Elnökké választása esetén Marine Le Pen 2017-ben népszavazást ígért Franciaország eurózóna tagságáról, amelyen a többség akkor a kilépés mellett voksolt volna. Ezért (is) kellett Emmanuel Macront mindenáron elnökké választani.
Az euró előnyei (pl. az alacsony kamat) már elmúltak, míg hátrányai (a déli országok egyre drágább finanszírozása az északiak által) halmozottan jelentkeznek. Matolcsy György minapi írásában az északi és déli euró bevezetését javasolta, ami a közös valuta előtt álló öt opció egyike. Nézzük meg azért a többit is!
Az MNB elnöke cikkében vázolta az euró létrejöttének világgazdasági és geopolitikai okait. Az eurónak van azonban egy belső dimenziója is, az ugyanis az “ever closer union”, a lopakodó birodalomépítés eszköze is egyben, amely valóban az északi országoknak kedvez. Az euró jövőjét innen érdemes vizsgálni, a politikai realitások— sajnos — felülírják a gazdasági logikát, vagy ahogy németül mondják: “Nicht sein kann, was nicht sein darf!” (Aminek nem szabad megtörténnie, az nem történhet meg!). Az eurónak tehát egyben kell maradnia, sőt újabb tagországokat léptetnének be.
A jelenlegi felállásban az adósságban úszó déli országok — a nekik nyújtott EKB és más hitelek “too big to fail” (túl nagy ahhoz, hogy hagyjuk elbukni) elve által — túszul ejtették az északi országokat, ráadásul a Eurogroup-ban többségük is van, így le tudják szavazni a “fukar” északiakat. A Brexit-népszavazás után Jean-Claude Juncker akkori bizottsági elnök a még nemzeti valutát használó tagországokat is beléptette volna az eurózónába, a “határeset, elfogadom” elv alapján. A dánok, svédek, csehek, lengyelek és magyarok azonban nem tolongtak. A szeptemberi cseh választásokon, illetve jövő áprilisban, az országgyűlési választáson lesz az euró bevezetése indirekt a szavazócédulán. Az északiaknak jól jönne ez a két velük szavazó ország.
Mi továbbra is azt gondoljuk, hogy az euró bevezetése rossz döntés lenne Magyarország számára, ezért nem kell elsietni. A közös valuta helyzetét látva könnyen lehet, hogy ha sikerül kívül maradni, a forint az eurót is túléli. Egyes német szakemberek 2023-ra, mások az évtized végére teszik azt a töréspontot, amikor az euró sorsa eldől. Sok az Európán kívüli ellendrukker, és még több a gazdasági szükségszerűségeket figyelmen kívül hagyó, felelőtlen eurokrata és mainstream európai politikus, így dőljünk hátra, és türelmesen szemléljük a folyamatokat. A következő öt forgatókönyv valamelyike valósul meg (valószínűség szerint):
Transzferunió: Ahogy az USA-n, vagy Németországon belül a fejlettebb térségek adóbevételeiből támogatják a szegényebb térségeket, úgy a gazdagabb északi euróországok továbbra is támogatják a délieket. Mivel az EKB lassan ellőtte puskaporának javát (a déliekkel szembeni német Target-2 követelések már most meghaladják az ezermilliárd eurót), ezért immáron a teljes EU is belép hitelfelvevőként. A Next Generation EU 750 milliárd Európából 209 milliárdot kap Bella Italia, ahol a legkésőbb 2023-ban esedékes választások előtt megvásárolják az olaszok euróoptimizmusát két kézzel szórnák a pénzt, a lakóingatlanok energetikai felújítására pl. 110% “szuperbónusz” járna.
Az egyszerinek mondott hitelfelvétel “ingyen” pénz ötlete annyira népszerű, hogy számos uniós politikus folytatná a közös hitelfelvételt, ezt hívják Brüsszelben “Hamilton pillanatnak”. Ez utalás arra, hogy a 13 függetlenné vált brit gyarmat adósságát Alexander Hamilton szövetségi pénzügyminiszter átvállalta, amiért cserében az államok elismerték a szövetségi kormány hatalmának kibővítését.
A többi opció igazából csak elméleti, és jelenleg nincsen politikai realitása.
Párhuzamos valuta: Elnökké választása esetén Marine Le Pen 2017-ben népszavazást ígért Franciaország eurózóna tagságáról, amelyen a többség akkor a kilépés mellett voksolt volna. Ezért (is) kellett Emmanuel Macront mindenáron elnökké választani. Matteo Salvini 2019 nyarán vetette fel az olasz euró kincstári kötelezvények bevezetésének ötletét, a Liga elnöke meg is terveztette az euróval megegyező címleteket. Hamar meg is buktatták. Jelenleg Le Pen és Salvini is az eurózónán belül növelné országa gazdasági mozgásterét.
Ideiglenes kilépés: A 2011-es euróválság idején vetődött fel egyes eurózóna országok ideiglenes kilépése az eurózónából, hogy a kint töltött idő alatt strukturális reformokat hajtsanak végre, és amikor újra teljesítik a konvergencia kritériumokat, visszalépjenek. Az ötletet hamar elvetették, mivel az euró — mint ahogy a Brexit előtt az EU is — egyirányú utca, ahová csak behajtani lehet, kitolatni nem.
Végleges kilépés és visszatérés a nemzeti valutához. Az előző opció szélsőséges esete, amikor egy eurózóna ország egy átmeneti időszakot követően visszatér saját valutájához. Német közgazdászok Franciaország esetében egy ötéves átmeneti idővel modelleztek is egy ilyet, kifejezetten kezelhetőnek tartva egy ilyen esetet.
Északi és déli euró. Az előző három opció több országra kiterjesztett változata, amelyben Franciaországnak a déli zónába kéne tartoznia, ám ezzel szakadna az EU motorjának számító német-francia tandem, ami az integráció végét is jelentené. Ha politikai és presztízsokokból Franciaország is az északi euróhoz csatlakozna, a mostani helyzet ismétlődne meg. A kör bezárult.
Marad a transzferunión belüli előre menekülés, ami a felhalmozott adósság negatív kamatok általi elinflálását jelenti. Az EKB folytatja kötvényvásárlási programját, amivel továbbra is alacsony szinten tartja az állampapírok kamatát. Eközben új elemeként elengedi az inflációt. A frankfurti jegybank múlt heti döntésével immáron a lakhatási és a rezsiköltségeket is figyelembe veszik az infláció számításánál, miközben a brüsszeli bizottság tucatnyi új CO2-adót vezetne be, pl. az üzemanyagra és fosszilis fűtőanyagokra, ami szintén árfelhajtó hatású.
Kiszelly Zoltán
Ezt látva mennyire jó, hogy mi még mindig a forinttal fizetünk, amely úgy biztosítja a nemzeti valuta előnyeit, hogy közben támaszkodhat a közös valuta erejére is. Egyszerre tudunk két lovat megülni: The best of two worlds.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
