83 éve, 1940. szeptember 24-én hunyt el Iványi-Grünwald Béla festőművész, a kecskeméti művésztelep vezetője, a szecesszió egyik hazai úttörője. Érzékenyen reagált korának nemzetközi áramlataira és festői törekvéseire, a nagybányai művésztelep egyik alapítójaként, továbbá az ott működő szabadiskola tanáraként is aktív szerepet vállalt.
Iványi-Grünwald Béla (1867–1940) ahhoz a festőnemzedékhez tartozott, amelynek tagjai több neves külföldi művészakadémián is megfordultak, mégis Magyarországon akartak alkotni. A 20. század elejének művészetpártoló politikusai segítették a tehetségeket, ennek jó példája a kecskeméti művésztelep megalakítása.
A magyarországi művésztelepek archetípusának az 1896-ban Nagybányán létrejött kolóniát tartják, továbbá jelentős még a szentendrei és a gödöllői művésztelep. A kecskeméti művésztelep klasszikus első korszakának (1909–19) kulcsfigurája Iványi-Grünwald Béla volt.
Rippl-Rónai Józsefhez, Csók Istvánhoz, Ferenczy Károlyhoz hasonlóan Budapest, München és Párizs voltak legfőbb akadémiai állomásai. Párizs – mint a kor alkotóinak többségére, rá is – óriási hatással volt rá festészeti hitvallásának kialakításában.
Ferenczy Károllyal, Thorma Jánossal és Réti Istvánnal a Nagybányai Szabad Festőiskola egyik vezetője lett. A „magyar Barbizon” névre keresztelt művészkolónia tagjai a naturalizmus, a plein air és az impresszionizmus szellemében alkottak. Pár év múlva azonban a festők egy csoportja kezdett „kilógni” a nagybányai sorból.
Iványi-Grünwald Béla önarcképe, 1903
A neoimpresszionista irányzat művelői – köztük Iványi-Grünwald – kísérletező felfogásukban nem találtak már utat maguknak. A „neósok”, azaz a század elején induló neoimpresszionista irányzatot követő művészek már nem a nagybányai alapítókat inspiráló müncheni iskola nagyjait, hanem a Párizsban tanult művészeket, Cézanne-t, Gauguint és Matisse-t tekintették követendő példának.
Munkáikat a végletekig fokozott színek, a természeti tárgyak valóságos színeitől való szélsőséges festői elrugaszkodás jellemezte, képeiken zöld lovak és lila fák tűntek fel. A „neósok” nagybányai kivonulása, azaz szecessziója egy új hely keresésének igényét is magával hozta.
A szakadás egyre nyilvánvalóbbá vált, ezért éppen jókor érkezett meg Kada Eleknek, Kecskemét haladó szellemű polgármesterének a terve egy új művésztelep felállításáról. Iványi-Grünwald többedmagával Kecskemétre költözött és elvállalta a telep vezetését. Egy modern vállalkozás bontakozott ki, amely – a szecessziós összművészeti hatásokra – az építészetről, festészetről, szobrászatról és iparművészetről való közös gondolkodásra törekedett.
Mint minden elválásnak, a nagybányainak is megvolt a maga lélektana. Ahogy egy társuk halálakor megjelent újságcikkben fogalmaznak „Nagybánya mindig újra visszafájt Iványi-Grünwald Bélának is és az a hely lett, ahová ihletésért lélekben mindig visszatért.”
Nagybányai táj a Gutinnal (1900)
Kada a századfordulós Kecskemét meghatározó figurája volt, pesti újságíróskodása idején, főként a Japán Kávéházban került kapcsolatba a művészkörökkel. Nemcsak a telep kapcsán volt pártoló és kezdeményező: szorgalmazta a kecskeméti ős- és középkori ásatásokat, a bugaci néprajzi gyűjtéseket, de a múzeum, a levéltár és a könyvtár ügyét is. Mutattak be általa írt népszínműveket és amatőr módon maga is régészkedett.
A művészek asztaltársaságában hallott a nagybányai ellentétek elmélyüléséről, ami – ahogyan Sümegi György művészettörténész megfogalmazta – a „megszilárdult plein air festés” és a „meghiggadt nagybányai impresszionizmus” hívei, illetve a „Matisse iskolájából inspirálódott” alkotók között húzódott.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
