Mi az undorító? Na ez… ez, az

Mi az undorító? Na ez… ez, az

“„Az ifjú Sporust, akit megfosztatott férfiasságától, és mindenáron nővé akart változtatni, nászajándékok tömegével, vörös fátyollal a fején, nagy feltűnést keltő, ünnepélyes esküvői szertartás után házába vitette, és úgy élt vele, mint feleségével.”

Suetonius: Caesarok élete

Az undor egy roppant szubjektív érzés, az emberek a legkülönbözőbb dolgoktól képesek undorodni, és legtöbbször nem is tudnak számot adni arról, hogy miért. Undorodnak és kész.

Híre ment, hogy miután az olasz hatóságok nem engedték kikötni az Aquarius nevezetű tengeri migráns-taxit, Macron francia elnök „undorítónak” nevezte ezt az eljárást. Macron elnök speciálisan a migránsok partraszállásának megtiltásától undorodik. Lelke rajta.

Azt azért nem ajánlotta fel, hogy majd Franciaország befogadja őket, ezt a feladatot meghagyta a spanyol közélet jól láthatóan elmebeteg, szélsőbaloldali tagjainak, akik egy váratlan parlamenti puccsal jutottak hatalomra és azonnal munkához is láttak. A migránsok befogadásának könnyítéseként például le akarják szedni a ceutai kerítés tetejéről a szögesdrótot, hogy nehogy megsérüljenek a négerek, mikor átmásznak rajta, mert akkor kiderülne, hogy ugyan olyat harap a spanyol kutya is mint a magyar. Ezt mondjuk nem értem, hiszem mennyivel egyszerűbb lenne az egész kerítést lebontani és buszokat küldeni a migránsokért.

Mint mondottam, az undor elvehetetlen emberi jog.

Így aztán nekem is jogom van hozzá és ezzel a jogommal most élni is fogok. Elém került néhány fotográfia, melyeket Macron Franciaországában készítettek a napokban. Az történt, hogy az Elysée-palota történetében először Emmanuel Macron megnyitotta a palotát napjaink divatos elektronikus „zene” népszerű művészei előtt.

Még szerencse, hogy az elnök úr nem populista…

Az egyébként már önmagában is szentségtörés és merénylet minden valódi művészet ellen, hogy ezeket a dolgokat a „zene” és a „művészet” szavakkal illetik. Persze bizonyára mindenkinek olyan művészet jut, amilyet megérdemel.

Tulajdonképpen már a palota története is sugall valamiféle erkölcsiséget. Az épületet XV. Lajos francia király vette meg szeretőjének, Madame Pompadournak, úgyhogy annak idején a lelkes alattvalók „A király szajhájának háza” feliratokkal látták el. Később III. (kis) Napóleon is itt tartotta a szeretőit, még titkos alagutat is építettek császár Tuileriákban lévő lakhelye és a palota között, hogy ne az álmélkodó nép sorfala között kelljen a kurvákhoz járni őfelségének.

Azok a falak tehát már sok mindent láttak. De ilyet még nem.

A fesztiválról készült fotográfiákat volt szerencsétlenségem megtekinteni. Ezeken Macron elnök és némileg elaggófélben lévő élete párja láthatóak, mindenféle buzi négerek társaságában. Az ott látható lények egy Dj Kiddy Smile nevezetű figura társulata, akik az eseménynek megfelelően vannak öltözve, magassarkú csizmába, női harisnyába és más, a hajlamaik illusztrálásra alkalmas ruhadarabokba. A nevezett Kiddy Smile egyébként egy roppant stílusos, „Bevándorlók gyereke vagyok és buzi” feliratú pólóban feszített az esemény során.

Nem tudni, melyikre volt büszkébb.

A képeken az elnöki pár – érezvén, hogy nekik teljesen megfelelő közegben vannak – oldott mosollyal ül ebben a társaságban, az egyik néger buzi még barátságosan át is öleli a vénasszonyt. A háttérben liliomok. A kép szereplői láthatóan összeillenek. Madarat tolláról… ugyebár.

A szép, új, egyesülő Európa egyik legnagyobb befolyású vezetője ott ül ezek társaságában és szélesen vigyorog. Márpedig ő az egyik alternatív európai jövő, amely biztosan bekövetkezik, ha nem teszünk ellene. Beszélhetnek nekem gazdasági szükségszerűségről, közgazdasági kényszerről, nagyhatalmi politikáról, akármiről, ilyenekkel nem akarok közös jövőt és másoknak sem kívánom.

Egyáltalán nem szeretek belegondolni, de ha akarja az ember, ha nem, felvetődik, hogy mire számítsunk ezektől? Hogyan bízzuk rájuk gyermekeink, unokáink jövőjét?

Nem tehetek róla, de engem a hányinger kerülgetett az intenzív undortól. Ellentétben a bolygó hollandivá átalakított migráns-bárka be nem fogadásának esetével.

Óhatatlanul ismét a késői Róma jut az eszembe, ahol a jóléttől és a hatalomtól megőrült elitek ütötték el az időt hasonló szórakozásokkal, míg a betörő barbárok véget nem vetettek az egésznek. Ők hemperegtek mindenféle mocsokban a kor szórakoztatóiparának beteg „művészeivel”, és ők is büszkék voltak erre. Igaz, másra nem is lehettek. Aki kíváncsi rá, elolvashatja Róma őrült uralkodóinak tetteit Tacitus vagy Suetonius műveiben.

Véget kell ennek vetni. Meg kell állítanunk őket valahogyan, vagy el kell válnunk tőlük, ha másképpen nem megy.

Túl nagy ár ez a felesleges elektromos kütyükért, mindenféle tárgyak birtoklásáért, melyeket aztán a végén úgyis itt hagyunk ebben a világban. Ahová mindannyian tartunk, oda bizony meztelenül kell mennünk.

Valahányszor elfog bennünket a vágy, hogy tekintettel legyünk a „reálpolitikára”, a „szükségszerűségek” elfogadására idézzük eszünkbe ezeket a képeket. És mondjuk együtt: nem!”

Forrás: vilagfigyelo.com


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »