Megtartotta országos konferenciáját az Óvodapedagógusok Országos Társulása

Megtartotta országos konferenciáját az Óvodapedagógusok Országos Társulása

Rendhagyó módon a búcsi Karkó Pincészetben került megrendezésre pénteken a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) és az Óvodapedagógusok Országos Társulása országos konferenciája, amelyen mintegy 130 óvodapedagógus vett részt Pozsonytól Szepsiig. A sikeres konferenciára több újdonsággal is készültek, délután pedig átadásra került a Vankó Terike-díj.

Az óvópedagógusokat Karkó János, Búcs polgármestere, illetve Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke köszöntötte. Fekete Irén lapunknak kifejtette, szövetségüknek három társulása van: az igazgatók, az óvodapedagógusok és a speciális fejlesztők országos társulása, mely szervezetek minden évben rendeznek országos konferenciát. „Így került most sor az óvodapedagógusok országos konferenciájára” – magyarázta, hozzátéve, első alkalommal szervezték meg Búcson; eddig Galánta városa adott otthont a rendezvénynek. Mint mondta, ez azzal is összefügg, hogy a tavaly év végi tisztújító ülésen Kerekes Beátát, a búcsi óvoda igazgatóját választották meg elnöknek, aki a 12 évig elnöklő Berky Angelikát váltotta.

„Igyekeztünk hazai magyar szakembereket előadónak hívni” – fogalmazott. Így Berky Angelika, a Cseperedő és Ringató program felvidéki koordinátora a mondókák, népdalok pedagógiai jelentőségéről, illetve Manó Ivett, a nagyfödémesi Meseország Óvoda és Komzsík Diana, a somorjai Kiskakas Óvoda vezetői a jogalanyi óvodák előnyeiről tartottak előadást. Hatékonyság, eredményesség, minőség címmel tartotta meg előadását az eredményes óvodafejlesztések kapcsán Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója.

Előadók érkeztek Magyarországról is: a gyerekirodalom óvodai, alkotói tevékenységeken keresztüli közvetítésének lehetőségeiről Bereczkiné Záluszki Anna, a budapesti ELTE Tanító-és Óvónőképző Kar egyetemi docense adott elő. A jelenlévő óvodapedagógusokat a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja, Varga László dékán köszöntötte, majd a kar adjunktusa, Pásztor Enikő a Szervezeti kultúra a kezdő és tapasztalt óvodapedagógusok együttműködésének aspektusait mutatta be – a mentor és a mentorált együttműködésének szempontjait felvázolva rendhagyó előadásában gyakorlati tanácsokat is megosztott a fiatal és az idősebb generációk együttműködésének lehetőségeivel kapcsolatban.

„Pedagógusaink nyitottak az új dolgokra, nagyon kreatívak, innovatívak. Szükség van arra is, hogy a bevált módszereket az előadók megerősítsék, ám egyúttal új utakat is mutassanak.

Idén az országos konferencián jótékonysági gyűjtést is szerveztek az SMA-ban szenvedő szentpéteri ikerpárnak, Dórának és Dénesnek. Emellett pedig szintén rendhagyónak számít, hogy a délután megvalósuló szakmai műhelyek során az óvodáskorú gyermekek szüleit is meghívták a környező óvodákból. „Azáltal, hogy belép az óvodába egy gyermek, a szülei is automatikusan bekerülnek az intézmény vérkeringésébe. Csak együtt lehet elérni azt a sikert, amit a pedagógus és a társadalom is elvár” – magyarázta az SZMPSZ elnöke, hozzátéve, Varga László dékán a szakmai műhely során gyermeknevelési előadást, egyúttal tanácsadást is tartott.

Hírdetés

Kerekes Beáta, a búcsi óvoda vezetője portálunknak hangsúlyozta, az új helyszín és a bevezetett újdonságok népszerűsége az ő várakozásait is felülmúlta. Az Óvodapedagógusok Országos Társulása elnökeként ezen rendezvény egyik főszervezőjeként „debütált”, ám az elmúlt negyedév is sok munkával, feladattal telt számára elnökként, mely feladatkörre tudatosan készült, és az elmúlt hónapokban igyekezett kivenni a részét a szervezési munkákból.

„Arra törekszem magam is, hogy olyan előadásokkal gazdagítsuk a pedagógusainkat, amelyek tapasztalatait be tudják építeni a mindennapjaikba és hasznos gyakorlati tudásra tegyenek szert” – fogalmazott, hozzátéve, arra is odafigyelnek, hogy a különböző korosztályú pedagógustársadalom mindegyik korcsoportja megtalálja a neki megfelelő előadást, műhelymunkát.

 

Az országos konferencia egyik fénypontja volt, hogy kihirdették a Vankó Terike-díj győztesét. A díj annak az óvodapedagógusnak ítélhető oda, aki munkája során emberi hozzáállásával, szakmai elhivatottságával, pedagógiai-közéleti tevékenységével példával szolgál környezete számára, és jelentős erőfeszítéseket tesz regionális, illetve országos szinten az óvodák szakmai színvonalának emeléséért.

A rendezvényen jelen volt Potápi Árpád János, a Magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki egyúttal ünnepélyes keretek között adta át a Nemzetpolitikai Államtitkárság által biztosított DIOO – Digitális OkosJáték Óvodásoknak – készüléket a Búcsi Szivárvány Óvoda részére.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »