önértékelést is szerezve. Abban a hitben, hogy a dicsőséges jövőben majd képletesen, szellemi síkon ott ülhetnek mindannyian a Mester jobbján – vagy legalábbis a fizikai a valóságban a legközelebbi asztalnál…
Ehelyett mi lett, mit érez most sok százezer Fidesz-szavazó? Gyászt, szégyent, a hit elvesztését, kudarcot, szertefoszlott reményeket, kilátástalan jövőt. És sokan úgy érzik: le kell szállni a döglött lóról, visszatérni a száraz, napi melóba, a „halszagú” hétköznapokba. Ahogy Péter apostol érezte Jézus kereszthalála után.
Ahogy Bolyki is írja: „amikor a mindennapos megélhetés gondjai kerülnek elénk, nagyon gyorsan elpárolog a spirituális megtapasztalásokból, istenélményekből származó magabiztosságunk.” És Magyar Péter, ez a sátáni figura pontosan ezt is akarja. Hogy akik hittek a szuverén Magyarországban, akik számára Orbán Viktor és politikája egy jobb, szebb világ ígéretét jelentette, azok kerüljenek is egzisztenciális válságba. A politikusok végkielégítésének – egyébként törvénytelen – visszatartása is erről szól. Az anyagi gondok tegyenek elkeseredetté, reményvesztetté, csalódottá mindenkit. Ezzel is szétzúzva nemcsak az álmokat, de magát az egész politikai-szellemi közösséget is. Nem valószínű, hogy a Bibliából merítené mindehhez az „ihletet”, tán nem is tudatosan csinálja. Hanem tényleg a kicsinyes, pitiáner bosszú hajtja. Mert meg lett tőle tagadva, hogy a legközelebbi asztalnál ülhessen; a rajongott bálványtól, Orbán Viktortól nem kapta meg a vágyott pozíciót, elismerést, az „érzelmi ellátmányt”. És amikor a narcisztikus ezt nem kapja meg, az eredmény mindig súlyos frusztráció és harag.
A sátán pontosan ezt használja ki. És nem is csak narcisztikusoknál. Rengeteg más esetben is használja, kihasználja a különféle gyengeségeket. Az érzelmeiken, indulataikon uralkodni nem képes embereket. És még csak az sem kell, hogy rossz emberek legyenek. Elég, ha sértettek.
Ezért (is) fontos, hogy a hasonlóan gondolkodó, a szuverén Magyarországban, tágabban nézve pedig a keresztény európai civilizációban hívők közössége együtt maradjon. Ha az intézményi háttér egyelőre szét is esett, legalább kisebb közösségekben. A „szent benedeki kolostorokban”, amiről Rod Dreher kiváló könyve (Szent Benedek útján) szól: így sikerült megőrizni a kultúrát, a tudást a Római Birodalom bukását követő időszakban, a barbár hódítások idején, és ebből jött létre aztán a Frank Birodalom, amire később az egész mai, modern Európa épült.
Persze sokkal könnyebb egyben tartani a közösséget, ha van(nak) vezér(ek). Ha van, aki utat mutat, lámpást tart. Valóban nem ártana néhány vezető az emmauszi úton. Amin most sok fideszes jár. Ismeretlen, hétköznapi emberek, akik hittek a hazában, a családban, Istenben. A szuverén Magyarországban, az európai civilizáció megmentésében.
De ha sokan át is álltak a sötét oldalra (ők valójában sosem voltak ezen az oldalon), ha a vezetni hivatottak egy része ki is dől, könnyűnek is találtatik, attól még nem veszett el a remény. Még akkor sem, ha alkotmányellenesen ugyan, de sikerül megakadályozni, hogy Orbán Viktor valaha is újra miniszterelnök legyen.
Jézus ugyan aktívan már nem volt jelen, de az apostolok szép lassan mégis magukra találtak. Ők is számos csodát tettek. Mert a csodát Isten ereje teszi. A Szentlélek, nem pedig az ember. Jézus is csak „közvetített”, ő maga mondta. És meg is figyelhetjük: a csodatételek előtt egy-egy pillanatra mindig magába fordult. Belépett abba a „belső szobába”, ahol senki más nincs. Nincsenek emberek, képek, hangok. Csak az egység van. Jézus sohasem segítséget kért az atyától. Hanem egy hullámhosszra került vele.
Nekünk is Istenhez kell kapcsolódnunk, egy hullámhosszra kerülnünk vele, és mindazokkal, akik hasonlóan éreznek, vélekednek, gondolkodnak. A Fidesz politikai megújulása gyakorlati, szervezeti, kommunikációs stb. kérdés, persze. De a valódi újjászületésnek, újjáépítésnek mélyebbről, Istentől kell jönnie. Csak így lehet sikeres.
És itt a bibliai-történelmi párhuzam bizakodásra adhat okot, hiába az általános néplélek örökös „Barabbás-pártisága”. A korai keresztények (még nem is nevezték így magukat) Krisztus-követő zsidóként szerették volna legyőzni Rómát. Jézus kereszthalálával úgy érezték, a harcuk elbukott. Egy darabig utána sem volt könnyű. Péter ugyan megalapította a katolikus egyházat, és annak első pápája lett, de Néró fejjel lefelé keresztre feszítette. Sőt, János kivételével az összes apostol mártírhalált halt. (Ő is többször majdnem.) Ám 300 év sem telt el, és egész Róma keresztény lett. 325-ben a niceai zsinaton Nagy Konstantin császár államvallássá tette. Az apostolok munkája szárba szökkent. Nem az ember számít, hanem az ügy.
Nyugi, most nem lesz szükség 300 évre. Talán ha háromra. Már 2027-ben jönnek az osztrák parlamenti választások, 2029-ben pedig zsinórban a német, a francia és a brit.
A keresztény alapokra, patriotizmusra épülő, a nemzeti szuverenitást tiszteletben tartó Európa feléledése lesz számunkra az a „niceai zsinat”, ami értelmet ad az eddigi küzdelemnek. Izrael nem tudta legyőzni Rómát Jézus által, Magyarország sem tudta legyőzni az európai birodalmat. De nem is ez volt a cél. Hanem egész Európában szökken szárba az a szellemiség, amit mi képviselünk. Ez viszont nagyon is cél. És érdemes nem csak hinni benne, de dolgozni is érte.
Jeszenszky Zsolt
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
