Megújult a plébánia épülete Zalaszegváron

Megújult a plébánia épülete Zalaszegváron

Udvardy György érsek áldotta meg február 4-én, szombaton a teljes felújításon átesett plébániaépületet, amelyet közösségi alkalmakra használnak majd.

Az ünnepség az épület megáldásával kezdődött, ahol Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, területfejlesztési miniszter is jelen volt. Beszédében kiemelte, hogy a közösségi tér mindig találkozási pont, egy megújuló közösségi tér pedig magában hordozza a közösségek megerősödésének lehetőségét is. Az érsek megáldotta és szentelt vízzel meghintette a helyiségeket, majd a templomban szentmisével folytatódott az ünnep.

Udvardy György prédikációjában úgy fogalmazott, hálásak lehetünk azért, hogy az Egyház tagjaiként hallhatjuk Jézus tanítását. Nem mindig könnyű, nem mindig egyszerű, mert sokszor a körülmények, az idő, a munka, a szétszakított életmód talán nem teszi lehetővé vagy nehezíti, hogy valóban figyeljünk Isten szavára. Pedig tudjuk, hogy enélkül nincs életünk. Enélkül olyanokká válunk, mint a pásztor nélküli juhok.

Hírdetés

Jézus tanítása mindig pásztorol, vezet bennünket. Pontosan azért tud megújulni egy plébániaépület, mert ez az életre vezető tanítás közösséget, kultúrát teremt. Végül azt kívánta, higgyük el, hogy Jézus tanítása valóban életet fakaszt bennünk és erősít bennünket.

Forrás, fotó és videó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »