Megszólalt egy svájci bankár

Megszólalt egy svájci bankár

A korábban svájci kézen lévő nagyvállalatok ma döntően idegen kézben vannak és nagyrészt idegen tanácsadók és ügyvezetők irányítják.

Ez a tárgya Felix Zulauf, globális pénzügy-stratégiával foglalkozó svájci bankár[1] írásának[2].

Szerinte Svájc rosszul ül a lovon az EU-val folytatott egyezkedésben.

1992 tavaszán, kevéssel az Európai Gazdasági Térről szóló szavazás előtt, a Föderális Tanács az EU-nál letett egy Svájc felvételét tartalmazó kérelmet. Ezzel azt a reményt keltette az EU-ban, hogy Svájc középtávon tagja lesz.

Ekkor egyetlen párt kivételével a svájci Föderális Tanácsban képviselt minden párt programjában benne volt Svájc csatlakozásának célkitűzése.

1992 óta a svájci külügy vezetői (Felber, Cotti, Deiss, Calmy-Rey, Burkhalter) mind ezen dolgoztak és természetesen a nekik dolgozó funkcionáriusoknak törzskari állománya szintén a felvételre készült.

Ennek következményeként ez a törekvés életben maradt, s minden kétoldalú egyezmény ebből a szempontból volt megkötve; bár a szerző szerint közben a nép többsége már rég elvetette a csatlakozás igényét.

Ennél is durvábban fogalmaz. Szerinte a svájci tárgyalók és a felelős szövetségi tanácstagok folyamatosan port hintettek a svájci nép szemébe annak érdekében, hogy az EU felé vezető utat előkészítsék és hogy megakadályozzák a visszafordulást erről az útról.

Brüsszeli nyomásgyakorlás

Brüsszel az euró bevezetésével megszabadult a II. világháború utáni kezdeti fejlesztési céljaitól: attól, hogy az együttműködés szuverén államok között folyjék.

Az egységes pénz – egymástól szerkezetileg teljesen különböző nemzeti gazdaságok számára egyre növekvő gazdasági egyensúlytalanságot okozott. Ezt pedig az újraelosztással lehet kompenzálni; de ha ez meg is történik, az meg a központosításnak kedvez. Így az EU elitje, beleértve a nagytőkét is egy Európai Egyesült Államok felé vette az irányt.

Kifelé az EU igen protekcionistának tűnt.  Számára elviselhetetlen Svájc kicsi fehér foltja Európa közepén. Mivel ma a svájci lakosság ellenzi a csatlakozást, az elégedetlenség és a csalódottság terjed az EU kebelében. Ezért azután az alkalmazkodás és betagozódás érdekében növeli a nyomást Svájcra.

Lévén, hogy Svájcnak előnyös a kereskedés az EU-val és hogy az EU Svájcnak legfontosabb kereskedelmi partnere (ami fordítva nem igaz), svájci exportvállalatok félnek az esetleges hátrányos megkülönböztetéstől az EU részéről.

Személyi érdekek a közjó helyett

A korábban svájci kézen lévő nagyvállalatok ma döntően idegen kézben vannak és nagyrészt idegen tanácsadók és ügyvezetők igazgatják/irányítják. Ezeket alig érdeklik a közvetlen demokrácia politikai rendszerének tapasztalható értékei, vagy éppen az ország értékei, története és kultúrája. Ők egyszerűen középtávon (4-7 évig) csúcsvezetők, s ezalatt akarnak annyi pénzt kihozni a vállalkozásból, amennyit csak lehetséges. Egyéb szempontok ugyancsak kevéssé érdeklik őket. Ezek a menedzserek befolyásolják meghatározó módon a véleményalkotást a svájci gazdasági korporációban, az  Économiesuisse-ben.

Svájc nem akar visszahúzódni, mert teljesen nyitott gazdaság és erősen függ a külkereskedelemtől. Az EU-pártiak  gyakran rémes lázálmokat rajzolnak fel arra az esetre, ha  az EU-val kötött egy keretmegállapodás hiányában nem juthatnak be annak piacára.

Hírdetés

Csakhogy figyelembe kéne venni azt, hogy sem a kínaiak, sem az amerikaiak nem veszik át automatikusan az európai törvényeket és mégis tudnak nagy kereskedelmet lebonyolítani az EU-val, a WTO-nak köszönhetően. Márpedig annak Svájc is tagja.

A közvetlen demokrácia nem fér össze az EU-val

A svájci nép számára politikai rendszerének legfőbb jellemzője, hogy Svájc közel-távol az egyedüli olyan ország, ahol a nép ki tudja igazítani a kormány  döntéseit. Az EU–tagállamok egész másként vannak szervezve. Ott a kormányt megadott időszakra választják, s a közben levő időszakban a polgárok szavának nincs súlya. A két rendszer nem illik össze. Az EU-csatlakozás, vagy akár csak egy előzetes megegyezés az európai jog alapján alkotott törvények automatikus átvételéről, fenekestül felforgatná a svájci rendszert és megszűntetné a közvetlen demokráciát. Svájc lakói bizonyosan jobb helyzetben vannak mind gazdaságilag, mind szabadságukban, mint az EU államainak lakói. Ez nem azért van, mert a svájciak jobbak; hanem a rendszer jobb, amely nagyobb felvirágzást és szabadságot teremt polgárainak.

A föderalizmus és a közvetlen demokrácia ugyan jár hátrányokkal is, de a számla végén a szubszidiaritásból adódó előnyök hosszútávon jelentősebbek. Tehát, aki lebontaná a svájci rendszert, egyben lebontaná a nagyobb prosperitást.

Az elit tévedése

A nagypolitika Svájcban egy másik nagy tévedést is tartogat, ez a lineáris gondolkodás. A központosítás felé menetelve az EU-nak számos akadályt kell még legyőznie, kockáztatva a kudarcot is; mivel a egyes államok véleménye azokban a tárgykörökben, mint a centralizáció vagy a föderalizmus, a monetáris politika, a szociális, fiskális és bank- unió, a menekültek gubanca vagy éppen a védelem kérdése gyakran szembeállítja őket egymással.

A szakadékok nőnek, a centrifugális kirepítő erők fokozódnak. Ezen kívül a szakadék a központosítók és saját népük között folyamatosan mélyül.

Szűk látókörük miatt az EU technokratái már kiprovokálták Nagy-Britannia távozását, mivel dogmatikus módon nem engedték a briteknek, hogy meghatározzanak bizonyos korlátokat a személyek szabad áramlásában.

Ezen a módon az EU elvesztette második legnagyobb befizetőjét és egy oly nagy gazdasági teljesítményt, amely egyenértékű másik 20 kisebb tagállaméval a 27-ből.

Ha cserében az EU befogadja Szerbiát, Macedóniát, Montenegrót, Rigómezőt, Albániát és Bosznia-Hercegovinát, akkor csak még inkább gyengül. Először is ezek szegény nemzetek, amelyek kedvezményezettjei lesznek az európai alapoknak. Másodszor pedig nagyrészt egy másik kultúrkörhöz tartoznak. Az EU belső viszályai még csak fokozódni fognak azokkal a vitákkal, amelyek felvételük kapcsán alakulnak ki.

Külügyek vezetése

Svájc föderális külügyi tanácsosának, Ignazio Cassis-nak mindenek előtt át kéne alakítania eurofil funkcionáriusi csapatát, ha Svájc legfőbb céljának a függetlenség fenntartását tekinti. Bern sosem lesz képes jó megállapodást kötni az EU-val, ha a saját képviselete valójában a tárgyalóasztal másik oldalán van otthon.

Nyíltan ki kell jelenteni Brüsszelnek, hogy Svájc nem kíván csatlakozni az EU-hoz; viszont igenis kíván egy jó szomszédi viszonyt, amelyben a két fél a legegyszerűbben és akadálytalanul eljut egymás piacára.

Svájcnak nincs szüksége keretmegállapodásra, de rendezni kell a különféle közös érdekekre vonatkozó ügyeket. Nem kellene átvenni automatikusan az EU törvényanyagát és vissza kéne nyernie a bevándorlás terén a szuverenitását.

Ha ezt az új külügyminiszterek felfogják, akkor a jövőben kevesebb lesz gazdasági és jogi bizonytalanság; egyértelműbb helyzet keletkezhet.                                                                    *

Megjegyzésem

A cikk számunkra első sorban azért érdekes, mert az Orbán-kormány a nemzeti konzultációk révén bevitt a demokráciánk működésébe a közvetlen demokráciára jellemző elemet.

Második, hogy a Brexit ilyen értékelése nyugaton nem „fősodorbeli”.

Végül, mert a balkáni csatlakozásoktól ugyan vonakodik a nyugat, de ellenérvet nem szoktak felhozni. Ő megteszi.

Összefoglalta: Kelemen András


[1] Felix Zulauf (68 éves), a Zulauf Asset Management tulajdonosa és elnöke. Svájcban, New Yorkban és Párizsban befektetéssel, kutatással és portfoliókezeléssel foglalkozott. Az Union Bank of Switzerland portfoliókezelő egység vezetője.

[2] Horizons et débats, 14 mai 2018. (17e année, No.10)


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »