Július 5-én jelent meg a Mandineren a lengyel konzervatív Tomasz Sakiewicz írása, aki a Gazeta Polska hetilap, a Gazeta Polska Codziennie napilap és a Telewizja Republika főszerkesztője, valamint Lengyelország legnagyobb konzervatív médiacsoportjának vezetője.
Sakiewicz Budapestből is lehet Bucsa című cikkében, melyben a magyaroknak üzen, többek között ezt írja:
Ezt úgy értem, hogy akkor köztünk, a volt szocialista országok, és az oroszok közt is folyik. Hát igen. Az oroszok birodalmi céljai valóban nem hagyhatók figyelmen kívül, de fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon együtt járnak-e ez azzal, hogy orosz barátaink ellenségeink teljesen elveszítik a józan eszüket? Mert annak, hogy – kiterjesztve a fenyegetést – a NATO-ra támadjanak, aminek a cikkíró által megjelölt országok mind tagjai, ez minimális feltétele volna, nem?
Van értelme a mérlegelésnek?
Sakiewicz szerint elveszítették? Mert akkor meg semmi értelme a mérlegelésnek. Bátran gondolhatjuk, hogy az oroszok minden észszerű ok nélkül be fogják vetni az atomfegyvert. Ha így lesz, feleslegesnek tűnik azon töprengeni, hogy ki és milyen fenyegetettséggel számol, és szuverenitással rendelkezik egy sugárzó és lakatlan sivatagban. De ne engedjük el mondatának első felét se! Akkor kik közt is folyik még ez a háború? Vajon vannak-e más birodalmak is, akik saját érdekeiket próbálják itt érvényesíteni? Mindenekelőtt Amerika? És az EU? Románia és… Lengyelország? Azonban jól látjuk, hogy mindenki mennyire másként látja saját érdekeit!
Nézetem szerint a Oroszországot soha senki nem tekintette „a mi” partnerünknek. A stratégákban fel sem vetődött, hogy partnerként kezeljék! Egy percig sem foglalkoztattak senkit elképzeléseik és igényeik.
Közeledik a gyűrű az orosz határhoz
Pedig, a Szovjetúnió szétesése után, amit az oroszok a birodalom elvesztésének éltek meg, szinte azonnal átalakították, és – ahogy korábban soha – már 1993-ban nyilvánosságra is hozták új katonai doktrínájukat. Ebben azt fogalmazták meg, hogy feladják a korábbi, „nem nyúlok elsőnek atomhoz”-elvüket. Ugyanis, a kelet- és közép-európai, továbbá a balti államok kilépésével, önállósodásával és önálló katonai erejének létrejöttével úgy tekintették, hogy ők lettek (Európában) a gyengébbik fél. Az Oroszországi Föderáció ettől kezdve következetesen fenntartja magának a jogot, hogy nukleáris támadás esetén, vagy akár hagyományos eszközökkel végrehajtott agresszió esetén is, amennyiben az a létét veszélyeztetné, nukleáris fegyvert alkalmazzon.
Az ígéret, hogy az új tagországok területén – lényegében tehát az oroszországi határok közelében – a NATO nem helyez el sem nukleáris fegyvereket, sem jelentős csapatcsoportosításokat, ígéret marad, és a gyűrű (Grúz, Kazah, Dagesztáni, Belarusz, Ukrán történések) fenyegetően közeledett az összezsugorodott orosz határhoz.
Pedig a viszony „kezdetben” olyan jó volt, hogy Oroszország nem hogy nem szállított fegyvereket a háborúban álló Szerbiának, de a boszniai háborút követő békefenntartásban (IFOR) még 1600 fős kontingenssel maga is részt vett benne! Az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsnak (North Atlantic Cooperation Council – NACC; 1991 november, római NATO-csúcs) szintén tagja a még létező Szovjetunió (meghívottak Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia és a már függetlenné vált balti államok). Majd amikor a NACC 1997-ben átadta a helyét az Euro-Atlanti Partnerségi Tanácsnak (Euro-Atlantic Partnership Council – EAPC) Oroszország még ennek is tagja volt! Ez volt a kezdet. De egyikünk sem hiszi ugye, Sakiewicz úr, hogy a tény, hogy mára idáig fajult a helyzet, csakis az oroszokon múlott?
Igen, Oroszország támadta meg Ukrajnát
Mert igaz: Oroszország megtámadta Ukrajnát. Oroszország támadta meg Ukrajnát. Igaz a vérengzés, és a kegyetlenkedések. De hadd kérdezzem meg: ez csak ebben a háborúban van így? Vagy volt más háború is, hadüzenet, ENSZ határozat, elfogadható (=igaznak bizonyult) indok és elfogadhatatlan (kb. 500.000) áldozattal? Ott mi állt a háttérben? Nem az agresszor elhallgatott érdeke? Nem egyszerű ez, Sakiewicz úr!
Ebben a helyzetben talán a legfontosabb az volna, hogy tisztába jöjjünk azzal, mik is a „saját érdekeink”! A gondolat, hogy XXI. században a világ, s benne az erőviszonyok át fognak rendeződni, sőt, már rendeződnek is, nem új. Kézenfekvőnek látszik, hogy az új birodalmak (tömbök, erőközpontok) határai kultúrájuk határain alakulnak majd ki. Ezt mindenekelőtt Egykínára, a sokkal töredezettebb muszlim világra, Nagyindiára – és a fehér-keresztény kultúrára, azaz Európára és Amerikára értik.
Hadd legyek annyira önző, hogy engem az utóbbi sorsa érdekeljen igazán! Gondolom egyetértünk abban, hogy a mi urunk Amerika. És ettől annyira gyanús ez az egész! Ha a keresztény-zsidó (görög) kultúrán belül gondolkodunk, Európa érdeke semmi más nem lehet(ne), mint hogy együttműködik az amerikaiakkal. Meg az oroszokkal! Honnan máshonnan szerezhetnénk bármiféle nyersanyagot? Ha igaz (is), hogy Amerikában (és Európában) a tudás, akkor az is bizonyos, hogy Oroszországban a nyersanyag!
Attól leszünk erősek, ha kivégezzük egymást?
Sakiewicz szerint tényleg attól leszünk majd erősek, hogy kivégezzük egymást? És ez főképp Európának tesz majd jót? Hadd kérdezzem meg: ebben reménykedünk? Oroszország „elszigetelésében”?
Csak nem kívánja elhitetni velem, hogy aztán majd ott áll Oroszország egyedül, és mindenki kikerüli? Nem fogja! Ha nem a mi barátunk és erőforrásunk lesz, akkor majd Kínáé és Indiáé! Tegnap a japánok (is) kijelentették, hogy ők aztán nem vesznek többé orosz aranyat. Meg Amerika sem, meg az EU. Kinek a szemét akarjuk az ilyenekkel bekötni? Szerintem hiba úgy tenni, mintha a gonosz oroszok ezzel vevő és – általánosságban – partner nélkül maradnának!
Az oroszokat odadobjuk Kínának? Igaz, ott ők csak páriák lehetnek, épp mert európaiak. És ne higgye, hogy most földrajzi értelemben gondolom! Kulturálisan és politikailag európaiak! – és ne jöjjön nekem azzal, kérem, hogy bestiális gazemberek! Hogy úgy van ez a mi világunk, hogy az orosz határtól nyugatra élnek a jók, keletre meg a „gonik”! ha valamit kell erről mondanom, ugyanúgy gondolkodnak, mint Ön, én, vagy az amerikaiak. Csakhogy nekik nem kínáltunk mást, mint szegénységet, dicsőség nélkül! És csodálkozunk, hogy most szembe találjuk magunkat saját arroganciánkkal!
Elég bizonyosságot hoztak a covid megszorítások, a kanadai fuvarozósztrájk és a párizsi sárgamellényes zavargások Sakiewicz szerint, hogy a politikusok lássák, hol van az emberek türelmének a vége? A kormányok, mint a lengyel kormány is, mekkora életszínvonal romlásra vannak felhatalmazva? Hány választási programban szerepelt ilyen ígéret? A nálunk háromszor nagyobb jövedelemmel rendelkező brit és német felmérések 30-40%-os energiaszegénységről beszélnek. Fázni fogunk? Éhezni is? Meddig? És azt is lehet már tudni, hogy a polgárok, választással vagy utcai zavargások után, nem váltják majd le a kormányaikat?
Nem kellene rettegni és az amerikaiakat szolgálni
És hadd kérdezzem meg: ha minden „terv” szerint alakul, és egyszer vége lesz… magunk is elszegényedve, de az oroszokat is kivéreztetve „győzünk”… Akkor a világ területének és lakosságának kb. 90%-a; mindazok, akik nem éreztek együtt velünk; nem gondolták, hogy igazunk van; nem támogattak a szankciókban; nem veszítettek, de talán még nyertek is ezen a háborún… biztos, hogy meghajolnak majd előttünk? Vagy ez lesz a második pirruszi győzelem Európában, amibe már nemcsak az épeiroszi király, hanem mind a keresztény világ belepusztul?
Sakiewiczcel ellentétben én nehezen alkalmazkodom a gondolathoz, hogy beálljak a nyugati zászlók alá, amik minket – hisz tudja – soha még maga mellé nem engedett. Talán mert egyelőre abban az illúzióban élek, hogy van választásom. Hiszem, hogy V4, a Bukaresti kilencek, vagy akár a közép-európai 16-ok elég súlyosak lehetnek velük szemben, és abban is, hogy ezt képesek vagyunk belátni, sőt, érvényesíteni is. Én akár azonnal aláírnám azt a szerződést, ami Lengyelországot és a hazámat egy politikai alakzatba tömöríti. És erre biztatnék minden közép-európait! Mert ha így volna, Sakiewicznek sem kellene rettegni az oroszoktól, és nem kellene szolgálnia az amerikaiakat sem. És azt én szívből támogatnám. Nekem az volna a szabadság és a függetlenség.
Micskó András
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
