Mint a politikában sokszor, a feminizmus ügyében is azzal a jelenséggel találkozunk, hogy „túllendült az inga”: már messze nem a nők egyenjogúsításáról van szó, hanem durván a nő fegyveresítéséről.
Tavaly december 4-én az Országházban, az alternatív médiát figyelemmel kísérő civil munkacsoport megbeszélésén elhangzott egy szokatlan kifejezés: ”feminista geopolitika”. Az itt következő, Amerikából származó fejtegetés talán közelebb visz mindnyájunkat annak a kérdésnek a jobb megértéséhez, hogy milyen szemléleti alapra épül az új fogalom.
Mint a politikában sokszor, a feminizmus ügyében is azzal a jelenséggel találkozunk, hogy „túllendült az inga”: már messze nem a nők egyenjogúsításáról van szó, hanem durván a nő fegyveresítéséről. Michael Mc Caffrey a filmkritikus szemével és a kultúra jelenségeivel foglalkozó szakemberként figyel fel a jelenségre. Az alább hivatkozott írása már címében is „toxic femininity”-ről beszél és egy nehezen lefordítható szóval jellemzi az új ideáltipust: „badass”. Ezt talán leginkább a magyar „bitang” szóval tudnám visszaadni (mert a szótárilag ajánlott „vagány” manapság immár elismerő tartalmat hordoz).
Megfigyelése szerint a feminizmus új hulláma megérlelte gyümölcseként azt, hogy immár az Egyesült Államok nevében a nő is sebesíthet, zúzhat, ölhet, kínozhat. Nemrég volt a 3. évi női felvonulás, amelyet eredetileg az váltott ki, hogy Donald Trump legyőzte Hilary Clintont a 2016. évi elnökválasztáson. Ettől tűzbejöttek a férfiuralom gyűlölői. Ez az új feminizmus felszívta magába az apajogú, partiarchális rend legrosszabb vonását, a militarizmust is. A Me Too, a Time’s Up és a Trump-ellenes Nőmozgalom azt hangoztatja, hogy vége a férfiak agresszióhoz való előjogának. Ennek szellemében az Amerikai Pszichologiai Társaság (APA) már ki is adott egy útmutatást, amelyben leszögezi, hogy „a hagyományos férfiasság, amit a sztoicizmus, a versengés, a dominancia és az agresszió jellemez, egészében véve káros.” Szinonímaként használja a „hagyományos férfiasságot” és a „mérgező férfiasságot” és nem említi a férfias viselkedés biokémiai alapozottságát. (Mint ahogy az új sütetű „mérgező” szóval társadalmi szerepét is elveti.)
Azzal a jelenséggel viszont nem foglalkozik, amikor fiatal nőket arra ösztönöznek, hogy legyenek versengőbbek, dominánsak és agresszívek; vagyis a férfiak módján bocsátkozzanak küzdelembe.
Mindnyájan találkoztunk már azzal a közhellyé gyalult állítással, hogy ha a nők lennének hatalmon, mennyivel jobb és biztonságosabb lenne a világ. Ám ha a politikus nőkre tekintünk, közülük igen sokra nézvést meglehetősen alaptalannak tűnik ez az elvárás. Hoz is fel minderre csúf példákat, de ezeket fölösleges idéznem, mert mi, magyarok is tapasztaltuk már sokszor az előbbi magasztos állítással ellentétes viselkedést…
Az írás szerzője számos példával támasztja alá, hogy Hollywood, összhangban az USA Védelmi Minisztériumával azon dolgozik, hogy a fiatalságba betáplálja az amerikai fölény érzetét és az agresszivitást, s mostanában egyre inkább megcélozva a leányokat és ifjú hölgyeket. Ez a propagandagépezet egyre gyakrabban ábrázol erőszakos, fegyvert forgató hősnőket. Magunk is megtapasztalhatjuk ezt, ha belekukkantunk a magyarországi kereskedelmi tévécsatornák filmjeibe…
Kelemen András
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
