"Mi lenne, ha Magyarország lerohanná Dél-Szlovákiát?" Tévedett, aki azt hitte, hogy Matovič különb Káčeréknél

"Mi lenne, ha Magyarország lerohanná Dél-Szlovákiát?" Tévedett, aki azt hitte, hogy Matovič különb Káčeréknél

Beindult a szlovák soviniszta kampánygőzös! Füstölög és zakatol még az is, akitől ez talán kevésbé volt várható, aki eddig megtévesztő hókuszpókusszal igyekezett megvezetni a felvidéki magyarságot.

Igor Matovič, az egyszerű nép fia bemutatkozott a magyaroknak az előrehozott választások előrehozott kampányában. Járja az országot és uszít rendesen az északi tájakon, de valószínűleg délre érve hangnemet vált majd a „bölcs hazafi”.

De addig, ami belefér!

Ezen a héten a Zsolna megyéhez tartozó Csacán valamint a besztercebányai régióban található Zsarnócán osztotta az észt a pártelnök. Mindkét helyszínen felmerült többek között Putyin háborúja. Matovič úgy tűnik, semmiben sem különbözik Korčok egykori és Káčer jelenlegi külügyminisztertől, vagy ha messzebbre tekintünk, Slotától. Neki is éppúgy, mint Mórickának mindenről ugyanaz a dolog jut az eszébe.

Mórickának tudjuk jól, hogy mi, Matovičnak pedig háborús téma esetén a magyarokkal való riogatás.

Csacán az Ukrajnába irányuló szlovák fegyverszállítás jogosságát igazolandó vetette össze az orosz agressziót az állítólagos magyar veszéllyel.

 „Képzeljük el, hogy a magyarok közlik, hogy elveszik a mi Dél-Szlovákiánkat. Ön vagy bárki más, aki patriótának tartja magát, nem fordulna a lengyelehez, hogy adjanak fegyvereket? Vagy a cseheket, hogy védekezni tudjunk? Hogy a határok mögé nyomjuk a magyarokat, mert ez a mi hazánk? Ilyen helyzetben vannak az ukránok is. (…) Az oroszok azt veszik most el, ami nem az övék. Ha a magyarok ugyanígy elvennék az ország déli részét, védekeznénk!”  

Hírdetés

– közölte.

A párhuzam már ott sántít, hogy a „mi Dél-Szlovákiánkat”, mintha ez a terület a történelemben mindig is Szlovákiához tartozott volna. De nem ez a lényeg, ez még elnézhető, a pártelnök tudatlanságából ered, de a tudatos hergelés a magyar veszéllyel már nem!

Zsarnócán is rendesen helyre rakott egy kételkedőt: 

Mit tennél, ha – és nem mondom, hogy ilyen fenyegetne, ahogy azt Rastislav Káčer mondja, – de mégis, mit csinálnál, ha reggel bekapcsolod a híreket, és hallod, hogy Magyarország megtámadta Dél-Szlovákiát? Fegyvert fogsz, hogy megvédd az országot? Vagy azt mondanád, hogy vigyék, hiszen ott úgyis magyarul társalognak?”  

Az egyik NATO tagország Matovič szerint bármikor ráronthat egy másikra! Rastislav Káčeri magasság ez, pontosabban mélység! Nem véletlen, hogy Matovič OĽaNO-ja jelölte őt külügyminiszternek, rokonlelkek! Semmi és senki sem indokolja orosz mintára ránk osztani a térség agresszorának szerepét, velünk fenyegetve igazolni az Ukrajna védelmét szolgáló szlovák fegyverszállításokat.

A bukott miniszterelnök és pénzügyminiszter, a mindent megmondó ember szerint tehát mi vagyunk a mumusok. Inkább arra kellene törekednie, hogy az országban béke és nyugalom honoljon a többség és kisebbség között. Nem, ő uszít ezerrel!

Most el lehet gondolkodni Igor Matovič igazi arcán. Vajon melyik az? Az, amelyik megtévesztette a legutóbbi parlamenti választáson a rászavazó magyarokat (mintegy 10 százalék), amelyik a trianoni évforduló kapcsán hamis ünnepséget tartott a felvidéki magyaroknak, és ott azt találta mondani, hogy a történelmi Magyarország közös öröksége mindkét nemzetet megilleti? Vagy a magyar veszéllyel alaptalanul riogató a valódi arca? Valószínűleg ez az utóbbi, ez a frissebb, a rá jellemzőbb! Mert amerre ő jár, azt szeretné, hogy bámulja a világ, ezt pedig meg kell szolgálni! Jönni fog ő mifelénk is, volt erre a legutóbbi kampányban is. Ne feledjük akkor majd ezeket a minket érintő megjegyzéseit. Nekünk talán nem is arra kell rákérdezni a találkozásokon, hogy mi a véleménye az orosz-ukrán háborúról és a szlovák hozzáállásról, hiszen azt már ismerjük, hanem inkább arra, mi készteti őt, hogy az ország északi részein a magyarokkal riogasson, délen pedig simogassa őket.

Sejtelmünk van róla: a gerinctelenség!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »