Megszólaltak a magyar evangélikusok

Megszólaltak a magyar evangélikusok

Semmi kétség afelől, hogy az európai kereszténységre 2022-ben is sok megpróbáltatás vár. Csakúgy, mint az előző években. Köztudott, hogy a világon a legüldözöttebb vallás a Krisztus-hívőké, amit látva az európai demokráciák többsége – beleértve az uniós intézményeket is – szégyenlősen elfordítja a fejét, és sokatmondó hallgatásba burkolózik. Vagy rátesz még egy lapáttal.

Olykor az ember nem is tudja eldönteni, mi a nyugtalanítóbb. Az-e, hogy a keresztény-keresztyén egyházakat világszerte támadják a muszlimok és a liberálisok, vagy magának az egyháznak a hallgatása és az önfeladása. Megrázó hírekből a tavalyi évre is jutott bőven: Amerikában például megválasztották az első transznemű evangélikus püspököt, a skandináv egyházak egy része pedig már házasságként ismer el homoszexuális kapcsolatokat és adja rájuk az áldását.

Nyugaton a helyzet változatlan

Az istentagadás és a kereszténység ellen folytatott harc jó ideje kedvenc témája a nyugati sajtónak, amely a (természetesen nem létező) háttérhatalom kiszolgálójaként a liberális demokráciát tartja kizárólagos demokráciamodellnek. Mert mi máson is lehetne ízesebbeket röhögni, mint a konzervatív, a hitüket megvalló emberek tisztességén? A Charlie Hebdo esete kapcsán jutott eszünkbe: megpróbálták ugyanezt Mohameddel is, ám a radikális muszlimok válasza nem volt megbocsátó…

Sokáig emlékezetes marad az Európai Parlament LMBTQ-ügyekért felelős „jószolgálati nagykövetének” a produkciója, aki Szűz Máriaként pózol egy Józsefet alakító barna bőrű férfi társaságában egy LMBTQ-magazin címlapján. „Ha azt vesszük, hogy Jézus sem volt fehér, akkor akár azt is hihetjük, hogy Szűz Máriának szakálla volt” – magyarázta felháborodást kiváltó performanszát Riccardo Simonetti. Utólag persze kiderült, hogy a pasas jogtalanul adta ki magát az EP nagykövetének, hiszen ilyen pozíció nem létezik. A szabadságjogokért rettegő bátor testület mindazonáltal nem határolódott el a csalótól.

Tavaly Brüsszel több akciója is tovább fokozta az indulatokat. Az Európai Bizottság egy olyan dokumentumot tett közzé, amely szerint kerülni kell a karácsony szó használatát, a karácsonyi időszak helyett a politikailag korrekt kifejezés a téli szünet. Helena Dalli uniós biztos tervezetében emellett az európai keresztény nevek, így a Mária és a János is kerülendők lettek volna, ehelyett az egyenlőségért felelős uniós népbiztos a Malika és a Julio nevek használatát javasolta. A túlbuzgó hölgy agyszüleményét végül visszatette a fiókba, de nem kért bocsánatot, sőt megjegyezte, az időzítés nem volt helyénvaló, ennek még nem jött el az ideje. Ami magyarul azt jelenti, hogy majd újra előveszi, vagy ő, vagy valaki más a toleráns és minden másságot feltétlenül tisztelő csapatból.

A hódítók már a spájzban vannak

De nem kell messzire mennünk, hiszen tájainkon is egyre nagyobb teret hódít a természettel szembemenő LMBTQ-lobbi. Ugyancsak tavaly történt, hogy Pozsonyban „érzékenyítő” misét tartott a szlovák evangélikus egyház néhány eltévelyedett báránya. Augusztusban pedig a belvárosban jelentek meg vallásgyalázó graffitik; több templomra „Isten transznemű”, „Előttünk a homoszexuális forradalom”, illetve „Homoszexuális erő” feliratokat pingáltak fel. Valószínűleg provokációról volt szó, de az eset minden jóérzésű embert megdöbbentett.

Alig néhány nappal karácsony előtt Budapesten, a IX. kerületi Ferenc téren egy olyan Jézust ábrázoló plakát jelent meg, amelyen Jézus oldalából nem vörös, hanem szivárványszínű vér folyt.

Hírdetés

A Népszava Müller Cecília országos tiszti főorvost ábrázoló gúnyrajzából, amely a keresztre feszített Jézus „függőségén” próbált alpári módon élcelődni, bírósági ügy lett, ám az „orbáni diktatúra” bakancsa alatt vonagló bíróság ítélete szerint nincs ebben semmi kivetnivaló. De a Magyar Narancs is kitett magáért. Narancsosék egy művésznővel készült interjújában a hölgy Szűz Máriának volt öltöztetve, és a kisded Jézus helyett egy nyulat tartott az ölében.

Ezek az árokásó és a társadalom jóérzését mérgező termékek mind arról árulkodnak, mennyire sanyargatják és üldözik Magyarországon az ellenzéki sajtót Orbán Viktor ügyészei és rendőrei. (Ezt természetesen a Magyarországon portyázó uniós Libe-bizottság is bevette a nyomozati anyagába, és a kabaréját nagy csinnadrattával előadta Brüsszelben.) De hát a diktatúrákban ez így természetes: lehet mosdatlan szájjal gyalázni a kormányt, sértegetni és megalázni a magyar emberek nem liberálisan gondolkodó millióit, majd beleóbégatni a „toleráns és művelt” Nyugat atlanti homályába az elnyomás elviselhetetlen szorítását.

Isten a bűnt gyűlöli, de a bűnöst szereti

Megelégelve a parttalan mocskolódást és az egyház ellen irányuló támadásokat, a magyar evangélikus egyház lelkipásztorai tavaly novemberben állásfoglalást adtak ki. Az állásfoglalás „kiállás az Ige igazsága mellett és szembenállás az egyházban is jelen lévő LMBTQ-propagandával” – fogalmaznak az evangélikus lelkészek. Az egyik kezdeményező, Kiss Máté lelkész írja az Evangelikál Csoport oldalán: „Nem áhítozunk népszerűségre, és nem politikai szekértáborokat vagy ideológiákat szolgálunk, hanem egyedül a mi Urunkat, úgy, ahogyan azt ránk hagyta szent igéjében. Nem akarunk többet, de nem elégszünk meg kevesebbel sem. Ezért született meg ez az állásfoglalás, mert nem szeretnénk eltérni Isten igazságától.

Ha nem szereted, homofób vagy

Az aláírók visszautasítják azokat a kritikákat, amelyek szerint a bűnnel együtt a bűnöst is elutasítják. Ez a vád nem igaz. Azt is elutasítják, hogy ezzel zsarolják az egyházat: „ha keresztyénnek vallod magad, akkor a szeretet parancsa és Jézus szeretettanítása alapján köteles vagy a homoszexualitást és más egyéb nemi irányultságokat egyformának és egyenrangúnak tekinteni a heteroszexualitással”. Pedig, szögezik le, „Isten a bűnt gyűlöli, de a bűnöst szereti, mert ő elítéli a bűnt, de a bűnös megmentésére szeretett Fiát adta”.

Az utóbbi mondat tartalmazza a lényeget. A hívők és isten szolgái nem a bűnös, esendő embert ítélik el, hanem a bűnt.

Ezért nem vádolhatók gyűlölettel, mint számos esetben hazug módon elhangzik. Jézus ugyanis a szeretetével senkit sem utasított el. A nyilatkozat aláírói hangsúlyozzák, hogy „az egyház hajójában ülők jól teszik, ha a sokféle irányból érkező hullámokra nem mozgatják ide-oda a kormánylapátot, ám a pusztító viharra reagálni kell, megtartva az első pünkösdkor megszületett és az igével folyamatosan megújított egyház helyes irányát, mert különben a hajó zátonyra fut és elsüllyed.”

Ha az egyház nem védekezik

Végül elhangzik a felszólítás is: „Az egyház vezetői az egyház népétől is bizalmat és felhatalmazást kaptak. Ezért az egyház népe joggal várja el az egyház vezetőinek a Szentírással összhangban lévő folyamatos megszólalását.”

Remélhető, hogy a magyarországi és a szlovákiai vallási vezetők nem engedik el a fülük mellett a figyelmeztetést, és felismerik, hogy nem szabad mindent átengedni a politikának. Mert ha a bárányokat a farkas környékezi, úgy illik, hogy a pásztornak helyén legyen a szíve.

Megjelent a Magyar7 2022/2. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »