A balliberális kormányok „haderőfejlesztései” miatt egész fegyverrendszerek tűntek el, hiányoznak a honvédség fegyverarzenáljából. E hiányosságok pótlása helyett azonban a pénzek jelentős része presztízsbeszerzésekre megy el, amik egyáltalán nem, vagy alig növelik az ország védelmi képességeit. E közül is haszontalanságban kiemelkedik a szállítórepülőgépek vétele, mely pusztán NATO-érdeket szolgál.
A honvédelem ügye iránt érdeklődők előtt nem titok, hogy hadseregünk finoman fogalmazva sincs jó állapotban. Olyan mértékű leépülést, mint ami az elmúlt évtizedek politikájának köszönhetően bekövetkezett, eddig csak nagy vereségeink következtében szenvedtünk el.
Honvédségünk jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy a szomszédjaink, Románia, Ukrajna és esetleg Szerbia felől érkező támadás estén megvédje az országot. (Elvileg Szerbiával szemben segítene a NATO, de egy nem hivatalos háborúban, mint amilyenre Kelet-Ukrajnában került sor, meggyűlne a bajunk velük.) Hadseregünk fejlesztését ráadásul nehezíti földrajzi adottságunk is, mivel e szomszédjainkkal hosszú, nagyrészt nyitott határaink vannak. Ezeket pedig csak úgy lehet védeni, ha nagy létszámú, erős hadsereg felett rendelkezünk (csak Debrecen védelmére az összes jelenlegi zászlóaljunkat fel kellene használni), mivel az ellenség könnyen áthelyezheti támadása súlypontját, átkarolhatja védelmünket, bekerítheti csapatainkat.
E problémákra az ellenzéki pártok közül egyedül a Mi Hazánk mozgalom fogalmazott meg választ, a sorkatonai alapkiképzés bevezetésének ötletével. A „szivárványos koalíció” honvédelmi elképzeléseiről nem sokat tudni, valószínűleg ők a „világbéke” szlogennel megoldottnak vélik a problémát. A magát nemzetinek mondó Orbán-kormány pedig a merjünk nagyot álmodni eszme jegyében meghirdette a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési programját. Ennek kapcsán nem kisebb célt tűztek ki, minthogy a honvédséget a térség legerősebb hadseregévé kívánják fejleszteni. Bár a célkitűzéssel teljesen egyetértek, a megvalósítás útjában sok az akadály. Ezek közül én most csak egyet emelnék ki: a szállítórepülőgépek kérdését.
A Zrínyi 2026 részeként születtek előremutató döntések, mint a tartalékos rendszer fejlesztése vagy az új fegyverek beszerzése, mint a Leopard 2 harckocsi és a PzH 2000 önjáró löveg, vagy a Carl-Gustaf rendszer. Sajnos azonban bármekkorát fejlődik is általuk a hadsereg technikai színvonala, ezeknek az eszközöknek a darabszáma kevés. Ráadásul a balliberális kormányok „haderőfejlesztései” miatt egész fegyverrendszerek tűntek el, hiányoznak a honvédség fegyverarzenáljából: a közepes aknavetők, sorozatvetők, modern közepes és nagy hatótávolságú páncéltörő rakéták, különböző fajta aknák, és a sort még hosszan lehetne folytatni. E a hiányosságok pótlása helyett azonban a pénzek jelentős része presztízsbeszerzésekre megy el, amik egyáltalán nem, vagy alig növelik az ország védelmi képességeit. E presztízsvásárlások közül is haszontalanságban kiemelkedik a szállítórepülőgépek vétele.
A szállítórepülőgépek beszerzése nem szolgálja az ország érdekeit. Katonai hasznuk a missziós szállítások kivételével a nullával egyenlő, és még a NATO-szolgálatok területén is igen korlátozott lehetőségeink vannak alkalmazásukra. A szállítórepülőgépek vásárlásának egyik legfontosabb érve, hogy a NATO felé tett felajánlásainknak eleget kell tenni. Ez ugyan részben külpolitikai kérdés, de a megoldás egyszerű: nem kell ilyen felajánlásokat tenni! Magyarországnak politikai szempontból semmi keresnivalója nincs Irakban vagy Afganisztánban. Ezek a háborúk az USA érdekeit szolgálják, nem Magyarországét. Ha felajánlásokat teszünk, azok legyenek olyanok, amik az ország érdekében állnak! Ráadásul az elmúlt években az Egyesült Államok drasztikusan csökkentette az afganisztáni jelenlétét, s a NATO is visszavonta csapatai nagy részét Afganisztánból. S jelenleg is folynak a békekötésre irányuló erőfeszítések. Ezzel szemben a Magyar Honvédség még csak nem is csökkenti az afganisztáni kontingensének létszámát!
Miközben az USA szeretné befejezni az afganisztáni háborút, a magyar kormány e megszállás támogatását növeli, s olyan eszközök beszerzésére költi az adófizetők pénzének milliárdjait, amik néhány év múlva a repülőtereken porosodnak majd. Háború esetén pedig csupán célpontként szolgálnak.
Gyakorlati szempontból a szállítórepülőgépek önálló üzemeltetésre a honvédség nem rendelkezik, és nem is fog képességekkel rendelkezni. Mert a célterületre érkező gépek fogadása, a repülőterek biztosítása, a visszaindításhoz szükséges infrastruktúra kialakítása azt feltételezné, hogy a magyar honvédség olyan erejű légideszant vagy hadiflotta (tengerészgyalogos) képességekkel rendelkezik, mint legalább az Egyesült Királyság vagy Franciaország. A repülőgépek leszállását ugyanis biztosítani kell: a terület fölött ki kell vívni a teljes légi uralmat, le kell fogni az ellenség légvédelmét, zavarni kell az elektronikai rendszereit, a földön pedig megfelelő méretű védőzónát kell kialakítani, a bázist biztosítani kell a ki- és berakodáshoz, illetve a gépeket fel kell tölteni. Ezeket a feladatokat saját erőből csak néhány NATO-szövetségesünk, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok képes megoldani. Vagyis a szállítórepülőgépeink csak oda tudnak menni, ahová az USA megy. Nem pedig ahová a magyar kormány akarja! A szállítógépek alkalmazására így a teljes kiszolgáltatottságunk a jellemző!
További érv volt beszerzésük mellett, hogy segítségükkel lehetőség lesz magyar állampolgárok légi úton való kimentésére válságövezetekből. Sajnos ebben az esetben is a fenti hiányosságok gátolják alkalmazásukat, vagyis csak akkor lehetséges velük magyar állampolgárokat kimenteni egy adott országból, ha azt szövetségeseink vagy a fogadó ország lehetővé teszi, nem pedig akkor, amikor a magyar kormány akarja.
Hamis az az állítás is, hogy a szolgálathoz szükséges eszközöket, az utánpótlást a szállítórepülőgépek juttatják el a műveleti területre. Ez olyan költségekkel jár, amit az USA sem engedhet meg magának! Náluk is erős a szelekció, hogy mit szállítanak repülőgéppel! 2003-ban, Irak lerohanásakor például a hadszíntérre szállított mintegy 500 db Abrams harckocsiból csak 6 db-ot (!) szállítottak repülővel.
Sokakban él az a téves nézet is, hogy háború esetén lehetőség van hazai alkalmazásukra is: légiszállítású és ejtőernyős csapatok bevetésére az ország védelmében. A probléma azonban itt is hasonló, mint a NATO-bevetések esetében. Hiszen egyrészt itt is meg kellene oldani a gépek biztonságos célterületre vagy a célterület fölé juttatását. Másrészt a deszantalakulatok kivonásáról vagy felmentéséről is gondoskodni kell. Az első a légi uralom kivívását és az ellenség légvédelmének lefogását feltételezi, a második pedig a szárazföldi csapatok képességét arra, hogy elérik és felmentik vagy kimentik a mélységben harcoló csapatokat. Jelenleg (és a közeli jövőben is) mindkét esetben komoly hiányosságokkal küzdünk. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ejtőernyős csapatokat és légideszantot általában támadó hadműveletek előtt és alatt alkalmaznak, vagyis vezetésünk már vagy eleve azzal számol, hogy az ország bizonyos területeit el fogjuk veszteni, és ezek visszafoglalása érdekében van szükség a deszant erőkre, vagy szomszédainkkal szemben támadó hadműveletekre készülünk, melynek során a mélységben előre törő csapataink támogatására akarják alkalmazni őket.)
Az egyetlen terület, ahol fel lehet majd őket használni, az a külföldre irányuló humanitárius szállítások. Mivel ezek költségeit a magyar adófizetők fogják fedezni, így nem kétséges, hogy kormányunk nem lesz rest bevállalni az ilyen feladatokat, kerüljenek a magyar népnek bármennyibe is. Hazai humanitárius alkalmazásukra viszont már nem sok lehetőség lesz, mivel ezek a gépek paramétereiknél fogva nem ott szállnak fel és le, ahol akarnak. Fogadásukra megfelelő repülőtér szükséges. A szükséges eszközöket így előbb gépjárművekre kell pakolni, majd a járművek a rakományt a repülőtérre szállítják, ott lepakolják, légi szállításra előkészítik, majd berakják a repülőgépekbe. A célterületen kirakodják, átrakják teherautókra és eljuttatják a felhasználás helyére, vagy ejtőernyős ledobás esetén megkeresik a szállítmányt, szétszedik, és felpakolják a csomagokat valamilyen járműre, amikkel eljuttatják a célterületre. Ez a folyamat órákat venne igénybe, s ennyi idő alatt Magyarországon rendőri felvezetéssel és biztosítással már gépjárművel is megközelíthető az adott helyszín, nem beszélve a helikopteres szállítás lehetőségéről, aminek használatát az útviszonyok sem akadályozzák.
Összefoglalva: a szállítórepülőgépek beszerzése nem szolgálja az ország érdekeit, azokat önállóan nem tudjuk és nem is fogjuk tudni katonai műveletek során alkalmazni, sem a NATO, sem az ország védelme érdekében. Ezért minden további ilyen célra használandó gép beszerzése csak pénzkidobás! A rájuk költött minden egyes forint azt jelenti, hogy más, fontosabb területtől vonunk el pénzt (pl. légvédelem, páncélelhárítás, tüzérség, csak hogy néhányat említsek), ami miatt éles helyzetben katonák és civilek halnak majd meg.
Babos László
(A szerző a Mi Hazánk Honvédelmi Kabinetjének tagja.)
– Vita a sorkatonai szolgálatról: tévhitek és cáfolatok
– Kell-e nekünk sorozott hadsereg?
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
