Nyitókép: SITA
Hol vannak már a régi szép idők, amikor – négy éve csak – David B. Cornstein, Trump joviális nagykövete üldögélt a Szabadság tér 12. vascölöpökkel körülbástyázott erődítményében, vacsorákat és találkozókat szervezve a cégek, igazgatók és befektetők között, a felek kapcsolatainak erősítésére! David Pressman, az új nagyövet, – már kinevezése is szándékos provokáció volt – amint megérkezett férjével Budapestre, folytatta a találkozók szervezését. Ezeken azonban influenszerek, ellenzékiek és LMBTQ aktivisták és független magyar bírók (!) feszengenek az elegánsan megterített asztalok körül, ahol stratégiákat dolgoznak ki – nem, nem az együttműködésre, hanem az ellehetetlenítésre:
Orbán makacsul ellenszegülő kormányának lejáratására, sőt, leváltására. Az európai düh mögé – vazallusai tehetetlenségét látva – immár beállt a Nagy Testvér is. A cél közös: Orbánnak takarodnia kell. Miután kétség sem fér hozzá, hogy ez az akarat egyre markánsabb, megvalósítása pedig egyre konkrétabb, ideje feltenni a kérdést: hogy jutottak idáig a dolgok? És főképp miért?
2010
A 2010-es évek elején, amikor Orbán még új volt, nem létezett ez az egység! Akkoriban még tárgyaltak vele. Ha egyes ügyekben meg is hökkentek ellenkezésén, nyilvánvalóan közös megoldásokat kerestek, és bármilyen meglepő, találtak is, a felmerülő problémákra. Orbánt akadékoskodónak, de kezelhetőnek találták, és az is volt. Mindig visszavonult annyit, de csak annyit, hogy elképzeléseit végül elfogadják. Ha valamely jogszabályban kifogása volt az Uniónak, addig tárgyaltak, amíg közös formulákat nem találtak, amiket a magyar országgyűlés rendre meg is szavazott.
2011 decemberében az euróövezeti országok költségvetési politikájának szigorítása kapcsán a francia elnök még Nagy-Britanniát okolta, bár Orbán is ellene volt. Aztán baj lett az adatvédelmi intézményrendszerrel, a jegybankelnöki fizetéssel, a bírák nyugdíjba vonulásával, a médiaszabályozással, mindennel… Az EU még azt is szükségesnek látta, hogy a magyar alkotmányozásba is beleszóljon, holott az egészen biztosan nem közös és nem is uniós hatáskör. Volt is persze oka erre: az Unió akkoriban már egyre melegedő levegőjében elég acélos hűvösséget árasztott a mondat: „az apa férfi, az anya nő”…
Volt ahogy volt, az EU kifogásolt, Orbán változtatott. Jogi bizottságok álltak fel és ültek le, hogy – szigorúan az EU jogi normái alapján – kompromisszumot találjanak, és találtak. A jogi keretek megtalálása után végül rendre elültek az indulatok és a tisztelt elnökök, biztosok és képviselők belátták, többet nem tehetnek.
A migránsválság
A nagy fordulatot 2015 hozta meg. Hogy Magyarország a migránsválság során kívül tartotta a határra érkezőket, kiverte a biztosítékot. Nem létezett ugyan semmiféle jogszabály, amit ezzel Orbán kormánya megsértett volna, ez azonban nem számított. Akkor, abban a helyzetben, az Unió és benne a még ereje teljében lévő Németország elfogadhatatlannak érezte, hogy Magyarország elutasítja a migráns simogatást.
Voltak ugyan itt is kedves, meleg szívű és empatikus családanyák, akik teli szendvicses kosarakkal rohanták meg a nyugati pályaudvart, ahol migránsok ezrei gyülekeztek és igyekeztek a mesés nyugat távoli kincsei felé. És mivel nyugat felé haladva az ilyenek száma exponenciálisan nőtt, az Unió vezetői könnyen elhitették polgáraikkal, hogy Orbán nem csak kötözködő, hanem gonosz is. Könnyen lehet, hogy ma már sokan vannak köztük, akik beismernék akkori tévedésüket.
Gyűlölet
Innentől nem volt bocsánat. Az új nézeteltérések már nem oldódtak meg a tárgyalóasztalok mellett. Mégpedig azért, mert a már korábban is felsejlő, de a migránsáradattal manifesztálódó ideológiai különbségek szakadékká mélyültek. Eljött az európai értékek kora. Teljesen mindegy lett, hogy alátámasztják-e az uniós jogszabályok a bizottság álláspontját. A wir schaffen das törvénnyé vált. Nem számított többé előírás, szerződés és szabály.
Emlékezetes, hogy amikor a Magyarországot elítélő határozathoz nem volt meg a szavazati többség, az Európai Bíróság úgy határozott, hogy a tartózkodók szavazata nem is számít! Orbán megpróbálta ugyan a szokásos jogi egyeztetéseket, de rá kellett döbbenjen, hogy az ellene támadó indulatok többé már nem tarthatók a diplomácia szokásos medrében.
Legnagyobb melléfogását talán akkor követte el, amikor a Magyarországot támadó Weber helyett (Merkel tanácsára) von der Leyenre tett. Azóta sincs válasz a kérdésre, hogy az európai kultúra sírásója, a visszavonuló Merkel nagyságosasszony szándékosan ültette-e fel, de nem csodálkoznék, ha így történt volna. Sőt, azon sem, ha a 2017-ben alakult Európai Ügyészség ötlete is Orbán miatt került volna asztalra. Mert mi volt akkor, ami előtte nem? Hát Orbán Viktor. Nem is lépett be!
Tanulságok
Orbán levonta a következtetést 2002-es bukásából. Pénz és médiatámogatás nélkül bármint teszel, csak elbukni lehet. 1998 és 2002 között egy eredményes ciklust mutatott be (a rendszerváltás utáni időszak addigi legjobb évei voltak), de hiába születtek a jó eredmények, a teljes szoclib média ellene volt. Más pedig nem létezett. A választók közül meg többen hittek a fülüknek, mint a szemüknek.
A felvetésre, hogy jobboldali tévét támogatna az állam, Medgyessy, az akkori balos miniszterelnök azt üzente vissza: „akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának egyet!”. A 2002 és 2010 közti évek Magyarország leszakadásának időszaka. Azok az évek, melyek során – egy kitartó konjunktúra közepette! – elhúztak mellette mind a közép-európai országok.
És bár a helyzet már 2006-ban is tragikusan rossz volt, a szemkilövetések utáni választásokat ismét a baloldal nyerte, amint mondják, az országról szóló (uniós) pénzügyi jelentések konkrét meghamisításával – amiért, bár már tagok voltunk, érdekes módon senki nem emelt szót.
Népszerűség és korrupció
Bárhogy volt is, Orbán levonta a tanulságot, és 2010-től nemcsak az ország érdekeit tartotta szem előtt, hanem a sajátjait is. Odafigyelt a pártépítésre, saját klientúrájára és a médiára is. Miközben a teljes pártállami vagyont (400 millió euró) két évtized alatt felélő szocialista párt mindenét eladta (jelzem, vezetői nem szegényedtek el), Orbán mindent felvásárolt.
Amikor a 60 éves Népszabadság lehúzta a rolót, mert gazdája, a szocialista párt képtelen volt már eltartani, az Orbán-közeli médiacég megvette, majd bezárta. Okolták, hogy nem ad pénzt a fennmaradására. Kérdezem miért adott volna? Emlékezetes, hogy amikor a tulajdonában lévő médiacsomagot német(!) tulajdonosa piacra dobta, egyetlen vevő jelentkezett, ugyanaz a Mediaworks. Nem volt tehetős baloldali oligarcha az országban? Dehogy nem! Most is ott tapossák egymás lábát Magyar körül! Csak hát ráfizettek volna. Tettek rá! Ideológia? Víziókért pénzt? Ugyan!
Tervezés és tudatosság
Ez a figyelem, ez a céltudatos építkezés nyilván nem volt mentes a barátságok és ismeretségek adta lehetőségek kihasználásától – magyarán kétségkívül voltak korrupciószagú elemei. És ez az illat nemcsak az Orbán-közeli körök lehetőségeit alapozta meg, hanem azt a máig kitartó vádat is, hogy Magyarország az Unió legkorruptabb országa. Nem meglepő azonban, hogy az ország határain belül ez hosszú ideig senkit nem zavart.
Bár az uniós képviselők és tisztviselők úgy tettek, mintha nem tudnák, de ki ne tudta volna Magyarországon, hogy milyen „tiszta és törvényes” eszközökkel rabolták szét a rendszerváltás után a kommunisták és családtagjaik az egész országot. Tudhatták, de legalábbis megkísérelhették volna megérteni az Unió vezetői is, hogy miért nem zavarta a magyarokat ez az Orbán körüli gyarapodás. Itt mindenki pontosan tudta, hogy a nyugati kézben hogyan vált semmivé a magyar élelmiszeripar, vagy hogyan gazdagodott meg Orbán kígyózó opponense. Így a kormány népszerűsége egy percre sem ingott meg.
Félrenézés
Ez a korrupció is pontosan ugyanúgy viselkedett, mint a korábban felsorolt kifogások. 2015-ig olyan sokat nem számított. De ahogy fokozódott az ideológiai átlényegülés, ahogy növekedett az Orbán-ellenállás, úgy lett egyre fontosabbá, hogy „köztörvényes” érveket találjanak a népszerű miniszterelnök ellen. Egy percig sem állítjuk tehát, hogy Orbán vagy tábora feddhetetlen volna. Korántsem az. De a tény, hogy a szociálliberálisok lejtmenete után 2019-ig egymillió munkahelyet teremtett és egy sosem látott prosperitást hozott, feledhetővé, átléphetővé és megbocsáthatóvá tette a magyarok szemében azt, amit korábbi vezetőik anélkül gyakoroltak, hogy az ország szekerét egy centivel is előbbre tolták volna.
Goebbels
Ami pedig a felsőbbrendű erkölcsi igazságokat illeti, kérem ne feledjék, hogyan kapott háromszázezer eurót a véres szájú Guy Verhofstadt a háza felújítására. Hogy Eva Kaili bőrönddel hordta haza a pénzt, de szavazhatott; hogy a köztörvényes Ilaria Salis az európai parlamentben ülhet, csak mert Magyarországon börtönbe került! Hogy UvdL milliárdokat sikkasztva bizottsági elnök lehet.
Hogy Magyar Péternek abban a pillanatban elmúlt a korrupciószaga, mihelyst Orbán ellen fordult. Hogy Kaja Kallas külügyi népbiztos milyen ügyesen eléldegél a férje orosz pénzén. Hogy a balos miniszterelnök, Pedro Sánchez Pérez-Castejón megfúrta a Ganz-MaVag spanyol vonatvásárlását, mert „Orbán Putyin barátja”. De közben a tavalyi 14%-ról idén 28-ra növelte az orosz LNG arányát a spanyol importban!
De mondok mást. Gabrielius Landsbergis (42) litván külügyminiszter 795.000 euróért vett magának házacskát a görögországi Aegina szigetén. Tudják, ki volt az apukája? Vytautas V. Landsbergis író, rendező. No és ki volt az ő apukája? Vytautas Landsbergis zeneszerző. Az volt ő, Litvániában, a kommunista Szovjetunióban. Majd rendszerváltó politikus, házelnök. Ha kicsit utánanéznek, megtudhatják, hogy ez egy régi és rendes család, nagyszerű tettekkel, figyelemre méltó bátorsággal és kiemelkedő képességekkel (ilyesmije azért Orbánnak is akadhat…). De hát azért 42 éves korára 800.000 eurót félretenni, nem piskóta… Vagy már a nagypapa is…?
Ne felejtsék azt sem, hogy Mohammad Bin Salman Al-Saud koronaherceg, aki 2016-ban Isztambulban darabokra vágatta politikai ellenfelét, Jamal Khashoggit, milyen szívélyes fogadtatásban részesült az Európai Unióban a minap, a korábbi bátor gyilkosozás ellenére! Pusztán csak attól, hogy az azóta eltelt hat évben a korábbi partner, Putyin lett fekete s*ggű, de az olaj meg kellene! Na? Inkább a Nagy Testvér barátja, mint az ellensége, nem? Még ha mindkettő gyilkos is!
Aki aztán most némi malíciával figyeli ezeket a groteszk hőzöngéseket (Weber: „Magyarország ellen szavaztam. Nem a Fidesz, nem Orbán Viktor, hanem az egész ország ellen”), esetleg úgy látja, hogy a nyúl viszi a vadászpuskát, nos, az nincs tisztában az európai értékekkel! A mondat pedig, hogy Orbán korrupt, százezerszer hangzott el minden ellensége szájából határon belül és kívül, Európában és a tengeren túl. Hogy pedig mi történik a hazugsággal, ha százezerszer elismétlik, azt Goebbels óta pontosan tudjuk. És ez még nem is volt színtiszta hazugság.
Orbánváltás
Igen tanulságos megfigyelni azt is, hogy ez elmúlt 10 évben hogyan alakultak a Fidesz-ellenes koalíciók és választások. 2014-ben az ötpárti baloldali koalíció a szocik vezetésével addig jutott, hogy Orbánt le kell váltani. Összefogtak azzal a DK-val is, aki közben mosolyogva kiherélte őket. Vesztettek. Ettől korántsem függetlenül, 2018-ban mindenki külön futott neki. Vona jobbról próbálta előzni a Fideszt. Balsiker.
Így, miután az unionisták sem tudták 10 év alatt jobb belátásra bírni Orbánt, de meggyőződhettek arról is, hogy a magyar ellenzék képtelen lesz őt leváltani, ’22-ben elkezdték felépíteni az 1. számú Messiást. Azt a Márki-Zayt, aki öt évet élt Amerikában, beszélt angolul, sőt, jobboldalinak és kereszténynek vallotta magát. Gondolták, ez jó lesz! Nem elhanyagolható, hogy 2019-ben (tehát a Trump éra alatt!) már fogadták őt az amerikai külügyminisztériumban, sőt, támogatták amerikai pénzekkel is. Ebből mellesleg az is látható, hogy Trump külügyminisztériumában milyen vidáman tettek-vettek a demokraták, és milyen magabiztosan szórták amerikai választóik pénzét.
A gépezet tehát, ami ki akarta küszöbölni a tehetségtelen és korrupt magyar ellenzéket, beindult. Az idő azonban kevés volt, az ellenzék pedig értetlen és baloldali, így a széthúzás még az amerikai karmesterpálca alatt sem csitult. Egyszerűen képtelenek voltak felfogni, hogy ha a Nagy Testvér beint, a félszerzetnek félre kell állnia, még ha nem is ütötte el a villamos. A tehetségtelent tehát felváltotta a képtelen. A kísérlet ismét kudarcba fúlt.
Ha nem 22, akkor 26!
A befektetett munka azonban nem veszhetett kárba, mert nem szűnt meg az ok! Sőt, Orbán egyre veszélyesebb lett. A magyar miniszterelnök ellenállása túlnőtt országa határain, hatása kezdett megmutatkozni Európa több országában is. A folyamathoz olyan kifejezések társultak, amik több emberben vetettek visszhangot, mint a woke, a pride, a sensitisation, a Critical race theory, vagy a BLM.
Orbán hívószavai: hagyomány, gyermek, család, nemzet, szuverenitás. Sőt: a béke és az Isten. Mindezt abban az időszakban, amikor Amerika az oroszok megszüntetése, a vazallus Európa pedig a föderalizáció mellett határozta el magát. A tudatlanságban tartott, önmaga ellen érzékenyített, kenhető, és uniformizálható, „német mintájú” állampolgár elszaporítása létérdekké vált, a jobboldali pártok erősödése közepette, ami ellentétes az unió hatalmi és anyagi érdekeivel. Kül- és gazdaságpolitikájával nem, mert az nincs. Nem csoda, hogy Magyarországon is vajúdni kezdtek hát a hegyek, és végül egy – Magyar Pétert szültek.
Messiás 2.0
Magyar Orbán udvarából állt át a császárnő mellé, mert itt elcsapták. A népszerű miniszterasszony, Varga Judit férjeként jutott be a „nemzeti együttműködés rendszerébe” (NER), és élvezte annak előnyeit. A NER azt a kommunikációs képességét használta ki, amiben igen sok politikus fölött teljesít. Megkockáztathatjuk, hogy Varga nélkül sose kapott volna semmit (Brüsszelbe is az ő farvizán jutott ki… pardon).
Létezik tehát a klientúra is, de szemforgatónak azért nem kell lenni. Nem olyan kirívó dolog ez Kaja Kallas (férjének), von der Leyen (fiacskájának) vagy Landsbergis (unokájának) teljesítménye mellett. Csak ők a császári udvart szolgálják, szemben Orbán lekötelezettjeivel. Utóbbiakról tehát hangosan és sokat kell beszélni, mint a korrupcióról. Előbbiekről viszont hallgatni kell.
Az átállás nem volt valami felemelő. Magyar belépője az a felvétel volt, amiben saját feleségét hallgatta le. De hát „…az élet sehol se hibátlan/Jól tudják nyugaton és érzik keleten”. A II. Messiás hihetetlen sebességgel emelkedett a felhők közé. Nincs mit csodálkozni. A gépezet készen állt, a csatornák működtek, a téglák a helyükön voltak. Nem volt tapogatás és bizonytalanság, mint MZP esetében, ahogy beleszólást sem engedtek a tehetetlen ellenzéknek. Pillanatok alatt rendelkezésre állt a pénz, a bejáratott mechanizmusok zökkenőmentesen vették hátukra Magyart.
Folyamat
Bennfentes körökben makacsul tartja magát a hír, hogy a pedofilbotrányt Pressman úr robbantotta Orbánra. Ha ez igaz – de termesztésen nem! – akkor a továbbiakon nincs mit csodálkozni.
Ez a botrány okozta februárban a két népszerű Fideszes grácia, Novák és Varga lemondását. Márciusban már színpadon állt Magyar. Kifogástalan időzítés, a megfelelő pillanatban a megfelelően tálalt hírrel. Gördülékeny, jól megtervezett kampány, amiben Magyart ugyanarra használták amire a NER. Beszéltették. Pontosan ugyanolyan simán vitte az új szólamot, mint korábban az előzőt. Olvassák csak el! Március 15-én nagygyűlés Pesten – amit a régi EU-motoros Szanyi Tibor szerint az idő rövidsége és a frekventált alkalom miatt lehetetlen lett volna „egyedül” megszervezni –, majd az EP választások (június 9.) idejére megint készen volt minden.
170 leszervezett hely, autók, szervezők, zászlók, fáklyák, kellékek, fény, hang, reklám, közösségi média, beszédek. Lehetséges ezt így összerakni egy spontán felháborodási hullámban? – Nehezen hiszem. Ami azonban nem változott, az a mikroadományozás, az ellenzék csodálatos pénzvarázsló rendszere. Miből finanszírozza kampányát, kérdezték M(Z)P-t. Mikroadományokból – válaszolta. Miből finanszírozza kampányát, kérdezték MP-t. Mikroadományokból.
Az amerikai kampányhoz csatlakozva támadásba lendültek az európai szószólók is. Magyart felvették az EPP-be, fogadta Weber és vdL, boldog tőle mindenki. Előbbi a programbemutatáson (!) még meg is fenyegette vele Orbánt: „Ahogy Tusk legyőzte Kaczynskit Lengyelországban, úgy fogja a Tisza Párt és Magyar Péter leváltani önt Magyarországon. Orbán úr, ön már a múlt, Magyar Péter pedig a jövő!” Arról azonban, hogy hogyan lehetne meddő 24 év után egy termékeny 24, amiben Európa nem süllyed, hanem emelkedik, csak Orbán beszélt.
Eszközök
Az amerikai recept egyszerű, mint a faék. Elég belenézni az amerikai választási kampányba: lejáratás, ócsárlás, gyűlöletkeltés, amihez a tíz éven keresztül beágyazott korrupciós vád és az irigység adja az alapot. Október 23-án Magyar beszéde ugyanere épült – ja, és majd kifelejtettem, az ígéretekre!
Haza, hazaszeretet, nemzeti lobogó túltolva, minden mondatban. Igaz: régi vádat kompenzál, hogy a magyar ellenzék semmibe veszi a nemzeti értékeket. Elég csak a 2004-es népszavazásra vagy a határon túliak támogatásra gondolni. (Vagy legutóbb minap a parlamentben: „Ön úgy gondolja, hogy itthon nincs szükség százezer forintos iskolakezdési támogatásra? Ön szerint rendben van az, hogy tavaly több mint 80 milliárd forintot osztottak szét a szlovák médiára, focira, és erdélyi jéghokira…? – kérdezte Kálmán Olgi, az objektív műsorvezető…)
Az egyensúlyt még nem sikerült megtalálni, de a cél nyilvánvaló: megnyerni azokat is, akiket eddig elborzasztott az idegenszívűség. Az, hogy ezt a váltást mocsárideológiába csomagolva kellene lenyelniük, nem teszi egyszerűbbé a dolgot!
Beszéd
„Puskalövés nélkül szolgáltatnák ki a hazájukat azoknak, akik a magyar szabadságharcosok százait gyilkolták le” – mondta. Orbán ellenállóból talpnyaló lett. 56-ban olyanok harcoltak, „akik tudták mi a különbség hazaárulás és hazaszeretet között” – azért ez elég érdekes az ő szájából, nem? Az ötvenhatosok „egy szabad, független, igazságos és élhető Magyarországot akartak”. Vagyis elszakadni a központtól – ugye? Mi is annak a neve? …Brüsszia?
Magas az áfa, magas az infláció, stagnál a gazdaság, zuhan az ipari termelés, nő az államadósság… hergelés, gyűlöletkeltés, nulla információ. Azokból a panelekből építve, amik évek óta szerepelnek az ellenzéki médiumokban. Amik sötéten festik a gazdaság és az életszínvonal alakulását – de csakis Orbán miatt és itt Magyarországon, mert Brüsszelben jó, a nyugatiak bezzeg egyre jobban élnek – ja nem, ez nem igaz, nem is mondja – és vele majd minden jó lesz. „Ahelyett, elfogadnák a korrupcióellenes intézkedéseket, hogy csatlakoznánk az Európai Ügyészséghez, és hazahozná a magyar embereket, vállalkozásokat, oktatást, szociális szférát, egészségügyet megillető uniós ezermilliárdokat, inkább kínai hiteleken tartja lélegeztetőgépen a magyar költségvetést…
Azt ígérték, hogy megvédik őket az inflációtól, de nem tették. Azt szerették volna-e, hogy bugyuta milliárdosok jachtokról szórják szét az országunk közös vagyonát? Hogy az unokáik külföldön éljenek? Tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígértek. Gyarapodást és biztonságot. Ehelyett elszegényedést és korrupciót kaptak.” Vegytiszta demagógia. De kétségkívül hatni fog a tisztaszívű emberekre, mert valóban, megérdemelnék.
Közvélemény
Ami a jelen helyzetet illeti, egyes kutatások szerint Magyar Péter utolérte a Fideszt. Ha nem így volna, Orbán nem beszélt volna október 23-án Magyarról, mint ahogy eddig soha – hangzik a vélemény. Gyanús ugyan, hogy a kutatás nyilvánosságra hozatalát épp október 23-ára időzítették, de az is az, hogy az egy héttel későbbi „ellenmérés” egy olyan cégtől érkezett, akiről sokat eddig hallani nem lehetett. Nem akarnánk azzal foglalkozni, hogy mely propagandistájával mit írathatna le Orbán, ha így lenne és akarna, a tény, mint bárhol máshol a 80 százalékokkal: a Tisza párt erős. Többet biztosra nem tudhatunk.
Magánvélemény
A puskalövéseket tekintve nem lehetünk naivak. Ahogy most a gazdag ukránok, Magyar is távol maradna a fronttól, éppúgy, mint Orbán Balázs. Csak utóbbi nem sugallja az ellenkezőjét. Ön azonban, a fia és az enyém… nekünk azért volna félnivalónk.
Ironikus, hogy mondataival azok mellett érvel, akik félpénzen dolgoztatják a kicsábított magyarokat, mérhetetlen kárt okozva ezzel az itthonmaradóknak, akik kiizzadták taníttatásuk költségeit. Szomorú, hogy ott egy csoportban játszunk a migránsokkal. Szomorú, hogy jobb ott kiszolgálónak lenni, mint itt egyenlőnek. Holott a teljes 20 éves tagság alatt mindösszesen két esetről tudok, amikor ugyanannyit ért egy magyar (vagy szlovák), mint egy német (vagy francia).
Először, amikor a magyar fuvarozókat arra kötelezték, hogy pontosan azt a napidíjat fizessék sofőrjeiknek, mint a nyugatiak. Miért? mert az itteni cégek olcsó béreikkel rontották az ottaniak üzletét. Másodszor, amikor a be nem fogadott migránsok árát szabták meg. Az ugyanannyi, akár luxemburgi vagy, akár magyar. Pedig a mi pénztárcánknak nem ugyanannyira fáj, igaz? Amikor ők nyertek rajta, soha, sehol, senkit nem kényszerített az uniós jog, hogy egyenlő bért fizessen a kelet-európai kiszolgáltatottaknak! De erről Magyar semmit nem mond.
Finanszírozás
Azt mondja, hogy a „majd-mi-mindenkinek-mindent-megadunk-mert-nem-lopunk-mint-a-Gonoszorbán” – politikát két forrásból biztosítja. (1) A visszatartott Uniósból, amit ő majd megkap – és ez biztos is (Lásd Tusk-féle lengyel antidemokráciát). És (2) abból, amit ő majd visszaszerez a Fidesz oligarcháitól (az őt támogató hasonszőrűeknek persze rendben van a szénája). Jelzem, az elmúlt 34 évben soha senkinek elszámoltatni még senkit nem sikerült. Még Wéber urat sem, amikor a saját lakását vette bérbe magának uniós pénzen, nemhogy a rendszer(ek) magyar nyerteseit! Még szerencsére, hogy Wéber esete nem korrupció! Hogyan is magyarázná akkor meg … az Orbánét!?
Grafikon
Ironikus, ahogy a hanyatlást, amit az unió által fenntartott háború okoz, hogyan fordítják a pressmanok Orbán ellen. Nem eredménytelenül. Az elégedetlenség, a helyzet romlása ugyanis mindig a kormányzó párton csattan. Amit nem lehetett 2019-ben, az megtehető most – különösen, hogy a pénzek visszatartásával tovább fokozzák a következményeket.
Tiszairányzás
Mit is mondott Magyar az ügyészségről? „Valóban, egy nagyon pici szuverenitásról le kellene mondani ahhoz, hogy a magyar emberek megkaphassák ezeket az uniós forrásokat”. Pontosan. Egy picikéről. Egy picikéről – de minden nap. Ehhez elég megnézni a Tisza párt eddigi uniós szavazásait és összevetni a „még több Európa” szlogennel. Stimmelnek!
El kell olvasni a posztját, hogyan változtatná meg azt az agrártámogatási rendszert, ami évente 500 milliárd forint veszteséget jelentene a magyar gazdáknak. Semmi meglepő nincs abban, hogy ez összhangban van UvdL e tárgyú kezdeményezésével, ami a terület helyett a „rászorultakat” támogatná. Másszóval a 27-ek gazdaságai helyett a belépő ukránokat.
Meg kell nézni, hogyan szavaznak (a Tisza Párt) képviselői az EU-parlamentben. Föderalistán. És láthatjuk, mit akar Pressman és Leyen. Igazodást és sorakozást. Semmi különvélemény és jön a pénz. Ami egyébként a miénk!
Időrend
Érdemes felfigyelnünk a dátumra! A kegyelmi ügy február 2-án robban ki. Február 11-én Magyar már a Partizánban ül (Ha eddig kételkedtünk, már tudjuk, ki irányítja Gulyást). Március 2-án bejelenti a Kossuth téri tüntetést. Pressman március 14-én megfenyegeti a szabadon választott magyar kormányt. „Lehet, hogy az Orbán-kormány ki akarja várni az Egyesült Államok mostani kormányának leköszönését, de mi biztosan nem fogunk kivárni az Orbán-kormánnyal kapcsolatban.”
A véletlenek micsoda láncolata! Érdekes lenne tudni, ő maga mikor tudta meg, hogy az amerikaiak előretolják. Csak február 2-a után, vagy már előbb is tudta? Hogy a kéthavi halogatás után megtartott Programbemutatáson vdLeyen és Wéber nekiesett Orbánnak, azon ezek után kicsit sem csodálkozunk. A meglepő az lett volna, ha nem teszik (emlékezetes, hogy Orbán tudta is, előre). Minden óvatosságot és diplomáciai megfontolást levetkőző nyílt támadásuk tégla a falban. Minden meg fognak tenni, hogy Orbánnak mennie kelljen.
Jellem
A kiszemelt, bár igyekszik bizonyítani alkalmasságát, mégsem tudott ellenállni a siker mámorának. Hibát hibára halmozott, egyik kellemetlen ügy a másikat érte. Legelőször is a feleséglehallgatás. Után a hazudozások. Aztán gyermekei megszomorításának elkeserítő története, a mentős ügy. Majd a kényszerítés, aztán a diszkószexuál verekedéssel és telefonlopással A volt barátnő megfenyegetése, aztán a cigarettacsempész…
A hős tehát, bár hősies, de azért nem egy hősi jellem. Az ember sem az apját, sem a férjét, sem a vejét nem így képzeli el. Én a miniszterelnökömet sem! A pressmanstáb persze mindent megtesz, hogy szalonképes egyenpolitikust csináljon belőle, ha egyszer nincs jobb. Mert ők valójában messziről tesznek rá, hogy ki ül ott, csak tegye a dolgát. Mint? Mint Tiso, vagy Vesenmayer. Miután már vagy két hónapja csend van, talán sikerül is nekik. De mi is nem lesz a kutyából? – Ugye!
Ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy inkább magyar, vagy inkább Orbán, a válasz korántsem lesz olyan egyértelmű, mint segítői szeretnék. A magyaroknak ugyanis nemcsak abban van rutinja, hogy hogyan kell elviselni az erősebb diktálta kényszert, de az ellenállásban, a nyakasságban és a kitartásban is. Von der Leyen és Manfred Weber még nem tette fel a kérdést, hogy mit szólnak majd a magyarok! Orbán joggal gondolhatta, hogy amíg képes folyamatosan emelni az életszínvonalat, az emberek nem törődnek az apróbb megcsúszásokkal. De már negyedik éve nemigen képes. Hogy ez mit jelent, csak két év múlva dől el.
Rokonok
Magyar öccse sepercen belül csinálta meg a médiacéget, ami a Tisza ügyeit intézi. A pártpénz családban marad. Nem négy év után, négy hét után! – honnan is ismerős ez? Csak nem az orbánvádakból?
Képviselők
Majd mind EU alkalmazottak voltak. Életük és tevékenységük eltávolodott, vagy nem is volt kapcsolatban soha a magyar valósággal, a hétköznapi emberekkel és az őket érintő ügyekkel. Felül voltak és felül is maradtak. Fizetéseik eddig is és most is többmillió forintra rúgtak. Szolgáltak már idegen urakat, és szolgálnak majd most is. Mert a szolgálathoz értenek. Mert hivatásuk nincs, nekik elég a pénz. Közben meg megy a hülyéknek a köntörfal, hogy ezeket a 3D-s, EU kompatibilis bürokratákat az interneten fogdosták volna össze. És alig ért véget, kezdődik elölről.
Azt a látszatot keltve, hogy most aztán a teljes objektivitás uralkodik az urambátyámozás helyett. Hiába, az emberi hiszékenység határtalan. Elhiszünk bármit, ha egyszer el akarjuk hinni! Azt ígérik, hogy ők majd professzionális szakpolitikákat visznek a mi érdekünkben. Értem. igen. De mit tesznek majd a mi érdekünkben?
Schröder
A minap Bécsben Roger Koeppel újságíró asztalhoz ültette Orbán Viktort és Gerhard Schrödert. Érdemes megnézni a beszélgetést. Azt is, hogy a hallgatóság micsoda vastapssal követte a beszélgetést. Ugyanaz az Orbán volt, akit két héttel korábban három és fél órán keresztül pocskondiáztak a strasbourgi parlamentben. Ott aztán nem volt taps! De itt igen.
Ez a különbség világosan mutatja, hogy álláspontjával Orbán nincs egyedül. Ez bizonyára elkerülte az elvesztésére törő képviselők figyelmét. Ezzel pedig épp vesszőparipájuk, a demokrácia játékszabályait hajították a hátuk mögé. Itt én most csak Schröder megoldását jegyezném le a Draghi jelentés problémáinak megoldására.
„Ha nem tudjuk elérni, hogy a teljesítmény iránti igény az emberekben ismét oly mélyen gyökerezzen, mint a korábbi válságok után, ha nem tudjuk megoldani, hogy a helyenként nehezebb vagy fájdalmas, ugyanakkor perspektivikus politikák mögött választói többség szülessen, akkor minden tönkremegy. A demokrácia is, és eljön a vágyakozás egy erős vezető iránt. És ami még szükséges: nem azt kérdezni, mivel nyerhetjük meg a következő választást. Hanem a valós érdeket fogalmazni meg. Ez fontosabb, mint a politikai túlélés.”
Hallottak ilyesmit az unió vezetőitől?
Napok
Ahogy telnek a napok, a lelkesedés nő. Ma, december 1-jén már 12% előnyt mérnek Magyarnak. Még az sem lehetetlen, hogy igaz. De egyelőre nem számít. Számítani akkor fog, ha a Fidesz holdudvara megijed, és menekülni kezd.
A tábor a magból, a lelkes hívekből és a haszonlesőkből áll. Elkerülhetetlen, hogy 14 év alatt ne gyűljenek fel széles tömegeik a Fidesz mögött. Őket egyáltalán nem az ideológia és nem is a hit, hanem csak a konc szaga vonzza. Ez a ballaszt a Tisza mögött még nincs meg. Még a mag sem. Pontosabban: a csak az előretolt ember látszik, aki mindent megtesz, hogy bizonyítsa alkalmasságát. Kénytelen, mert valójában: alkalmatlan. Körötte a lelkes hívek, akik most egy mesebeli igazságban hisznek. Azt képzelik, hogy Magyar majd nem lop. Meg a segítői sem.
Egy jellemhibás vezetőtől várják a hibátlan demokráciát. Gollamtól, hogy Aragorn legyen. A haszonlesők csoportja egyelőre csekély. Mert a hit fontos dolog – de a politika nem vallás! Csak azok sorakoznak, akik nem kellettek a Fidesznek. Akinek ott személyes ellensége van. Ők rosszabbul nem járhatnának, tehát már készenlétben állnak.
Epilógus
Nem akarok úgy tenni, nem képzelem azt, hogy Orbán a legjobb. Nem gondolom, hogy hibátlan. Nem hiszem, hogy tévedhetetlen. Ezek azonban nem elsődleges fontosságúak. Kétezerhuszonnégyben, Európában a legfontosabb az identitás, az identitás és a szuverenitás. Akinek van múltja, aki emlékszik a nagyszüleire, aki ismeri országa történelmét, aki érzi magában ősei erőfeszítéseit, tanult róluk és büszke rájuk, az nem akar egyforma lenni. Nem akar lemondani arról, amit érez. Arról, aminek tudja magát. Önmaga akar lenni és a saját hazájában akar élni, még ha kicsit rosszabbul is.
Nem akar odamenni másokhoz, hogy felvegyék, elfogadják, és hogy olyan legyen, mint azok. Úgysem lesz olyan. Kirekesztett lesz. Akinek identitása van, annak hite van. Gondolata és viszonya a valósághoz. Egyedi viszonya. Európai és ezen a tájon közép-európai viszonya. Nem akar nyugat-európai lenni: magyar akar lenni. Saját nyelvvel, saját múlttal, önálló jelennel és maga teremtette jövővel!
A közelében akarja tudni a gyerekét, akit maga nevelt fel. Magyarul akar beszélni az unokájával, Mert neki lesz unokája. És az unokáját ismerni szeretné. El tudja képzelni, Hogy egymás közelében élnek, és nem mindannyian egy távoli mondjuk Amerika nevű kontinensen. Magyarországon akar élni. Jövőt akar képzelni a saját hazájába. És aki így gondolkodik az egyelőre csak Orbánra szavazhat. Magyar nem az alternatívája. Orbán relativizálja, ami hiányzik, és élhetővé teszi a tökéletlent. Magyar felnagyítja a tökéletlent és relativizálja a behódolást.
Aki nem szavaz a föderációra, sem a szándékra ami ezt megkívánja teremteni, sem Ursula von der Leyenre, az nem szavaz Magyar Péterre. Orbánra szavaz. Nincs más választása.
Nem akarok úgy tenni mintha a korrupció a világ legtermészetesebb dolga volna. Mintha annak elfogadása nem számítana tolvajlásnak. Azt hinni azonban, hogy egy tízmilliós ország miniszterelnökének veje vagy annak vagyona valós tétel lehet egy Európai Unió-szintű döntés meghozatalában, alapvető hiba volna. Főképp, ha tudjuk, hogy ugyanez a világ első számú hatalma elnökének a fia esetében sem bír semmiféle relevanciával. Sem az elnök, sem a rendszerét szolgáló elit szemében.
Független média, független bíróság? Kis emberek kis ügyeiben igen. De a nagyokéban soha nem volt ilyen. Valóban, Tiborcot meg kellene szüntetnünk, mert lopott a pénzünkből. De valóban ez kell az üdvösséghez? Ettől leszünk majd elfogadhatóak? De valóban, Tiborczot meg kellene szüntetnünk, mert lopott a miénkből? Miközben a Biden-gyerek az apja beleegyezésével letarolta a fél Ukrajnát? Vagy van olvasó, aki elhinné, hogy ez erről szól? Hogy erről az Unió irányítói nem is tudnak? Hogy azt sem tudják, hogy őket is ugyanezek vezetik? Meg azt sem, hogy UvdL meg a fél Uniót lopta el?
Európa vezetői, ezek a mi pénzünkön élő másodrangú ragadozók, ezek a lakájok, a Nagy Testvér hajbókoló kiszolgálói, az Unió haszonlesői, akiknek megbízottjai egy füttyentésre bólogatják körül a helytartó szűk körben elsuttogott parancsait, a kizárások és szankciók kíméletlen bajnokai azonban – az erőszakon és a megtorlások túl – nem értenek semmihez.
Ha nem így volna, annak látszania kellene az Unió eredményein és lehetőségein. De mi látszik? A csökkenés, hanyatlás, lemaradás és lecsúszás, a versenyképességben, a lehetőségekben, az innovációban és az életszínvonalban. Azzal, hogy ezt megengedjük, magunk is szolgáivá válunk egy olyan struktúrának, amibe önként léptünk. de ami mára saját jövőnk elpusztításával fenyeget. Gondoljanak kérem a szoftverfejlesztési, folyamatvezérlési, technológiai, tehát a teljes ipart felölelő európai lemaradásokra az USÁ-val vagy Kínával összehasonlítva. Arra, ahogy például a nemrég még csúcstechnológiát képviselő német autóipar hullik a teljes piaci érdektelenségbe, vetélytársai termékeivel szemben.
Nemcsak az évtizedes pártelitek teljes önzése, közömbössége és tunyasága miatt. Hanem azért is, mert sem érdekük, sem ambíciójuk, sem tehetségük nincsen, ami túlmutatna az európai adófizetők által biztosított kényelmes életükön, és akár csak gondolati szinten saját alkotóerejük megfeszítésére, embertársaik megsegítésére ösztönözné őket.
Hiszen a lelkiismeret, az összetartozás és az ebből fakadó kötelesség érzéseit kiszorította tudatukból az álhumánus műideológiák hisztérikus mantrázása, az oltárra emelt önzés, a pozícióféltés és a hozzá szegődő kicsinyesség. Az ötlet az ambíció és a teremtés izgalmát felváltotta bennük minden eltérő gondolkodás eltaposásának görcsös kényszere, ami az ilyesfajta képességeknek már a megjelenésére is az alkalmatlanság frusztráló mérgét árasztja szét szervezetükben.
A gondolat nem tiszteletet, hanem elutasítást vált ki belőlük. Ezért gyűlölik Orbánt. Mert nem áll be a sorba, nem akar az értelmetlen és kiüresedett szabályok fogságában létezni. Céljai vannak, amikkel újra meg újra meglepi őket, valami újjal, szokatlannal és ezért dühítővel, ami rendre kényelmetlenül közel viszi őket komfortzónájuk határaihoz. Ezért szimpatikus számukra Magyar Péter. Az elégedetlenség, az irigység és a telhetetlenség negatív spiráljában otthon érzik magukat, és boldoggá teszi őket az érzés, hogy ő az, hogy ő az, aki majd szót fogad nekik, nem zökkenti ki őket fontosságuk látszatának megőrzéséből, a bürokrácia meddő gépezetének folyamatos táplálásából, ami életüknek értelmet ad. Mint a lárvákénak, hogy királynőjüket etethetik.
Magyarnak majd elég lesz a pénz, ahogy elég volt eddig is, helyes kis beszédeket mond majd és kordában tartja a rebellis magyarokat, mert azoknak mindig kell valaki, aki a körmünkre néz. Egy törvényhozó, egy császár aki parancsol, egy börtönnel legalább, hogy érezzék a törődést, mert elkanászodnak, mint ez az Orbán is. A bokacsattogtató Magyart épp a középszerűsége és a hibái teszik kezelhetővé és így alkalmassá. A zsarolhatósága. És ki bánja, ha lopni is ugyanúgy fog, ahogy eddig is lopott! Mit számít ha lop, hisz nem az övékét lopja el. Csak ne ugráljon!
Micskó András
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
