Mi lehet Orbán valódi célja?

Amíg ízlés szerint népünk egy — kisebb része — felháborodik a migránsokkal szembeni bánásmódon, egy másik — nagyobb része — pedig (az ünnepelttel egyetértésben) az új Hunyadi Jánost látja Orbánban, a kép sokkal bonyolultabb ennél. Világos, hogy Orbán legalább az év eleje óta tudott a migráció várható felerősödéséről, és hogy a kibocsátás megnőhet a közel-keleti menekülttáborokból. Egy kérdés, hogy honnan tudta ezt (az EU-ban beadott menedékkérők relatív többsége, kb. 80 ezer ember, már 2014-ben szír, de a menekültútvonal áthelyeződése a Balkánra és a menekültek megtöbbszöröződése új fejlemény), a másik, hogy miért teltek el hónapok a nyilvános felismerés óta azzal, hogy teleplakátolta az országot, (kudarcosan) nemzetikonzultált, és menekültek tízezreit engedte át nagyrészt titokban az országon — ahelyett, hogy felkészítette volna a határőrizetet az erősödő nyomásra. Ami az utóbbit illeti, a legártatlanabb válasz Orbán szokásos kormányzásképtelensége és a magyar államszervezet alacsony hatékonysága. Az állam gyenge minőségű, a szervezetei, így a titkosszolgálat és a határőrizet is nagyon távol van a professzionális szervezetektől megkívánható szakmai és vezetési szinttől, centralizáltak, átpolitizáltak, következésképp manipulatívak befelé, tehetetlenek kifelé (a magyar ember ezt az oktatás, az egészségügy, és az egyetlen adminisztratív reformot jelentő kormányablak-rendszer totális kudarcából is láthatja, ha már nem hisz a korrupcióról szóló híreknek).

A kevésbé ártatlan válasz — ami egyúttal a korábbi kérdésre is választ ad, hogy honnan tudta a hullám bárható erősödését –, hogy Orbán tavasz óta egy viszonylag kiszámított mederben hergeli a magyar közvélemény belpolitikai és EU-célokkal, esetleg az oroszokkal együttműködve, aminek az eszkalációja eddig a röszkei „támadás” volt. Az orosz külpolitikai célokkal összhangban Orbánnak se érdeke az erős, ráadásul liberális EU (zavarja a személyes szuverenitását), az ország — ha nem is annyira radikálisan, mint Oroszország — gazdasági harapófogóban van, a finanszírozása nyugati döntéseken múlik. Putyinhoz hasonlóan Orbán is méltóbbnak érzi magához a támadást a védekezésnél, és ahol korlátozzák, onnan inkább kitör, vagy új frontot nyit. Az utóbbi hónapok gyanús hallgatása az orosz-magyar viszonyban is a háttérben folyó egyeztetésekre utal.

Hírdetés

Az egész közel-keleti régió a világ legbonyolultabb hatalmi övezete, amelyben egymást követik, ha csak 2011-től nézzük is, az ostoba, aljas, egoista, és veszélyes lépések az amerikai, tágabban nyugati, az orosz, és a tucatnyi szemponttal keresztbe metszett helyi erők részéről. Szíria ezen belül is a koncentrált hatalmi vetélkedés színhelye, amelyben egyre erősödő szerepet szereznek maguknak az oroszok, akiknek iráni segédlettel közük lehet a menekülthullám elindulásához, hogy ezzel gyengítsék az EU-t és bírják kiegyezésre, a szankciók felfüggesztésére, az atlanti szövetség gyengítésére, közben pedig ezzel is hozzájárulnak — ahogy régóta teszik — a szélsőjobbos erők felemelkedéséhez. De szerepet játszik itt az olajár, a Törökországon át az ISIS-be és Szíriába szivárgó közép-ázsiai muszlim terroristákkal szembeni preventív támadás, és további néhány olyan szempont, ami az orosz lépéseket semmivel sem tünteti fel rosszabb színben, mint a nyugatiakat. Nagyon nehezen lehetne azt mondani, hogy a Közel-Keleten bárkinek igaza van. Amerika tevékeny szerepet vállalt a 2011-es „arab tavasz” mozgalmaiban, pénzelte és kezdettől fegyverezte a status quot felborító ellenzéki csoportokat, és az éves legalább egymilliárd eurós fegyverüzleteiből kivette részét az elegáns Kanada éppen úgy, mint az Egyesült Királyság és Franciaország, miközben ugyanezek a fülük botját sem mozdították az erősödő migránshullámra, pedig az olaszok évek óta kérik a Földközi-tenger egyesült erővel történő ellenőrzését.

Ostobaság, késlekedés, egoizmus, számítás… sorolhatnám. Ezek vezettek oda, hogy a kritikus helyzet mára elérte Európát, és a mag szempontjából megint hatékonyan politizáló Orbánnak nyilvánvaló érdeke Magyarország „megvédésén” túl a Nyugat gyengítése — már csak azért is, hogy még évekig el lehessen hárítani a nyilvánosságban az őt bíráló véleményeket, de ideálisan a föderalizáció visszavetése, és az eurázsiai kapcsolatrendszer erősítése érdekében is. A magyar Patyomkin-ellenzék ehhez asszisztál minden bizonnyal titkosszolgálati nyomásra és koordinációval (leginkább az MSZP-t értve ide — Gyurcsány nem titkosan is Orbánt erősíti minden megszólalásával, a drága).


Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »