Mexikó területének 85 százalékán szárazság van, 30 éve nem volt ilyen súlyos a helyzet

Mexikó területének 85 százalékán szárazság van, az ország középső részén pedig lakossági beszámolók szerint már csaknem teljesen kiszáradtak a tavak és a víztározók, köztük az ország második legnagyobb édesvíztartaléka.

A több mint kilencmillió lakosú Mexikóváros polgármestere, Claudia Sheinbaum azt mondta: 30 éve nem volt ilyen súlyos szárazság, amit jól érzékeltet, hogy a fővárost ellátó három tározóban, amelyekbe főleg távolabbi területekről érkezik a víz, összességében már kevesebb víz van, mint a megszokott mennyiség fele. A Villa Victoria-i tó szintje pedig már a normális egyharmadánál áll. Előrejelzések szerint esőre másfél hónapig nem lehet számítani.

Hírdetés

Az AP hírügynökség jelentéséből az derül ki, hogy a helyzetet súlyosbítja az ivóvízhálózat rossz állapota – sok a szivárgás, ami miatt kárba vész a víz -, valamint, hogy nem vezetnek be locsolási tilalmat.

Súlyos a helyzet a fővárostól nyugatra fekvő Michoacán államban is, amelynek második legnagyobb tava, a Cuitzeói-tó már majdnem teljesen kiszáradt. A tó kiszáradásához az elmúlt három évi szárazság mellett hozzájárul az ember természetromboló tevékenysége is egy mexikói kutató biológus, Alberto Gómez-Tagle szerint. A szárazság ráadásul homokviharokat okoz, ez pedig légúti és belső szervi megbetegedéseket a lakosság körében.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »