Menekültügyi sajtótájékoztató Komáromban: az érintett felek felkészültek az Ukrajnából érkező rászorulók sokrétű támogatására

Menekültügyi sajtótájékoztató Komáromban: az érintett felek felkészültek az Ukrajnából érkező rászorulók sokrétű támogatására

Az ukrajnai háború elől tájainkra menekülők támogatásának lehetőségeiről és az ügyben együttműködő hivatalok általi helyzetkezelésről tartottak sajtótájékoztatót március 10-én a Komáromi Városi Hivatalban, ahol Banai Tóth Pál járási elöljáró, Keszegh Béla polgármester, Nagy Darina, a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal komáromi kirendeltségének igazgatója, valamint Koncz Adrianna menekültügyi koordinátor, a VH szociális osztályának vezetője és Igor Kováč, a járási válságkezelési osztály vezetője számolt be az eddigi és a tervezett lépésekről.

Keszegh Béla polgármester elmondta: az illetékes idegenrendészeti hivatal nyilvántartása alapján a Komáromi járásba eddig mintegy 100 ukrajnai menekült érkezett, akik átmeneti menekültstátuszt kértek. Javarészt anyukák a kisgyermekeikkel különféle úton-módon jöttek, idősebbek alig, miközben a férfiak odahaza harcolnak. A többségük már kapcsolatba lépett az itteni ukrán közösséggel (pl.: a komáromi kórházban 26 ukrán orvos dolgozik), amely képviselőit jövő héten a Városházán is fogadják.

Addig az ügyben érintett hivatalok közösen, többféleképpen segítenek a rászorulóknak, akik vélhetően huzamosabb ideig kénytelenek a régiónkban maradni. Fontos, hogy integrálódni tudjanak a helyi közösségekbe, az élelmiszerfélékkel, tisztítószerekkel, szociális segélyekkel, egészségügyi ellátással… történő támogatásuk pedig koordinált legyen. Már többen jelezték, hogy dolgozni szeretnének, a gyermekeik számára pedig kérik az óvodai-iskolai ellátás és a szabadidős tevékenység biztosítását.

Arról is beszélt, hogy számukra a komáromi városi rendőrség épületében folytatódik a gyűjtés – főként tartós élelemre, tisztálkodószerekre, takarókra van szükségük. Az adományokat szociális munkások válogatják, és a helyi Vöröskereszt-esekkel együtt osztják szét mindazoknak, akik arra valóban rászorulnak. Ennek kapcsán elhangzott: akadnak, akik a háborús helyzettel visszaélve, hamis pénzgyűjtéstbe fogtak, vagyis az anyagiakat maguknak gyűjtik. A valós segítséggel kapcsolatos kérdések Koncz Adrianna menekültügyi koordinátornak, a VH szociális osztályvezetőjének tehetők fel, hiszen nála futnak össze a témával kapcsolatos fontos információk, s rendelkezik a kitöltendő nyomtatványokkal is.

Ugyancsak szó esett arról, hogy a Szabadidőközpontban Slávik Éva vezetésével szlovák nyelvtanfolyam indul az ukrán gyermekeknek, valamint az intézményben majd integrációs programok is megvalósulnak. Ha pedig a Komáromi járásba is érkeznének szülői kíséret nélküli gyerekek, őket gyermekotthonokban helyeznék el. Kulcsfontosságú a rákbetegek kezelése és a várandós hölgyek egészségügyi ellátása: nekik biztosítani kell az ingyenes orvosi és laboratóriumi kivizsgálásokat. A kezelések árát az állam az Általános Egészségbiztosítón keresztül téríti. A menekültek elszállásolásával kapcsolatban pedig megtudtuk, hogy a magánszemélyek, panziók, iskolai kollégiumok felajánlásai folyamatosan érkeznek, ám eddig csak kevés menekült élt e lehetőséggel ismerős családoknál és a helyi Ring panzióban. A polgármester megmlítette, hogy igény esetén majd a helyi csónakházban is tudnak szálláshelyeket biztosítani, s e célra a dohánygyár egyes irodái is átalakíthatók. Ezt a folyamatot ugyancsak a Városi Hivatal koordinálja.

Hírdetés

Banai Tóth Pál, a Komáromi Járási Hivatal elöljárója megjegyezte: a ma reggeli hivatalos adatok szerint eddig hozzávetőleg 150 ezer ukrajnai menekült lépte át a szlovák-ukán határátkelőhelyet, de csak 1-2 százalékuk kért átmeneti menekültstátuszt. A járási hivatalok aktuális feladata az, hogy menekült-ügyben folyamatosan friss információkkal lássák el az önkormányzatokat, amelyekre most is a teendők oroszlánrésze hárul, akárcsak eddig pandémia-ügyben.

Hangsúlyozta: a Komáromi járásban kialakították a szükséges kommunikáiós csatornákat, és zökkenőmentes az együttműködés az érintett hivatalok, szervezetek között. Úgy látja, hogy huzamosabb ideig újabb logisztikai kihívások várhatók, s mindent meg kell tenni a menekültek szociális, egészségügyi és kulturális igényeinek kielégítése érdekében.

Nagy Darina, a munkahivatal igazgatója leszögezte: az átmeneti menekültstátusszal rendelkező személyeket ugyanazok a szociális juttatások, segélyek, iskolalátogatással kapcsolatos étkezési költségtérítések illetik meg, mint a szlovák állampolgárokat. Ugyancsak felkínálják nekik a járásban nyilvántartott szabad munkahelyeket, amelyekkel már több ukrán nő élni kíván, miközben még egyetlen ukrán álláskereső férfit sem tartanak nyilván. A dolgozni akaró menekültek munkavállalását a számukra biztosított információs kártyák segítségével könnyítik meg. Mivel az ukrajnai átlagbér alacsonyabb a szlovákiainál, vannak, akik tartósan is nálunk képzelik el a családjuk megélhetésének biztosítását.

Igor Kováč, a járási válságkezelési osztály vezetője továbbítja az állami szervektől, hivataloktól érkező információkat a városvezetésnek. Azt is megtudtuk, hogy bár már több város feltette a helyi óvóhelyek listáját a saját honlapjára, Komárom város ezt még azért nem lépte meg, mert nem akar pánikhangulatot kelteni. Az azonban elhangzott, hogy Komáromban is megfelelő mennyiségű és kapacitású bunker áll a lakosság rendelkezésére, amelyekre remélhetőleg nem lesz szükség…

A menekültek befogadásával, bárminemű támogatásával, az önkéntesnek való jelentkezéssel és a menekültek számára létesített segélyvonalakkal kapcsolatos további információk megtalálhatók Komárom város honlapján.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »